Jelenlegi hely

Országos Szépíró Verseny a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány rendezésében

A Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány

fennállása óta számos projektet bonyolított, melyek közül kiemelt fontosságúak az Országos Szépíró Versenyek, 

melyeket a sajátos nevelési igényű (SNI), illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) zavarral küzdő 6-18 éves gyermekek részére szerveznek évente. Ezeken eddig több mint 35.000 diák vett részt az ország minden pontjáról és határon túli magyarlakta településekről. A versenyt tulajdonképpen azért hozták létre és tartják meg minden évben, hogy lehetőséget nyújtsanak ezeknek a "nem átlagos" kisgyerekek számára a sikerélmény átélésére.

A legutóbbi, V. Országos Szépíró Verseny budapesti döntőjére március 18-án péntek délután került sor az Alapítvány és a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata szervezésében, a csepeli Nagy Imre ÁMK épületében.

Nagyon megható volt látni a rengeteg izgatott kisgyereket, amint türelmesen végighallgatják az illusztris vendégeket: Borbély Lénárd

ot, XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának polgármesterét, Metzger Balázst, a

Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatok

(FPSZ) főigazgató-helyettesét, Kovács-Vass Erzsébetet, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fővárosi tankerületének igazgatóját, Potocki Ágnest, a

Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány

kuratóriumi elnökét, és a házigazda kisiskolások zenés előadását. A zsűri tagjai különböző művészeti ágak képviselői voltak. A verseny alatt Metzger Balázs tartott érdekes előadást a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatok helyzetéről, majd a Budapestimami bemutatkozása következett, végül műhelygyakorlatok és eredményhirdetés - újabb megható jelenetek - következett. A verseny következő eseménye az országos döntő, melyre április 16-án kerül majd sor.

A Budapestimami

a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány

együttműködő partnere! Az Imami az Országos Szépíró Verseny országos döntőjének támogatója!


A Tehetségműhely Közhasznú Alapítványt azzal a céllal hívták életre, hogy a kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő gyermekek és szüleik támogatására sokrétű, szakmailag magas színvonalú megoldásokat kínáljanak. Fő profiljuk az átütően tehetséges gyermekek tehetséggondozása.

Az alapítvány akkreditált, kiváló tehetségpont minősítéssel rendelkezik. Hitvallásuk szerint minden gyermek egyedi, különleges érték, ezért fejlettségük, egyedi sajátosságaik miatt más-más gondoskodást, fejlesztést igényelnek. 

Tevékenységük az alábbi öt területre összpontosul:

  • Átütően tehetséges gyermekek részére „Alkotónap” címen tartanak komplex tehetséggondozó foglalkozást óvodás és kisiskolás korú gyermekek részére. 
  • Tanulási nehézséggel küzdő gyermekek részére állapotfelmérő vizsgálatokat, illetve fejlesztő foglalkozásokat tartanak.
  • Szülők támogatására havi rendszerességgel akkreditált szülőklubot működtetnek, melynek célja, hogy ismeretekkel és gyakorlati tanácsokkal segítsék a szülőket gyermekük problémáival, fejlesztésével, tehetségazonosításával és gondozásával kapcsolatosan. Emellett továbbtanulási, iskolaválasztási tanácsadást is tartanak. A program célja a szülők segítése abban, hogy gyermeküket megértsék, elfogadják, a támogató légkör kialakítását biztosítani tudják. Egyedi problémák személyre szabott megoldását kínálja szülő coaching programjuk.
  • Pedagógusok szemléletének formálása érdekében szerveznek havonta ingyenes műhelyfoglalkozásokat és évente 2-3 alkalommal konferenciákat, ahol tehetséggondozás témában van lehetőség szakmai tapasztalatcserére, a jó gyakorlatok, bevált praktikák átadására. Ezeken az eseményeken eddig 50 előadó tartott előadást közel 1300 pedagógusnak.
  • Karitatív szolgálat keretében ötödik éve szerveznek országos szépíró versenyt sajátos nevelési igényű (SNI), illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) zavarral küzdő 6-18 éves gyermekek részére, melyen eddig több mint 35.000 diák vett részt az ország minden pontjáról és határon túli magyarlakta településekről. Adminisztratív és végrehajtó szervként működtetik a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanácsot (SNI-TST).

Tevékenységükől és szolgáltatásaikról ITT olvashattok részletesebben.

Szerző, képek: Antal-Ferencz Ildikó, Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére