Jelenlegi hely

Színházak éjszakája - 30 színház várja különleges programokkal a közönséget

Harminc fővárosi színház várja különleges programokkal a közönséget szeptember 17-én, a Színházak éjszakáján, amelynek eseményei a korábbi évekhez hasonlóan egyetlen karszalaggal látogathatók.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a színházi évadot megnyitó programsorozaton a nézők oly módon nyerhetnek betekintést a színház világába, ahogy évad közben nincs lehetőségük. Kulisszatitkokat ismerhetnek meg, és új helyszíneket fedezhetnek fel. 

"Játék és szenvedély"

A rendezvénnyel idén az esélyegyenlőségre szeretnék felhívni a figyelmet: több színház audionarrációval, akadálymentes járatokkal, jeltolmácsolással készül. Az eseményen részt vesz a Baltazár Színház is, amely fogyatékossággal élőkkel együtt hoz létre előadásokat.

A fővárosi színigazgatók kezdeményezése nyomán öt éve megvalósuló rendezvény főtámogatója idén is Budapest Főváros Önkormányzata. Kezdetben 13 fővárosi színház vett részt az eseményen, idén pedig már 30 teátrum csatlakozott a kezdeményezéshez - hangsúlyozta Komáromi György, a Színházak éjszakája projekt vezetője. Komáromi hozzátette, hogy idén a játék és szenvedély hívószavakkal várják a nézőket, és több vidéki színház, köztük Nyíregyháza, Miskolc és Debrecen teátruma is csatlakozott a rendezvényhez.

A Színházak éjszakájára eddig 2900 karszalag kelt el elővételben, és a szervezők reményei szerint meg fogják haladni a tavalyi 8600-as jegyeladást. Egy néző általában 2-3 helyszínre jut el, tehát az idén várhatóan 20 ezer feletti lesz a színházlátogatások száma - tette hozzá Komáromi György.

A sajtótájékoztató színházi flipperversennyel zárult, amelyen az első helyet a Katona József Színház, a másodikat a Karinthy Színház, a harmadikat pedig az Örkény Színház szerezte meg. A pénzdíjakat - 180, 150, illetve 120 ezer forintot -  a színházak esélyegyenlőségi fejlesztésekre, akadálymentesítésre, audionarrációra és jeltolmácsolásra fordítják majd.

Több, mint 200 program

A csütörtökön nyilvánosságra hozott program szerint a Színházak éjszakáján több, mint 200 programmal várják délelőtt 11 órától hajnalig a közönséget a színházak. Lesz bábjáték, impro-maraton, táncóra, színpadtechnika-show, szabadegyetem, szerepcsere, felolvasószínház, playback-színház és nyílt próba. Bevezetik a nézőket a színházak rejtett zugaiba, beszélgetnek velük, a társulatok tagjai rövid jeleneteket, különleges színpadi produkciókat mutatnak be.

A kezdeményezéshez az idén csatlakozott a Baltazár Színház, az RS9, a Sanyi és Aranka Színház, a Turay Ida Színház, a Momentán Társulat, valamint a Vidám Színpad. Mellettük a Színházak éjszakáján idén is részt vesz az Átrium Film-Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapesti Operettszínház, a Budapest Bábszínház, a Dumaszínház, a Játékszín, a József Attila Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Magyar Állami Operaház, az Örkény István Színház, a Pesti Magyar Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, az Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó - Kortárs Művészetek Háza, az Újszínház és a Vígszínház.


További információ a szinhazakejszakaja.hu oldalon érhető el.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére