Jelenlegi hely

PIM KertLabor: egész nyáron át tartó fesztivál kezdődik a PIM kertjében

Idén nyáron is folytatódik az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum szabadtéri fesztiválsorozata, a KertLabor, amikor a kertbe költöznek a múzeum programjai. Az egész nyáron át tartó fesztivál keretében júliustól egészen szeptemberig várják látogatókat performanszokkal, zenés felolvasóestekkel, kerti koncertekkel, közös népdalénekléssel és családi programokkal a klasszicista palota Károlyi-kerttel egybenyitott udvarán. 

Jókai-variációk

A Jókai 200 emlékévhez kapcsolódóan a KertLabor fesztiválra egy három alkalmas ritmikus felolvasószínházzal készül a PIM, ahol a Jókai-regények vadregényes tájai Darvas Kristóf zongorajátékával Sodró Eliza előadásában elevenednek meg. Jókai szövegei megidézik a vadregényes, érintetlen táj bujaságát, amely párhuzamba állítható a tudattalan ösztönerejével, hatásuk a közös, mitikus mélységből feltörő kreatív energiákra épül.

Kerti alkalmakkal folytatódik a Pilvax-sorozat is, amelynek kiindulópontját mindig egy aktuális társadalmi kérdés adja, idén szintén Jókai Mórhoz kötődően.

A Pilvaxon a résztvevők együtt vitatnak meg a reformkorból kiindulva egy mai is fontos témát. A nyár folyamán szó lesz a játékok társadalmi szerepének változásáról, a kultusz mementóinak retorikájáról és a társadalmi nyilvánosság tereiről.

Performanszok, ritmikus felolvasások és népdaléneklés

Három különleges performansz is látható lesz a PIM kertjében Ádám Anna performanszművész rendezésében. Július 10-én 19 órától a Secret Garden táncperformansz Kiss Rebeka Petra előadásában a bibliai bűnösség morális és esztétikai hagyatékát vizsgálja a „bűnös nő” reprezentációján keresztül.

Augusztus 30-án Ádám Anna Elrabolom a szíved, és azért jössz vissza, mert nálam van című versperformanszát láthatják az érdeklődők Kertész Endre csellista kíséretében, majd szeptember 20-án a Right for fight című táncperformansszal és beszélgetéssel zárják a nyarat.

A Károlyi-kert zárását követően kezdődik a kertbagoly, ahol a füvön elheverve minden alkalommal más-más szövegeken keresztül és különböző hangszerek kíséretében indulhatnak el egy belső utazásra a résztvevők.

Július 28-án Weöres Sándor szövegei, az Ötödik szimfónia és Mahruh veszése ősi regeként fogja betölteni a kertet, ezt követően augusztus 28-án Tolnai Ottó versei kerülnek terítékre.

Havonta egyszer bárki szabadon csatlakozhat egy közös népdalénekléshez is Szalay Fatima énekes-zenésszel az udvaron, ahol olyan dalokat tanulhatnak, amelyek rendelkeznek műköltészeti relevanciával, többek között könnyen tanulható 16-18. századi dallamokat és szövegeket, népdallá vált Petőfi verseket, illetve speciális ritmikájú, antik versformákkal leírható dalokat. 

Családi programok

A KertLabor során családi programokkal is várják a gyerekeket és szüleiket a múzeumba. Július 13-án 10 órától a Mothers Back kollektíva, Dányi Viktória és Furulyás Dóra kortárstánc művészek mozgásalapú játékokon keresztül vezetik be a múzeumok világába a 4-8 éves korosztályt. 

Két alkalommal, július 11-én és augusztus 15-én kortárs gyerekkönyv ajánló mesesarokkal készül Dr. Harmath Artemisz gyerekirodalmár, míg augusztus 11-én a 0-3 év közöttieknek szóló kora gyermekkori kortárs irodalmi nevelésre fókuszáló családi beszélgetés és könyvböngészés lesz a Baba olvas eseményen. 

A programokra a belépés ingyenes, de többségük előzetes regisztrációhoz kötött. Teljes programbontás és regisztráció a PIM honlapján: https://pim.hu/hirek/kertlabor-2025 

Forrás: PIM

- Budapestimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére