Jelenlegi hely

Altisz Alapítványi Gimnázium

Cím: 1101 Budapest Könyves Kálmán krt 19. 
Tel.: 261-9652
Web: http://www.aagk.hu/

Oktatás-képzés

"Tanulni, tudni, sikeressé lenni."

Általában e három szempont alapján választ iskolát gyermekének a család.

Nem könnyű eligazodni ma az iskolák sokasága, sokszínűsége közt, hiszen minden oktatási intézmény igyekszik valami sajátossággal vonzóvá tenni képzési kínálatát.

Az alapítványi iskolák egyik fontos küldetése, hogy olyanokhoz is eljuttassák az oktatást, akik valamiért kiestek a „hagyományos” rendszerből. 
Ilyen speciális oktatási terület és forma az élsportolók oktatása is, ezért az iskolaválasztás az élsportoló gyerekek és szüleik számára még nagyobb odafigyelést, körültekintést igényel, hiszen "életmódjuk" miatt speciális igényeket támasztanak egy oktatási intézménnyel szemben.  Ezért gyakran választaniuk kell a sport és a tanulás között.

Az azonban, hogy valaki kiemelkedő eredményeket érjen el a sportban és a sportolói létformából adódóan a tanulás terén se érjék hátrányok csak akkor lehetséges, ha az oktatási intézmények is alkalmazkodnak ezen igényekhez, és megfelelő segítséget nyújtanak diákjaiknak. Ma Magyarországon kevés olyan oktatási intézmény létezik, akik felvállalják az élsportolók oktatását és az ezzel járó plusz terheket.
Az AAG ezek közé az intézmények közé tartozik, így a döntést a mi iskolánkban nem kell meghozniuk: a sport és a tanulás iskolánkban könnyebben összeegyeztethető.

Naponta tapasztaljuk mi is azokat a problémákat, amelyekkel az élsportoló küzd, hogy eleget tudjon tenni az elvárásoknak.
Miközben nap, mint nap az edzéseken csúcsra járatják diákjainkat, olyan hátteret kell biztosítanunk nekik, amellyel a sport mellett iskolai kötelességeiket is a legmagasabb szinten tudják teljesíteni.

Forrás: http://www.aagk.hu/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére