Jelenlegi hely

Dióssy Klári: "Szeretek rámosolyogni másokra. Hiszem, hogy amit adok, azt vissza is kapom."

Minden interjú előtt izgulok, mert nem tudhatom előre, hogy valójában milyen személyiség az, akit faggatni fogok. Jó kedvében lesz és vidáman tudunk majd beszélgetni? Esetleg egy zápor a kedvét szegi és mindent harapófogóval kell majd kiszednem belőle?

Átjön majd az olvasóknak, amit szeretnék az alanyomról tudatni? Sok kérdés volt bennem, a mai interjúalanyommal kapcsolatban is, de Dióssy Klári az első szavával elvarázsolt és azon nyomban tegeződésre „kötelezett”.

Családháló: Óriási felháborodás és médiaérdeklődés övezte Jakupcsek Gabriella leváltása az MTVA-ban a Ridikül című műsorban. Mit tapasztaltál, hogyan fogadtak a nézők és a munkatársak?

Dióssy Klári: Egyáltalán nem volt könnyű átvenni egy olyan műsort, amit teljesen az ő nevéhez kötnek a nézők, az ő habitusát fogadták el benne. Én pedig valóban egy teljesen más személyiség vagyok, mint a Gabi. Nagyon érdekes volt egy néző hozzászólása a minap, miszerint az almát sem hasonlítjuk a körtéhez, de mind a kettőt lehet szeretni. Én ebben hiszek és nagyon találónak tartom. Persze küzdök az előítéletekkel, amiket kapok, de az erőt ad nekem, hogy nagyon sok pozitív kommentelő is van, akik szeretnek és biztatnak. Már elindult egy folyamat, közel három hete látnak a nézők, ezért azt gondolom, hogy kezdenek megszokni, és a nézettség elég jó. Így azért már egy icipicit jobb a lelkemnek, de azért nekem is nehéz ez a feladat. Beleszokni valami újba, megszokni, amit elvárnak, de próbálok előre tekinteni.

Amit említettél a kérdésedben a munkatársakról, róluk azt tudom mondani, hogy egy profi gárda. A néző sokszor azt hiszi, hogy ott egy téma és a műsorvezető, aki beszélget a vendégekkel. De mögöttem egy nagyon profi csapat áll, akik komoly felkészülést nyújtanak nekem. Annak meg külön örülök, hogy a vendégek nyolcvan százalékát ismerem a Család-Barát műsor révén. Az ő szemükben és a reakciójukból azt látom, hogy örülnek nekem és abszolút elfogadnak.

Most elindult egy új év, egy új névvel. Remélem beleszokunk mindannyian. Tudom, hogy ehhez nem csak a nézőknek, de nekem is türelem kell, mert ez nem rutinmunka. Ehhez rengeteg adásnak el kell telnie, rengeteg élménynek és szituációnak ki kell derülnie ahhoz, hogy én ezt majd a lehető legjobban tudjam csinálni. És én szeretném a legjobbat nyújtani a nézőknek.

CSH: Mennyivel másabb a Ridikül a Család-Baráthoz képest?

DK: Itt szűk egy óra áll rendelkezésünkre, hogy egy témát alaposan körbjeárjunk, míg a Család-Barátban 8-10 perc állt rendelkezésre az élő adásból egy téma kifejtésére. A laikus ember azt gondolja, hogy itt csak cseverészünk, pedig nem. A Ridikül keményebb feladat abból a szempontból, hogy figyelnem kell arra is, hogy minden beszélgetőpartner körülbelül ugyanannyiszor szólaljon meg, és társként kezeljenek engem is. El kell érnem, hogy ne csak az én kérdésemre válaszoljanak a vendégek, hanem egymással is merjenek beszélgetni, kérdezni, vitázni. Ezt sokkal nehezebbnek érzem. Szóval nem az a nehéz, hogy ismerjem a vendégeket, és tudjak majd kérdezni tőlük a témával kapcsolatban – ez az egyik feladat, de eddig is készültem, ezzel nincs gond –, az a nehézség, hogy őket balanszban kell tartani. Volt két olyan adásom is már, amikor nemcsak egy negyedik ember ült be plusz embernek, hanem mondjuk egy házaspár, vagy egyszerre volt bent hat pasi, akiknek teljesen más az észjárása. Nekem most inkább ez a nehéz. De abszolút megkapok minden segítséget.

CSH: Bármilyen cikket olvastam vagy adást néztem meg, áradt belőled a pozitív kisugárzás. Az összes fotón mosolyogsz. Minek köszönhető ez a pozitív életszemlélet?

DK: Kedves vagy, hogy ezt észrevetted. Nem akarok nagyon mélyen belemenni minden múltbéli eseménybe, de nagyon sok gödörből kellett már nekem is kimásznom. Öt évvel ezelőtt ott kellett hagynom Szegeden csapot-papot és fel kellett költöznöm Pestre, mert választanom kellett, hogyha televíziózni szeretettem volna továbbra is. Hiába dolgoztam már akkor is sokat Pesten a haza az nekem Szeged volt, és tudod ezt szó szerint napok alatt kellett eldöntenem. Itt voltak a barátaim, a lakásom, az addigi munkám. Ez egy hihetetlen nagy váltás volt, és ilyeneket csak akkor tud szerintem megugrani az ember, ha nagyon előre tekint, és nagyon pozitívan látja a dolgokat. Máshogy sokszor nem is tudtam volna kimászni a gödörből, ha nem vagyok pozitív.

A mosolygás pedig egy olyan dolog számomra - aki egyébként nagyon szeretetéhes-, hogyha valakire rámosolygok, akkor ők is fognak rám. És ez be is igazolódott, mert az első adásban épp arról volt szó, hogyha te adsz, akkor azt vissza is kapod. És én is így működöm. De gyerekkorom óta alapjáraton ilyen vagyok. Elég pozitívszemléletű a családom is, mindig támogattak a munkában és az életem többi területén is. Most, ahogy beszélgetünk is elmosolyodom… Ez egy alap dolog nálam. Én is vagyok szomorú, és sokszor ingadozom, de fontos, hogy mindig előre nézzünk.

CSH: A mosoly egy álarc is lehet…

DK: Igen. Sokszor fordul elő velem is, hogy magamra erőszakolom a mosolyt, mert nem akarom, hogy arról kérdezzenek, hogy mi fáj vagy mi bánt. Nem feltétlenül egy hamis képet akarok magamról mutatni, csak az ember nem szívesen beszél arról, ami épp bántja. Tegnap a patikában egy hölgy nagy örömmel kérdezte, meg, hogy én vagyok-e az a TV-ből és, hogy most milyen jó napja lett. Ilyenkor mosolygok, mert ezzel fejezem ki, hogy boldoggá tett azzal, amit mondott.

CSH: Nemrégiben kislányod, Adél elvesztéséről vallottál a sajtóban. Hogyan lehet egy ilyen traumát feldolgozni? Szabad erről beszélnünk, nem szakad fel a sebek? A leukémia egy hosszadalmas és fájdalmas betegség. Mi segít ilyenkor egy édesanyán? Az elnyomás? A felejtés?

DK: Én bármikor szívesen beszélek Adélkáról, és eddig sem azért nem beszéltem róla, mert titkolni akartam, csak nem szerettem volna, hogy a munkámat eköré építsék fel. Mert akkor mindig van egy sajnálat, egy másfajta elfogadás és nem biztos, hogy kialakul egy reális kép rólam.

Gondolkodom azokon, amiket mondtál, de én egyik kifejezést sem használom. Nem bántásból, csak nehéz megfogalmazni azt, hogy én ezt, hogy kezelem. Nem tudom háttérbe szorítani, mert minden reggel, amikor felkelek Adélka ugyanúgy ott van. Mint, ahogy azt sem tudom mondani, hogy nekem csak Máté a kisfiam, hiszen ott a lányom is. Meg kell küzdeni ezzel a mindennapokban. Ez egy nagyon nagy csomag, amit nem lehet letenni. Nem tudom, hogy fel lehet- e dolgozni. Fogalmam sincsen. Elfogadtam, hogy így kell élnem. Persze rengeteg feloldozást ad a Máté, de pótolni nem tud. Ő egy másik személyiség. Ő Adélnak a testvére. Ahol több gyerek van a családban, ott sem egymást pótolják…

Az kell elfogadnom, hogy ez a fájdalom ott van a szívemben, és ezt nem elnyomni kell, hanem valahogy úgy átalakítani, hogy, amikor ő napközben szóba kerül, akkor azokat a pozitív dolgokat hozzuk elő róla, amik boldoggá tesznek. Ne a leukémia, meg a kórházban töltött napok, és a kopasz kis feje jusson eszembe, hanem az a végtelen sok boldogság, amit ő adott nekünk. Ő minden nap itt van, de én ezt nem bánom.

Elakad a szavam, és csak nehezen jutok szóhoz, hisz mit kérdezhet az ember egy ilyen vallomás után... Még ő kér tőlem elnézést, és türelmesen vár, míg újra összeszedem magam.

CSH: 41 évesen szülted meg második gyermekedet, Mátét. Azt mondják ebben a korban már veszélyes gyermeket vállalni. Hogyan élted meg a várandósságod? Féltél az esetleges kockázatoktól?

Forrás: csaladhalo.hu

A teljes cikk tovább olvasásához kattints ide!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére