Jelenlegi hely

KórházSuli: tanulás kicsit másképp

A kórházban fekvő, illetve otthon sokáig gyógyuló gyerekeknek a törődés mellett arra is szükségük van, hogy ne maradjanak le a tanulásban, hanem tartsák a lépést diáktársaikkal. De hogy működik ez a gyakorlatban?

A Heim Pál Gyermekkórházban fekvő gyereket a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola alkalmazásában hét pedagógus keresi fel naponta, Sok kisgyermekhez a szülők nem tudnak mindennap bejárni a munkájuk, vagy a nagy távolság miatt, ezért az oktatók a kis betegek szabadidős tevékenységeikben is aktívan részt vesznek, hogy a kicsik ne legyen magányosak.

Kórházsuli kicsit másként 

A tavalyi évben a Heim Pál Gyermekkórház kórházpedagógusa, Tóthné Almássy Monika és két másik tanár, Bercelédi Réka és Prievara Tibor összefogásában létrejött egy átalakított tanulási módszer, a KórházSuli program. Ez a kezdeményezés az Iskolaszanatórium mellett működik, és segít a gyermekeknek a tanulásban. Prievara Tibor tanár úr elmondta, hogy jelenleg 23 kórházpedagógus jut tizenhárom gyerekosztályra. Ha osztályonként csak tizenöt iskoláskorú gyermek van, és ők 6-tól 18 éves korig szóródnák, könnyű belátni, hogy a napi 4-5 tanórát megtartani igen nehéz feladat egy tanárnak. „Szerintem még nem született meg az a tanár, aki képes egy elsősnek megtanítani a betűírást ugyanúgy, mint a 18 évesnek az emeltszintű kémiát és emellett számos különböző nyelvet is egyben. Mi a kórházpedagógusok munkáját próbáljuk segíteni a KórházSuli programmal. Ez a két dolog nem tud egymás nélkül létezni. Mindenképpen kell, hogy legyen ott valaki, de hasznos, ha ezt minél több eszközzel támogatni tudjuk."

A KórházSuli egy személyre szabott játékos, digitális tananyagfejlesztéssel illetve szakmai mentorálással foglalkozó kezdeményezés. Van bent egy kórházpedagógus, aki segít a gyermekek tanulásában, és ezt könnyíti meg egy csapat azzal, hogy a különböző korú gyermekek számára kifejleszti a tananyagot. Ha a csapat "kap" például egy tízéves kisfiút, akinek környezetismeretre van szükségel, elkezdenek neki kifejleszteni egy digitális, játékos tananyagot, ami egy negyedikes környezetismereti tananyagot tanít meg. A fejlesztésben diákok és tanárok egyaránt részt vesznek.

Több csoport is dolgozik: vannak gimnazista csapatok, akiket egy szaktanár felügyel. Melléjük kerül egy egyetemista mentor, aki segíti a fejlesztési folyamatot. Ezek az egyetemisták vannak bent leginkább a kórházban a gyerekekkel, de ők is csak akkor, ha a szülő, a kórházpedagógus és a tanár is úgy látja, hogy ez jó. 

Hogyan zajlik egy ilyen foglalkozás?

Prievara Tibor nem tanít bent a kórházban, viszont szívesen mentorálja a gyerekeket. „Mindent letesztelünk a programmal kapcsolatban, több kórházban jártam, mentorálok skype-on keresztül, de az én feladatom első sorban nem a tananyagfejlesztés és a konkrét segítés, hanem ennek a megtapasztalása és továbbadása, valamint a rendszer kiépítése."

A kórházpedagógus felveszi a kapcsolatot az anyaiskolával, akik elmondják, hogy milyen könyvekből tanulnak, hol tartanak az adott gyerek osztályában és mik az elvárások. A tantárgyak kiválasztása után a tankönyv címét és az aktuális oldalszámot ezek az iskolák megküldik a segítőknek, akik egy, az e-studygroup keretrendszerben kidolgozott applikáció segítségével személyre szabott tartalommal és játékos feladatokkal tananyagot fejlesztenek ki. Egy tanár ezt szakmailag ellenőrzi, és már érkezik is a tanulnivaló a kórházban fekvő kisdiákhoz.

Forrás: csaladhalo.hu

A teljes cikk tovább olvasásához kattints ide!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére