Jelenlegi hely

Újpesti Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Cím: 1041 Budapest, Venetiáner utca 26.
Tel.: 369-3384
E-mail: ujpest@egymi.sulinet.hu
Web: http://www.ujpestiegymi.hu

A speciális nevelésre szoruló gyermekek számára Újpesten, elkülönített formában 1921 októberében kezdődött meg a tanítás.
Önálló épület hiányában a tanulók elhelyezésére (90 alsó tagozatos 5 pedagógussal) a kerület általános iskoláiban került sor.
1949-ben önálló épületet kapott az iskola a Venetiáner u. 2. sz. alatt, s fellendülő szakasza ekkor kezdődött meg. 10 osztály: 150 tanuló és 12 pedagógus vette birtokba az épületet.
Fokozatosan beindult az óvodai, a középsúlyos csoport, az előkészítő osztály, a napközi, tanulószoba, a szakkörök, valamint a kerületi logopédiai hálózat.
A tanulólétszám erőteljes növekedése miatt nagyobb, korszerűbb iskolaépület igénye fogalmazódott meg.
1985-ben került átadásra a jelenlegi, Venetiáner u. 26 sz. alatti kétszintes épület, ahol a színvonalas oktató-nevelőmunka feltételei már biztosítottak.
A több évtizedes kiemelkedő pedagógiai munkáért Újpest Önkormányzatának Képviselőtestülete 1994-ben „Újpest gyermekeiért” kitüntetésben részesítette az iskola tantestületét.
2008. augusztus 1. óta az iskola az újpesti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény részeként működik.

Az iskolába az 1., 3. valamint a 4. sz. Tanulási Képességet vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságok vizsgálata, valamint szakértői véleménye alapján kerülnek a tanulók Az iskola 8 évfolyamos.

Az iskola több szakterületen fejti ki tevékenységét: 
 - enyhe értelmi fogyatékos gyermekek  oktatása-nevelése

- középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók képzése-nevelése

- autista, illetve autisztikus gyermekek fejlesztése, oktatása

- beszédfogyatékos tanulók fejlesztése, oktatása

- ép értelmi övezetbe eső, de sajátos nevelési, különleges gondozást igénylő  pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott tanulók (integrált) nevelése, oktatása.


Az oktató-nevelő munkában erőteljesen érvényesül minden területen a differenciált, individuális és korrekciós jelleg, az értelmi képességek maximális kibontakoztatása speciális módszerekkel és sokoldalú személyiség fejlesztéssel.
Az ép értelmi övezetbe eső tanulókkal óraadó pedagógusok is foglalkoznak, a felzárkóztatás érdekében. 
Az oktató-nevelő munka hatékonyságát növeli az osztályok alacsony létszáma (10-12 fő), az ismeretek feldolgozásának lassúbb üteme, a lelkiismeretes, jól felkészült, hivatását szerető gyógypedagógusokból álló tantestület.

A tanórán és iskolán kívüli programok, kiállítások megtekintése, színház, mozi, múzeumlátogatás,  állatkerti séta, kirándulások, korcsolyázás, erdei iskola, versenyek, vetélkedők, szünidei táborozások teszik változatossá, tartalmassá a tanulók szabadidejének eltöltését.

Iskolánkban Diáksport Egyesület és a –gyógypedagógusok által létrehozott – Szatmári Antal Alapítvány működik.

Forrás: http://www.ujpestiegymi.hu


A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére