Szerb Antal Gimnázium

Budapest XVI. kerületében, Cinkotán, a domb tetején álló patinás, vöröstéglás épület magasan kiemelkedik a körülötte elterülõ dimbes-dombos vidékbõl. Az épület homlokzatán ezt láthatjuk: Szerb Antal Gimnázium. A kapun belépve a fõbejárat mellett egy táblán az alábbiak olvashatók: "Beniczky Gáborné Batthyány Ilona grófnõ születésének 150. évfordulója alkalmából állították Cinkota lakói 1992." Belépve az épületbe néhány lépcsõ után a földszinti elõtér következik, ahol egy másik emléktábla látható, az alábbi felirattal: "Szabad battyányi és Német ujvári gróf Batthyány Lajos özvegye szül.: Zichy Antónia grófnõnek, a nemesszívû honleánynak az elhagyott árvák igaz nemtõjének a hervadhatatlan érdemû pártfogónõnek örök hálája jeléül 1888-ik évben a magyar gazdasszonyok országos egylete". A földszinten továbbhaladva a középsõ lépcsõn az elsõ emeletre érve Szerb Antal bronz mellszobrával kerülünk szembe, a talapzatba vésve: "...Semmi sem igazán kezdet...". Ahhoz, hogy a sokféle emléktábla összefüggését megértsük, közel 150 évet kell visszamenni az idõben.

Az iskola létrejötte nem helyi kezdeményezés eredménye volt. Az 1860/61-es években, az akkori nemzeti remények idején a nemesség és a nagypolgárság hölgyei is szervezkedni kezdtek, és 1861. március 15-én megalakították a Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesületét.
Az egyesület megalapítása özvegy Zichy Pál Ferencné és özvegy gróf Batthyány Lajosné nevéhez fûzõdik. Batthyány Lajosné, a 48-as eszmék képviselõje eleve biztosítéka volt annak, hogy az egyesület nemzeti, illetve haladó szellemû legyen. Az egyesület megalapítói között van Hollán Ernõné, Bram Lajosné, Kralovánszky Istvánné, Simig Istvánné, Ziehrer Józsefné és Sztupa György. "Ezen egyesület célja a nõi hivatás magasztos fogalmának megfelelõleg azon törekedni, hogy hazánk bármely osztályának szegény sorsra jutott leányai tiszta erkölcsû, gondos, ügyes, szorgalmas háziasszonyokká, s a közjóért buzgó lelkes honleányokká képeztessenek ki."1. Az egyesület egy árvalányházat akart a fõváros területén felállítani, az e célra befolyt gyûjtésekbõl már 1866 nyarán meg tudta nyitni árvaházát és elemi iskoláját a Három dob (ma Damjanich) utcában. Az 1870-es években az épületet 68 leány befogadására bõvítették ki. Az árvák mellett fizetõ növendékeket is felvettek, a bõvített épületben így már elemi és polgári iskola is mûködhetett. 
A gimnázium birtokában 1883-tól szerepelnek írásos dokumentumok, elemi és polgári iskolai osztályok anyakönyvei. Egy-két évtized után az intézet szûknek bizonyult, és a század végén az egyesület vezetõsége új, modern, 150 férõhelyes árvaház létesítését vette tervbe. Minthogy Budapest akkori területén ehhez nem volt meg az anyagi erejük, elfogadták özvegy Beniczky Gáborné gróf Batthyány Ilona ajánlatát, hogy a fõvárostól ugyan kissé messzebb fekvõ Cinkotán, olcsó telken építsék fel az intézetet, az õ parkja és kastélya mellett. Végrendeletében így rendelkezett: "...Cinkotai kastélyomat, udvaromat, kertemet összes melléképületével együtt úgy, amint az ma bekerítve van, berendezés és bútorzat nélkül korán elhunyt kisleányom emlékére a Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesületének hagyományozom és rendelem átadni azon rendeltetéssel és kötelezettséggel, hogy a kertet, ahol kisleányom egy külön emelt épületben eltemetve van s ahová engem is eltemetni fognak, a sírbolttal együtt a mostani állapotban "Lea telep" cím alatt örök idõkre fenntartani és gondozni köteles, mi célból a fenti ingatlanra az elidegenítési tilalom kapcsán a fenti kötelezettség is telekkönyvileg feljegyzendõ lesz...." (A kripta ma már üresen áll, mert mint az az egyik pótvégrendeletébõl kiolvasható, "...miután Budapest székesfõváros tanácsa Budapesten, 1926. évi február 4-én kelt 148820/1925. X. sz. határozatával megengedte, hogy korábban elhalt kisleányommal együtt édesatyámnak, gróf Batthyány Lajosnak a Kerepesi úti temetõben levõ mauzóleumában nyerhessek örök nyugvóhelyet, ezen mauzóleumba temettessem el és ugyanakkor boldogult kisleányom koporsója is a cinkotai kriptából ide szállíttassék át;...")

A szerzõdést 1901-ben kötötték meg, de az anyagiak elõteremtéséig kölcsönt vettek fel. A terveket Pártos Gyula építész készítette. A tervezés elhúzódott, így az épületet 1905-ben kezdték el építeni, és 1906 augusztusában adták át rendeltetésének a kétemeletes, majdnem 100 méter hosszú impozáns iskolát. Az intézmény megnyitása után derült ki, hogy a városi fizetõ gyermekek nem követték "falura" volt iskolájukat - a HÉV ritkán járt akkoriban, más közlekedési eszköz pedig nem volt. Az Egylet alapítványi helyeinek korlátozott volta és a helyi egyházi iskolák versengése folytán létszámhiány keletkezett. Az 1906/07-es tanévben 5 elemi és 4 polgári iskolás osztállyal indult meg a tanítás, 29 elemi, illetve 61 polgári iskolás fõvel. 1907/08-ra 31 elemi és 49 polgári iskolába járó tanulóval folyt a tanítás. 1908-ban a hiány megszüntetése érdekében egy másik társadalmi egyesület jegyzõk árváit helyezte az intézménybe, így a következõ tanévben már 43 elemi és 100 fõ polgári osztályba járó tanuló volt. A nevelõintézet 1919-ig eredeti formájában, mint elemi és polgári iskola mûködött. Az iskola tevékenységérõl így írt egy korabeli újság:
"Az intézet hatosztályú elemi iskolát, négyosztályú polgári iskolát és két szakra osztott továbbképzõ háztartás és házipari tanfolyamot foglal magában, melyekben fõzést, kenyérsütést, szabást, varrást, fonást, szövést, gépvarrást, csipkeverést stb. tanulnak a növendékek. Rendkívüli tárgyak a zongora és a francia nyelv, tánc és illemtan, külön kívánatra az angol nyelv. A tanítónõk és nevelõnõk mind bentlakók, így tehát a tanórákon kívül is állandóan foglalkoznak a növendékekkel. Az intézet nagy gondot fordít a test edzésére, ápolására és ügyesítésére is, s a növendékek hetenként nagyobb sétát tesznek a környék erdõs vidékére, idõnként pedig a tanítónõk vezetése alatt a fõváros nevezetességeit tekintik meg. Tanítási és ellátási díj, beleértve az intézeti egyenruhát, tankönyveket, író és rajzeszközöket, egész tanévre 800 korona, a rendkívüli tantárgyakkal együtt 1000 korona. A díjak négy részletben elõre fizetendõk."
A XIX. század közepétõl a gazdasági ismeretek oktatásának fontos területe volt a gazdaasszony képzés. Az 1896. évi 60 746. sz. rendelettel az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter létrehozta a gazdasági ismétlõ osztályokat, melyek elterjedésével fellendül a nõk háztartási, gazdasági képzése is. Ezt igazolja a fenti idézet is, hisz a tanultak között szép számmal olvashatunk olyan ismeretekrõl, melyek a mindennapi életben való helytállást készítették elõ. Az anyakönyvek között található olyan bejegyzés, mely szerint pl. az 1907/08-as tanévben a polgári iskola befejezése után 6 fõ csak háztartástant tanuló diák volt az intézményben.

A kiegyezés után az Andrássy-kormány vallás- és közoktatási minisztere, báró Eötvös József az oktatási rendszer egészét érintõ tervében népiskolai törvényjavaslatot dolgozott ki, melyet 1868-ban a 38. sz. törvénycikkben az országgyûlés szentesített. A törvény végrehajtásához szükségessé vált a tanítóképzés megszervezése is. A törvény életbe lépése után ugyanabban az évben kezdte meg mûködését a budai, majd a kolozsvári tanítóképezde. Szükségessé vált a nõi tanítóképzés megszervezése is. Erre mutat egyes városok és vármegyék ilyen irányú mozgalma, Pozsony vármegyével az élen. A Pozsony megyei iskolatanács 1870. március 28-án tartott ülésén feliratban kérte egy tanító- és egy tanítónõképzõ felállítását a kormánytól. Mivel a monori tanítóképezde októberben már megkezdte mûködését, a megyei iskolatanács külön folyamodványban kéri a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy legalább tanítónõképezde mûködhessék Pozsony városában. Az engedélyt megadták.
A miniszter az intézet ügyeinek intézésére egy hét tagból álló igazgatótanácsot nevezett ki. Ez a tanács mûködött egészen 1919-ig. Az elsõ tanács tagja volt Uhrl Józsa is, akit 1871. szeptember 27-én a képzõ igazgatójának neveztek ki. Uhrl Józsa volt az elsõ magyar tanárnõ, aki francia nyelvtanári diplomát szerzett. 1889-ben Uhrl Józsát 24 évi igazgatói mûködés után saját kérelmére nyugdíjazták, igazgatónak Wollmann Emma tanárnõt nevezték ki, aki 1909-ben megkapta az Erzsébet-rend második osztályú kitüntetését. 
Az 1914/15-ös tanév már a világháború jegyében kezdõdött, s Tabódy Ida vette át az igazgatást. 1919. január 1-jén a csehek megszállták az iskolát, lehetetlenné téve minden iskolai munkát. 1919. május 15-én még a 22 végzõs tanuló sikeresen letette a tanítónõ-képesítõ vizsgát, az errõl szóló dokumentumot Budapestre átmentették, a gimnázium irattárában látható.
Az új hatalom 1919. június 8-án tette rá kezét a Pozsonyi Magyar Királyi Állami Tanítónõképzõ Intézetére. Ezen a napon jelent meg a tanintézet igazgatónõjénél, Tabódy Idánál Jozef Sedlacek minisztériumi titkár vezetésével egy bizottság, amely követelte az intézet épületének, berendezésének, gyûjteményeinek, irattárának, pénztárának, valamint teljes vagyonának átadását az új hatalom képviselõinek. Tabódy Ida ebben a kétségbeesett helyzetben az MGOE elnökéhez, Zichy Sarolta grófnõhöz fordult azzal az ajánlattal, hogy az egyesület adja bérbe cinkotai intézetét, amelynek fejében meghatározott számú növendék tanításáról gondoskodni fognak. Az ügyet a magyar minisztérium is felkarolta, az épületet az állam megvette, így amikor a csehek hivatalosan is kiutasították az iskolát Pozsonyból, az intézet tanári kara azzal a tudattal lépett a Szent István gõzös fedélzetére, hogy biztos otthonba érkeznek. Pozsonyból néhány felszerelési tárgyat személyes holmijuk közé téve át tudtak hozni, mint pl. a Mágocsy-Dietz Sándor: A növények táplálkozása (LXXX. kötet a Természettudományos Könyvkiadó Vállalat 1910-ben kiadott sorozatából). A pozsonyi kilakoltatás pillanatában az igazgatónõ az iskola kulcsát nem adta át a cseh katonai hatóságoknak, hanem magukkal hozták és gyászszalagra fûzve õrizték. 1919. október 16-án a tanítónõképzõ új otthonában újjászületve kezdte meg mûködését, bár a pecséteken még sokáig az alábbi felirat olvasható: "Pozsonyi Magyar Állami Tanítónõképzõ Cinkota". Az 1919/20-as anyakönyvek tanúsítják, hogy a 4 évfolyamon 31, 24, 41 illetve 34 fõ folytatta tanulmányait Cinkotán, az 1920/21-es évben már a 4 évfolyamon 5 osztály mûködött 33, 33, 27, és 25 ill. 23 fõvel. Az adatok mutatják, hogy folyamatosan töltõdtek fel az osztályok növendékekkel, a végzõs évfolyamon már két osztályt kellett mûködtetni. A gyakorló iskolájukban ugyanezen években 80 fõ tanult, 20 tanuló az önálló elsõ, 17 az önálló második, 43 pedig az összevontan tanított 3-6. évfolyamon fejezte be az évet. 1920 júliusában 30 végzõs szerzett tanítónõ képesítést, közülük mindössze 1 növendék volt Pest megyei. A háború utáni nélkülözések, a felszerelések hiánya hosszú ideig éreztette hatását az iskola oktató - nevelõ munkájában. Tabódy Ida fáradhatatlan, akadályt nem ismerõ agilitása, valamint széleskörû társadalmi kapcsolatai segítségével sikerült a minimumot mindig elõteremteni. Ekkor sietett segítségükre Batthyány Ilona grófnõ is, aki a magyar remekírók sorozatának odaajándékozásával vetette meg a tanítónõképzõ könyvtárának alapjait. Ma a gimnázium könyvtárában közel 300 irodalmi mû, 10 természettudományi témájú, néhány szótár illetve lexikon található az olvasóteremben, melyek a képzõ tulajdonát képezték. Köztük néhány különlegességnek számít ma már, mint pl. A Pallas Nagy Lexikonának 1894-es kiadásából 10 kötet, vagy az Általános Chemia Dr. Gróh Gyula 1921., Organikus chemia Dr. Rex S. szerzõtõl, vagy a szótárak, továbbá 1927-bõl Pintér Jenõ: Magyar irodalom története.
Az igazgatónõ nagy hangsúlyt fektetett az elõkelõ társadalmi személyiségekkel való kapcsolat fenntartására, ápolására. A húszas-harmincas évek társadalmi és szellemi vezetõrétegének csaknem valamennyi tagja megfordult az iskola falai között. A fõúri kapcsolatoknak köszönhetõen számos magas rangú vagy külföldi vendég látogatott el az iskolába, akiknek az érdeklõdése a képzõ jó hírét igazolta. Pl. Bartók Béla, akinek édesanyja a pozsonyi képzõ gyakorló iskolájának tanára volt, elõször Pozsonyban adott hangversenyt, majd 1934-ben itt Cinkotán koncertezett. Jó kapcsolatuk volt Bárdos Lajossal, Cardyn Albert belga pedagógus egy kerekasztal-beszélgetés során tájékoztatta az intézet tanári karát a belga oktatás helyzetérõl. A finn köztársaság elnöke a tanári könyvtárnak a Kalevala magyar fordítását küldte el. 1939. március 15-én Habsburg József fõherceg és Auguszta fõhercegnõ látogatott el a képzõbe.

Az intézmény elsõ tanulói fõleg a pozsonyi iskola, valamint más megyék növendékeibõl kerültek ki. A tanári testület teljes számban együtt maradt, ez az igazgató iránti bizalom szép példája. Törekedtek a "pozsonyi szellem" ápolására, az intézetet nem újonnan alapított iskolának, hanem a több évtizedes, ragyogó múlttal rendelkezõ pozsonyi képzõ jogutódjának tekintették. Tíz év sem telt el, s a cinkotai képzõ a magyar iskolák dísze lett, tanárnak, diáknak egyaránt kitüntetés volt a képzõhöz való tartozás.

A múlt szellemének ápolását külsõségekkel is kimutatták. A pozsonyi Mária Terézia szobor egy letört darabját az intézet folyosóján borostyánnal övezett állványon õrizték. A szobák falát pozsonyi képekkel díszítették. Minden év február 12-én ünnepélyt rendeztek a pozsonyi vértanúk emlékére, és ezekre hivatalos szónokként mindig pozsonyi személyiséget kértek fel. 1922. május 14-én ünnepség keretében emlékeztek meg a pozsonyi képzõ fennállásának ötvenedik évfordulójáról. 
Az 1929-es év több nagy eseményt hozott az intézet életében. Január 6-án meghalt Wollmann Emma, az intézet volt igazgatónõje. A temetésen a cinkotai iskolát Novák Eszter és Vitál Margit tanítók képviselték. Koszorút helyeztek el a volt igazgatónõ ravatalánál, a pozsonyi képzõ volt tanítványai pedig gyûjtést szerveztek. A befolyt pénzbõl alapítványt hoztak létre, amelynek díját olyan tanítvány kaphatta meg, aki nemcsak jó tanulmányi eredményével, hanem magatartásával is példamutató volt. Beszerelték a központi fûtést, és megkapták a parkot, mert az állam bérbe vette a gyönyörû kertet, mely az 1929-ben elhunyt grófnõ tulajdona volt. Ezzel lehetõvé vált a botanikai ismeretek gazdagítása és a kertészkedés, az 1932/33-as tanévben létesített tenisz, illetve korcsolyapálya a növendékek sportolási lehetõségét bõvítette, s így az épület ideális nevelõintézetté egészült ki.
"A dús növényzetû kert elõterében a régi kedves kúriával valóságos paradicsommá teszi a falu közepén intézetünket. Kora tavasztól késõ õszig hangzik a madárcsicsergés és a rigófütty a lila ibolyaszõnyeg, a rózsaerdõ, a tisztás a liliomcsoporttal, a legyezõpálmák, a hatalmas uszályos fenyõk, a karcsú, hajlékony rezgõnyárfák, borostyánnal befutott fatörzsek - csupa beszédes szépség, visszatérõ drága emlék az itt lévõ és visszatérõ növendékeknek."2.

A szertárak és a könyvtár csak lassan gyarapodott, ezt különbözõ adományozók - pl. a Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesülete - is segítették, melyek közül Foerster Vilmos: Iskola és jellem - Adalékok az engedelmesség neveléstanához és az iskolai fegyelem átalakításához címû könyve megmaradt. A hiányt a tanulók saját leleményességükkel is pótolták, maguk állítottak elõ tanszereket és kísérleti eszközöket. A politechnika csírái is kimutathatók voltak: melegágyakat készítettek elõveteményezésre, gondozták az üvegházi növényeket, az ablakok és folyosók virágait. A bentlakó növendékek maguk készítették el az intézet függönyeit, a törölközõket, terítõket, konyhatörlõket. Egészségtani gyakorlatok címen rendszeres képzésben részesültek csecsemõgondozásból. A növendékek színielõadásokkal, hangversenyekkel, kiállításokkal gazdagították az iskola kulturális életét. Legnagyobb gondjuk az volt, hogy az épületben nem volt olyan elõadóterem, amely nagyobb számú közönséget be tudott volna fogadni.

Az 1935/36-os tanév újra igazgatóváltozást hozott az intézet életében, Tabódy Ida több mint 20 évi igazgatói munka után nyugalomba vonult. Érdemes munkájának elismeréséül a Signum Laudis érdemrenddel tûntették ki. De az igazgatónõ nem csupán az intézet érdekében tevékenykedett, hanem a község fejlesztésében is. Modern sportpályát létesített, a tüdõbeteg-gondozó, valamint az anya- és gyermekvédõ intézetek számára állami segélyt járt ki. Fridrik Ágoston, a község akkori fõjegyzõje ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy " Méltóságod többet tett 16 év alatt ezért a községért, mint évszázadokon át a község földesurai és kegyurai"3.. Tabódy Ida egyike volt azoknak, akik arra születtek, hogy sorsokat és intézményeket irányítsanak. Utódjául Medgyesi Zsófia került az intézet élére.

1930 és 1940 között alakult ki az iskola végleges struktúrája. Négy elemi osztály mûködött, melyek az épület földszinti termeiben helyezkedtek el. Ezen a szinten volt a védõnõ szobája, a betegszoba, a tornaterem, valamint zenetermek. Itt kapott helyet a fizika, a kémia és a biológia elõadóterme, valamint a szülõk fogadására kijelölt terem. Az elsõ emeleti folyosó egyik végén volt az igazgatói szoba és az iroda, a tanítónõképzõsök osztálytermei, a díszterem, valamint a rajzterem. A második emeleten pedig a kollégiumi rész rendezett be tanulószobákat, hálótermeket, itt voltak a mosdóhelyiségek. Az épület alagsorában voltak a konyhák, a mosogatószoba, vasalószoba, ruhaszárító, a személyzeti szobák (pl. a szakácsnõ, gépész szobája), a kazánház és a széntárolók, valamint a kollégisták otthonról kapott élelmiszereinek elhelyezésére alkalmas szekrények. Az oktatás rendje is igazodott a intézmény szerkezetéhez. Az alsó tagozatos osztályokat egy tanítónõ vezette, a képzõs osztályok szakrendszerû oktatásban részesültek. Minden képzõs hallgató választott magának egy elemistát, akinek a testi-szellemi fejlõdését figyelemmel kísérte, feljegyzéseket készített, és a tanuló szüleivel is kapcsolatban állt. A képzõs hallgatók minden hétvégén elhagyhatták az intézetet, de vidéki otthonukba csak meghatározott idõnként mehettek haza. A kollégisták életét nevelõtanárok felügyelték, akik az intézmény alkalmazottai voltak. 
A képzõben a közismereti tárgyak mellett fontos szerepet kaptak a pedagógiai tantárgyak is. Minden képzõs egy hónapot töltött a számára kijelölt elemi osztályban. Az egy hónapból három hét hospitálással, egy hét pedig gyakorló tanítással telt el. A tanításra az alsós osztályt vezetõ tanítóval közösen készültek fel: órarend szerint beszélték meg a tanítás témáját, és a felkészülés módját. Három nappal a tanítási óra elõtt óravázlatot, az utolsó tanítási órákra pedig tanítási tervezetet kellett készíteniük. Az óravázlat csak az óra szakmai lépéseit tartalmazta, a tervezet viszont nagyon részletes volt. Le kellett írnia a képzõsnek mindazt, amit az órán el kívánt mondani, meg kellett fogalmaznia a felteendõ kérdéseket, majd a kérdésre várható válaszokat is. A gyakorló órákon bent voltak a növendék osztálytársai, valamint a képzõs szaktanárai. Az óra után részletes megbeszélés, majd értékelés következett. Legelõször az órát tartó növendék mondta el véleményét saját órájáról: mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítania. 
Majd az osztálytársai következtek bírálataikkal, õket követte az alsós osztályt vezetõ tanító, a legvégén pedig a pedagógiai tárgyakat oktató tanárok közül a kinevezett gyakorlatvezetõ tanár zárta a megbeszélést, s õ adta az osztályzatot is. Ez az értékelõ jegy beleszámított a növendék félévi vagy év végi osztályzatába is. A jó pedagógiai felkészültség tette aztán lehetõvé, hogy a képesítés megszerzése után munkahelyükön jól tanítsanak. Az intézet tanulmányi színvonalával, jó tanulmányi eredményeivel az elsõk között szerepelt az ország 48 tanítóképzõjének (28 tanítónõ- és 20 férfi tanítóképzõ volt) eredményei között. Ez a tanulók dicséretes szorgalmán kívül a tanítóképzés idõközben végrehajtott reformjának, a tanulmányi idõ 5 évre való felemelésének is köszönhetõ volt. A kötelességszerû tanuláson kívül és az általános irányú képzés mellett igyekeztek mindenkit valamilyen irányú speciális képzésben részesíteni. A politechnikai nevelés csírái is kimutathatók, növények gondozása, terítõk, függönyök készítése, ruhájuk megvarrása is hozzátartozott a feladataikhoz.

Nagyon szigorú házirend szabályozta életüket. Ébresztõ reggel hatkor, fél nyolckor reggeli, tizenkettõkor ebéd, délután négyig szilencium és este tízkor villanyoltás volt. A kollégisták életét nevelõtanárok felügyelték, akik az intézmény alkalmazottai voltak. 
A házirend megszabta azt is, hogy milyen öltözéket viselhettek a képzõsök. Az elsõ emeleten, a díszterem mellett lévõ táblán helyezték el a kiírást, hogy másnap milyen ruhát kell felvenniük. A meghatározott öltözéken kívül mást nem viselhettek. Volt hétköznapi és ünneplõ ruhájuk, ezekbõl is többféle. Az ünneplõ ruhák egyes darabjait a növendékek maguk készítették. Például az ünneplõ blúz fehér selyembõl készült, a hímzést pedig a növendékek varrták rá. Volt hétköznapi kötényük sötétkék vászonból, melyen a hímzés fehér volt. Télikabátjuk sötétkék volt, zsinóros, diáksapkájukon az intézet jelvényét viselték. Ebbõl néhány ruha rajza, vagy fényképe megtalálható a gimnázium múzeumában.
Hasonlóan a község lakosságához, az intézet növendékeinek nagy része is katolikus volt. Az épülettel majdnem szemben lévõ katolikus templomba vasárnapokon és ünnepnapokon fegyelmezett kettes sorban vonultak át misére. Az iskola épületében, a mai díszteremben volt egy kápolna, melynek oltárterítõjét még Pozsonyból hozták, de nagyon kevesen fértek be a kápolnába, így istentiszteletet itt ritkán tartottak. Az intézet hittantanárai közül került ki nem egy egyházi személy: például Mészáros János budapesti érseki helynök, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök. Gyakran érte kritika az iskolát, hogy az intézet szelleme túl klerikális. Igaz, a tanári kar és a növendékek zöme is katolikus vallású volt, de az is tény, hogy szélsõséges nézeteket a testület egyáltalán nem vallott. A katolikus prioritást ellensúlyozta az, hogy az iskola hittanára volt Raffay Sándor evangélikus püspök is.

A második világháború közelrõl érintette az intézetet. A tanárok és a tanulók hangulatára egyaránt rányomta bélyegét az a tény, hogy egyre többször volt az országban légiriadó. Az iskola vezetésének kötelessége volt a tanulók biztonságának biztosítása, így miután sem az államnak, sem az intézménynek nem volt pénze arra, hogy a parkban szabályos légópincét építsen, az épület alagsorát alakították át, a falakat pedig boltívvel erõsítették meg. Az 1941/42-es tanévet tanárhiánnyal kezdték meg, egyrészt az áthelyezések, másrészt a nevelõk betegsége miatt. Az 1942/43-as tanévben a szénhiány okozott gondot, a karácsonyi szünetet is január 21-ig meg kellett hosszabbítani. 1943. március 29-én elhunyt Tabódy Ida, a szeretett igazgatónõ, akinek halála nagyon megviselte a diákokat és a tanárokat egyaránt. Végakarata szerint kedves iskolája közelében, a cinkotai temetõben temették el.
1944 decemberében a parkban lévõ kastély leégett, az épületet katonai célokra lefoglalták, és csak 1947-ben mentesült a katonai igénybevétel alól. A tanítónõképzõ növendékei részére ezért helyet kellett keresni, ahol a tanítás folytatódhatott. A tanulók 1945 és 1947 között a belvárosi Veres Pálné Leánygimnázium vendégei voltak, a kollégista növendékeket pedig különbözõ leány- és népi kollégiumokban helyezték el. 1947 nyarán megindult az épület helyreállítása, így az új tanévet már Cinkotán kezdhették meg. A legfontosabb feladatokat, mint pl. a gyakorlóiskola újjászervezését, a gyakorlókert és virágkertészet kialakítását, lépésrõl lépésre oldották meg.

A helyreállítás mellett tartalmi sikerek is jelentkeztek. Közben az ingadozó iskolapolitika következtében pedagógiai gimnázium jellege is volt egy-két osztálynak és a megszüntetett zsámbéki tanítóképzõbõl is helyeztek át ide néhány osztályt. 1952-tõl a Teleki Blanka Tanítóképzõ nevet vette fel az intézmény. Az iskolák államosítása után megkapták a cinkotai Kultúrház u. 40. szám alatti épületet (evangélikus polgári iskola volt, ma Batthyány Ilona u. 40.), mely lehetõvé tette a gyakorló általános iskola négy felsõ osztályának beindítását is. Az iskola és a diákotthon szétválasztása is ebben az idõben kezdõdött, a diákotthon önálló intézmény lett, 1959-ig a Kossuth Zsuzsa Leánydiákotthon nevet viselte. A két intézmény kapcsolata igen szoros maradt, hisz a szétválás után is még sokáig az iskola tanulóiból kerültek ki a kollégium lakói.
1949-ben az oktatási miniszter rendelete szerint a tanítóképzõ intézeteket át kellett alakítani. Eddig négy éves képzés volt, az ötödik évben egy éves gyakorló tanítás után képesítõ vizsgát tettek, s megkaphatták a tanítónõi oklevelet. Azok a tanulók, akik 1949-ben iratkoztak be az intézménybe, már más rendelet alá tartoztak. Õk a negyedik év végén érettségi vizsgát tehettek, ezzel biztosított lett számukra az egyetemre való felvételi lehetõsége. Az elsõ ilyen érettségizõ osztály 1953-ban hagyta el az iskolát. Már érlelõdött a minisztérium képzeletében, hogy a tanítóképzés felsõ intézményben történjen.
Nagy fordulópontot hozott az 1955-56-os tanév az iskola életében. Ekkor 195 tanulója volt az intézménynek, akik egyúttal kollégisták is voltak. 1955-ben megjelent a rendelet, mely megszüntette a középszintû tanítóképzést. Így 1955-tõl párhuzamosan élt az épületben a tanítóképzõ és a gimnázium. A tanítónõképzõ utolsó diákjai 1959-ben végeztek, az elsõ gimnáziumi osztály is ebben az évben érettségizett, az intézmény már Általános Leánygimnázium pecséttel adta ki az okmányokat. Ezzel az iskola átalakult 12 évfolyamos iskolává. Mivel az általános iskola nem biztosított megfelelõ számú utánpótlást a gimnázium részére, ezért a 12 évfolyamos jelleg fokozatosan megszûnt, 1965-ben már Cinkotai Általános Iskola, Gimnázium és Leánykollégiumként szerepelt. 1960-61-ben az 5 és fél holdas területbõl 1900 négyszögöles területet a Cinkotai Általános Iskola létesítésére igénybe vettek, melyet 11 hónap alatt felépítettek, és ez az iskola fokozatosan átvette a 12 évfolyam alsóbb 8 évfolyamának képzését.

Az iskola vezetõi a gimnáziumi osztályok erõteljes fejlesztésére, a szakmai felszerelés nagyfokú modernizálására fordították figyelmüket. A gimnáziumi profil jelentõs változáson ment át, úgy próbálták korszerûsíteni a belsõ tartalmat, hogy tagozatos osztályokat alakítottak ki, az általános tantervû osztályokban a képzés 5+1-es rendszerben folyt, vagyis a hét napján tanórák voltak, egy nap pedig politechnikai képzést kaptak.
Az elsõ kémia-biológia tagozat Magyarországon 1963 elõtt három vidéki egyetemi városban létezett, majd 1963-ban három budapesti gimnáziumban, köztük Cinkotán indulhatott el ez a képzési forma. A tagozatos osztályokban a politechnikai foglalkozások helyett tartották meg a kémia és biológia gyakorlatokat, heti 2-2 órában. Az elsõ tanévben még maradt 2 óra a politechnikai foglalkozásra is, a következõ években ezt felváltotta a fizika gyakorlat. A tagozatos tárgyakból kötelezõ volt érettségi vizsgát tenni. A gyakorlatok tantervét a gimnázium tanárai (Stollmayer Ákosné biológia, Kecsmár Istvánné kémia, Wolf Györgyné fizika) dolgozták ki, a hivatalos tantervek csak jóval késõbb jelentek meg. A késõbbiek során olyan képzések is indultak, amelyekben már csak az egyik tárgy szerepelt tagozatosként. A reál tárgyakat tanító tanárok és a tagozatos osztályok teremtették meg az iskolában a magas színvonalú természettudományos oktatás hagyományait, mûködésük igen népszerûvé tette a gimnáziumot a továbbtanulni óhajtó tanulók körében. A tanulók gyakorlatként a Szilas patak növény- és állatvilágával, vizének vizsgálatával is foglalkoztak, sok éves munkájuk, valamint a kerület lelkes lakosainak és neves kutatók közremûködésének eredménye a Naplás-tó védetté nyilvánítása lett.

Az említett tagozatok mellett a nyelvi tagozatok kialakítása és mûködtetése is megindult. A kötelezõ orosz nyelv mellett a második nyelv kínálata a többi középiskola ajánlatát magasan meghaladta; latin, olasz, német, angol, francia nyelvek szerepeltek a lehetõségek között. Ebbõl adódott, hogy a nyelvi tagozatok is ezen nyelvek közül kerültek ki, orosz, német, francia, majd olasz tagozatos csoportokat alakítottak ki. A gimnázium vonzáskörzete a kollégiumi lehetõség miatt szinte országos volt, de a legtöbb tanuló azért budapesti, vagy a közeli településeken lakott. A vidéki tanulók zöme leány volt, többségük a kollégiumi elhelyezést is igénybe vette. Ezek a lányok nagyon szívesen választották a nyelvi tagozatot, míg a Gödöllõ és környékérõl érkezõk elsõsorban a reál tagozatok iránt érdeklõdtek, hisz többségük a GATE dolgozóinak gyermeke volt. A nyelvi tagozatokon a nyelvi órák száma heti 8-9 óra volt, az oktatás intenzitása valamint a kis létszámú csoport eredményezte, hogy a képzés nagyon sikeresnek bizonyult. A nyelvtanárok minden lehetõséget megragadtak a nyelv gyakoroltatására, külföldi diákcsoportok fogadásával, levelezésekkel, késõbb külföldi diákcserékkel ösztönözték a tanulókat a nyelv minél jobb elsajátítására. A diákcseréket segítette az a tény is, hogy a gimnázium UNESCO asszociált iskola volt. A gimnáziumnak francia, német, olasz iskolákkal volt éveken át szoros kapcsolata, ezek a diákcserék segítették az idegen nyelv megszerettetését, az országok kultúrájának, történelmének, nevezetességeinek megismerését, bõvítette nyelvtudásukat, tájékozottságukat. (Lycée technique de Langon, Gymnasium am Deutenberg, Liceo "Concetto Marchesi" Padova , Liceo "Dal Piaz" Feltre) Ezt a 90-es évek második felétõl kibõvítették külföldi tanulmányutakkal ill. intenzív nyelvtanulással (Anglia, Franciaország, Ausztria). Anglia: London és környéke, Waels, Tóvidék, Skócia, Franciaország: Párizs, Les Vignes, Saint-Raphael (Provence). A Socrates program keretében háromoldalú találkozón vettek részt, melynek témája: I. világháborús emlékhelyek - Németország: Gymnasium am Deutenberg, Berlin; Franciaország: Pontarlier, Verdun; Magyarország: Szerb Antal Gimnázium. 
A tagozatos, majd a késõbbi tantervekben a speciális osztályok között sem szerepelhetett sokáig az angol nyelv. Az 1986/87-es tanévre kapta meg a gimnázium elõször annak a lehetõségét, hogy speciális orosz-angol csoport induljon, vagyis a diákok mindkét nyelvet magas óraszámban tanulhatták, és az egyik nyelvbõl speciális szinten tehettek érettségi vizsgát. A kísérleti csoportot a Fõváros engedélyezte, eredményességérõl a 4 év alatt letett nyelvvizsgák száma, valamint a felvételi eredmények beszélnek. Elsõsorban ezeknek a nyelvi osztályoknak a munkáját segítették az idegen anyanyelvû tanárok (olasz, német, angol, francia).

A szertárak fejlesztése mellett a legkorszerûbb biológiai és kémiai laboratórium, valamint nyelvi labor létesült a Fõvárosi Tanács V.B. Oktatási Fõosztályának komoly anyagi támogatásával. A modern felszerelések és a kiváló pedagógusok munkája eredményezte, hogy a tanulók továbbtanulásra való felvételizése eredményes volt, elsõsorban a reál tárgyak ismeretét igénylõ szakok területén. Ezekbõl az osztályokból igen sok orvos, állatorvos, kutató, tanár került ki. A kialakult személyi és tárgyi feltételek igen sok hátrányos helyzetû kollégista és bejáró tanuló számára tette lehetõvé az átlagosnál jobb elõrehaladást a kémia, biológia, orosz, francia és német nyelv terén. Az általános tantervû osztályok egy gyakorlati nap keretében dísznövénytermesztéssel, kisállattenyésztéssel foglalkozhattak, kerámiázást vagy üvegcsiszolást tanulhattak. A képzés a gimnázium parkjában, illetve a Kultúrház u. 40. alatti "kisiskola" termeiben folyt, jól felszerelt mûhelyekben, üvegházakban. Ezek a képzési lehetõségek nagyon sok tanulónál a munkába való elhelyezkedést könnyítették meg. A kerámiázást, iletve üvegcsiszolást Apostol Péter és felesége mûvészi szinten oktatta.
A gimnázium 1969-ben felvette Szerb Antal nevét, 1970-ben megalapították a Szerb Antal Emlékérmet, melyet a kimagasló pedagógiai munkáért kaphatta a pedagógus nyugdíjba vonulásakor, illetve kimagasló tanulmányi eredményért, a közösségért végzett munkáért a végzõs tanuló. 1977 szeptemberében a Kulturális Minisztérium ajándékaként a gimnázium megkapta Ligeti Erika mûvésznõ Szerb Antalról készített emlékplakettjét, ennek másolatait lehetett adományozni a késõbbiekben emlékéremként. 1977 szeptemberében a Kulturális Minisztérium Vilt Tibor szobrászmûvész Szerb Antalról készített mellszobrát is a gimnáziumnak adományozta, melyet a parkban állítottak fel. A szobor avatásán Sõtér István akadémikus méltatta Szerb Antal pályafutását, munkásságát, beszédében a szoborról így nyilatkozott: "...idézze mindig emlékezetünkbe az embert és azt a kort, mely Szerb Antalnak és körének jóvoltából legmodernebb irodalmunk felejthetetlen ifjúkora lehetett. Vilt Tibor megkapó alkotásán Szerb Antal tekintete éber és nyugodt, biztonsággal tekint szembe valamivel, ami közeledik felé, s amivel szemben õ magát tragikus fölényben érzi. A mûvész a szobor talapzatául a mûtermi szobrász-állványt választotta, s ezzel a szobrot mintegy kivonta a mi térségünkbõl, hogy visszavigye a mûterem - a mûhely terébe. Ebben a térben érezte magát mindig legotthonosabban Szerb Antal is..." Közel húsz év múlva a gimnázium egyik volt diákja, Világhy Árpád, egy új, bronz mellszobrot készített és adományozott volt iskolájának. Ezt a szobrot lehet látni az épület elsõ emeletén.
A hetvenes években a középiskolák kötelezõ közhasznú munkát végeztek minden évben egy hétig. A gimnázium ezt a feladatot legtöbbször az épülethez közeli Cinkotai Aranykalász Termelõszövetkezetben végezte, ahol lehetõség volt paradicsom vagy burgonya betakarítására. De próbálkozott ipari munkával is, erre az Orion Gyár adott lehetõséget. Ennek az volt a hátránya, hogy csak kisebb csoportokat tudott a gyár foglalkoztatni, így a munka idõben széthúzódott. A legsikertelenebb próbálkozás a vidéki almaszedés volt, amely elsõsorban az idõjárás miatt bukott meg. A közhasznú munkák egyrészt lehetõséget adtak a tanulók sokoldalúbb megismerésére, másrészt a diákok egymást segítõ, összetartó erejét is próbára tette, illetve erõsítette.
A gimnáziumban, a kor igényének eleget téve esti és levelezõ gimnáziumi tagozat is mûködött. Az évek során több száz olyan dolgozót juttatott el az érettségihez és adott ezzel lehetõséget felsõfokú tanulmányok folytatására, akik valamilyen oknál fogva saját korosztályukkal együtt nem tudták vállalni a gimnáziumi képzést. A tanítás kihelyezett osztályokban és a kerület központjában lévõ intézményben folyt 1983-ig, amikor a csökkenõ létszám miatt a még meglévõ osztályok a gimnázium épületében befejezhették tanulmányaikat, de új osztályok már nem indultak. A hetvenes évek közepén megszûnt a politechnikai oktatás, új tantervek, iskolapolitika kezdõdött. Erõteljes körzetesítéssel a gimnáziumtól elvették azt a lehetõséget, hogy a Pest megyei jó képességû tanulók ebbe az iskolába jelentkezzenek és a kollégiumot feltöltsék. Egyre több más iskolába járó tanuló került a kollégiumba, elsõsorban szakközép- ill. szakmunkásképzõs. A gazdaságilag különvált, de egy épületben tevékenykedõ intézetek között ezért sok konfliktus alakult ki. A kollégiumi létszám fokozatos csökkenésével erõteljesen megindult a gimnázium terjeszkedése a második emelet felé. Egyre inkább ráfizetéses volt a kollégium üzemeltetése, ezért a Fõvárosi Tanács Mûvelõdésügyi Fõosztálya a megszüntetés mellett döntött. 1985-ben a kollégium elköltözött, a használható berendezési tárgyakat magával vitte, a konyhai gépeket leszereltette. A Gimnázium a teljes második szintet így elfoglalhatta, s immár egyedüli lakója lett az épületnek.
Az 1986/87-es tél sok kellemetlen meglepetést okozott kemény hidegével és sok havával. Ez tette nyilvánvalóvá a fenntartó számára, hogy nem halogathatja tovább az épület fûtésének modernizálását, valamint a teljes felújítást. 1962-63-ban már volt egy részleges felújítás, ahol a födém megerõsítése volt a fõ cél, de nem történt meg a teljes épületben. Most ismét néhány terem födémerõsítése mellett bevezették a gázt, becsatlakoztatták a víz- és csatornarendszerbe az épületet, és végre megoldották a 80 éve húzódó problémát, a tornaterem felépítését. 
A felújított, átalakított második emelet és alagsor mellett az épület egy impozáns, 40x20 méteres tornacsarnokot kapott. Az épület 4 szintjén kb. 4200 m2 területet lehetett hasznosítani az oktatásban. Az osztályok külön tanteremmel rendelkeztek, a 21 terem mellett szaktárgyi elõadók, kémia labor, díszterem, számítástechnikai termek, többhelyiséges könyvtár, ebédlõ, kondicionáló terem, orvosi szoba, több kiscsoportos foglalkozásra alkalmas terem, szertárak, tárolók, tanári szobák, irodák kaptak helyet. 
Az alagsorban modern tornaöltözõk, gázkazán, tanulói szekrények mellett tanításra is alkalmas helyiségeket alakítottak ki. 1992-tõl a kisiskola épületét az evangélikus egyház visszakapta, az ottani foglalkozásokat a fõépületben kellett megoldani.

A gimnázium a tanulólétszám megtartása, illetve a társadalmi, szülõi igény megvalósítása, teljesítése miatt sok mindennel próbálkozott, melyek között voltak sikeresek és kevésbé jók. Jó döntés volt a kísérleti gyakorlati fakultációk megindítása, pl. a pedagógiai vagy a közgyûjtemény-kezelõi, késõbb a könyvtárosi fakultáció vagy a gép- és gyorsírás oktatása. Ezek a képzések a tanulók közvetlen munkába állását segítették, illetve a pedagógiai elõképzés megkönnyítette a tanítóképzõ fõiskolákba való bejutást, a többi pedig egyéb szakirányú képzéshez volt az elsõ lépcsõ. A gimnázium tanulói közül mindig kiemelten sokan jelentkeztek tanárképzõ intézményekbe, a nyelvi jó képzés, illetve a reál tárgyak szeretete miatt. Így ezek a kezdeményezések sikeresnek mondhatók. Kevésbé jó emlékû a jó sportolók tanulmányait megkönnyíteni akaró sporttagozat, vagy a közszolgálati osztály, melynek mûködtetéséhez a Fõvárosi Rendõrfõkapitányság nyújtott segítséget. A közszolgálati osztály tanulói az általános gimnáziumi követelmények mellett jogi, rendészeti, önvédelmi ismereteket is szereztek, magasabb óraszámban tanulták az idegen nyelvet és számítástechnikából is alapfokú ismereteket kaptak. Ezek az osztályok egy-egy csoport leérettségiztetésével elhaltak.

A profil megfelelõ választása mellett a gimnázium testülete sokat tett a módszerek fejlesztéséért is. A tanulókkal való differenciált foglalkozás kiemelt szerepet kapott. A tanulók számával párhuzamosan a tanulócsoportok száma és létszáma is nõtt, a csoportbontások terén a törvények adta lehetõségeket maximálisan kihasználták. A matematika szakos tanárok munkaközössége elsõként kezdett szintenkénti csoportbontással foglalkozni. Ez azt jelentette, hogy a tanulók nem létszámosztás alapján, hanem tudásuk szerint nyertek besorolást. A tanárok azonos tanterv, azonos tanmenet, azonos tankönyv alapján haladtak, az órák évfolyamszinten azonos idõben voltak. A témazáró dolgozatok is évfolyamszinten íródtak, azonos feladatsorral, azonos értékelés alapján. Így minden lehetõséget biztosítottak a csoportok közötti zökkenõmentes átjárhatósághoz. Meghatározott idõszakonként felülvizsgálták a csoportba sorolásokat, s ha kellett, módosítottak rajta. A csoportok létszáma nem volt egyenlõ, a legjobb és a leggyengébb csoportok voltak a legkisebb létszámúak. A csoportok létszáma és a közel azonos szintû tudás jobban lehetõvé tette az egyéni bánásmód lehetõségét, több idõ jutott egy-egy tanulóval való foglalkozásra. A jobb csoportokban több összetett, nehezebb feladatot tudtak megoldani, mert a kevésbé tehetségesek nem lassították az ütemüket. A gyengébbek pedig a több gyakorlás következtében az alapokat biztonsággal elsajátították, a több egyéni foglalkozással pedig a lemaradást lassítani, a felzárkózásukat pedig segíteni lehetett. A munkaközösségek ennek a csoportbeosztásnak köszönhetik elsõsorban, hogy az új tantervek és a lecsökkentett óraszámok ellenére meg tudták tartani az elért eredményeiket, a matematika már rég nem "buktató" tárgy, az érettségiken több, mint 10 éve nem volt bukás. A jobb csoportokban kialakult egészséges versenyszellem pedig sok sikeres felvételi vizsgát eredményezett. A szintenkénti csoportbontás szinte megelõzte az emelt és közép szintû képzést, így a matematika-munkaközösség erre a képzési formára zökkenõmentesen tudott átállni.
A 90-es évek elején új igény jelentkezett elsõsorban a szülõknél, ez pedig a hat-, illetve nyolc- évfolyamos osztályok, iskolák kialakítása volt. A gimnázium felismerte ezt, felmérések és alapos átgondolás után a hat évfolyamos képzés mellett döntött, melyre 1994-ben engedélyt kapott. A képzés nagyon sikeresnek bizonyult, többszörös lett a túljelentkezés, így a kezdeti 1 osztály helyett már a második évben 2 osztályt kellett indítani. Az oktatás a kerettantervre épülõ egyedi tanterv szerint folyik jelenleg is. Ezekben az években kezdõdött az elõkészítõ tanfolyamok szervezése is az általános iskolából a gimnáziumba jelentkezõknek, mely nagyon gyorsan népszerûvé vált. Minden õsszel 150-200 jelentkezõ vett részt ezeken a foglalkozásokon, mely eredményes, színvonalas képzés lett. Olyan diákok is szívesen választották ezt a tanfolyamot, akik speciális képzést nyújtó középiskolákba szerettek volna bejutni, de ott nem szerveztek elõkészítõt (Szent István Gimnázium, egyházi iskolák). A felvételire jelentkezõ tanulók száma ugrásszerûen megnõtt, egyes szakokon öt-nyolcszoros lett. 
A kerettantervek bevezetése ismételt változásokat hozott, melyeket a gimnázium az eddigi rendszerébe, pedagógiai elképzelésébe, hagyományaiba jól bele tudott illeszteni. A kötelezõ tanórák mellett a választható tárgyak között a nyelvek, reál tárgyak, gazdasági képzésre jelentkezéshez segítséget adó tárgyakat találhatunk. A gimnázium egyik legsikeresebb korszakából adódott a természettudományos gondolkodás tisztelete, ezért továbbra is fontosnak tartották, hogy alapképzésben és emelt óraszámban is tanulhassák a diákok a biológiát, fizikát, kémiát, földrajzot. A 2004/05-ös tanévben a minisztérium lehetõséget adott a középiskoláknak nyelvi elõkészítõ osztályok indítására, ezzel a lehetõséggel élt a gimnázium is, és megindította az angol nyelvi elõkészítõ osztályát.

Az oktatáshoz szükséges tárgyi feltételek biztosítása mellett kiemelt szerepet kapott a fejlesztésnél a könyvtár állományának növelése, a nyugodt, kulturált olvasóterem kialakítása. A kezdetben egy kisebb méretû terembõl álló könyvtár az évek során egy 4 egymásba nyíló terembõl álló, elõtérrel rendelkezõ, modern technikával ellátott együttessé fejlõdött. "Az iskolai könyvtár az iskola szerves része, olyan szellemi háttér, amely eszközrendszerével segíti az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott célok és feladatok elérését" - olvasható a könyvtár Szervezeti és mûködési szabályzatában. Gyûjtõkörének meghatározó tényezõje, hogy az intézmény peremkerületi gimnázium. Fõ gyûjtõkörébõl néhány: pedagógia, szaktudományok segédkönyvei, gimnáziumi tankönyvek, tanári segéd- és kézikönyvek, házi olvasmányok, a világ- és magyar irodalom klasszikusainak munkái, az iskola névadójának mûvei, az iskola tanárainak, tanítványainak szellemi termékei, stb.
A gimnázium nagy figyelmet fordított a tanárok rendszeres továbbképzésére, nyitott volt új módszerek kipróbálására, kísérletekben, felmérésekben való részvételben. A nyelvek oktatásánál szinte mindig csoportbontásban folyt az oktatás, hogy minél eredményesebb legyen, de más tárgyak tanításánál is törekedett a csoportok kialakítására. Elsõként a matematika oktatásánál vezették be a szintenkénti csoportokban folyó tanítást, melyet aztán néhány más tárgynál is alkalmaztak. A szintenkénti csoportokban folyamatos konzultáció folyik a csoportvezetõk között, az átjárást a közös tanmenet, az együtt haladás és az évfolyamszinten írt dolgozatok biztosítják. A csoportbontást a felsõbb évfolyamokon az emelt szintnél is megtartották, nem sok olyan középiskola van a fõvárosban, amelyik biztosítani tudta az emelt szinten matematikát, történelmet, fizikát tanuló tanulóknak, hogy a 11. és 12. évfolyamon külön csoportot alkothassanak, de itt sikerült.

Ha végiggondoljuk a 100 év történetét, nem lehet nem észrevenni, hogy bizonyos elemek, mint pedagógiai hagyományok végigkísérték az iskola életét. Minden iskolatípus kiemelt szerepet adott a nyelvek sokrétû, sokszínû oktatásának, legyen az alap vagy magasabb óraszámban oktatott. Hasonlóan a reáliák is mindig megjelentek, legyen a neve akár tagozat, akár speciális, vagy fakultáció, orientáció, emelt óraszámú tárgy. A rászorulók, tehetségek felkarolása is mindig szerepet kapott, és nyitott volt az újdonságok iránt, mindezt úgy, hogy megtartotta a régibõl, ami jó volt. Kihasználta a környezete adta lehetõségeket, a kertet, mind a sport, mind az oktatás, illetve a szabadidõ hasznos eltöltése szempontjából.
Hagyományokat az iskola életének más területén is találhatunk, melyek már közismertek. Mindig kiemelkedõen jó volt a tanár-diák viszony, a diákszervezetek jól mûködtek. A diákönkormányzat fõ tevékenységi területe mindig a programok szervezése, a jogok és kötelességek érvényesítése és az iskolavezetéssel való együttmûködés volt. Az iskola hagyományosan igyekszik jó kapcsolatot kiépíteni a tanulók szüleivel is. Nem csupán a diákokról és elõmenetelükrõl szóló tájékoztatást tartja elengedhetetlennek az iskolavezetés, hanem azt a kölcsönös információcsere-lehetõséget biztosító formát is, amelyben a szülõk igényeiknek, értékelésüknek hangot adhatnak a Szülõk Közössége és az Iskolaszék keretében. Az iskola általános pedagógiai céljai is megfelelnek a hagyományoknak: 
- a tanulói személyiség sokoldalú és harmonikus fejlesztése testi és szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt,
- az esélyegyenlõség biztosítása,
- az általános mûveltség, korszerû szaktudás kialakítása.
Igyekszik az intézmény nevelõtestülete fejleszteni a diákok helyes önértékelését, a kötelességtudat és értékorientáltság kifejlesztését, a szolidaritás és a tolarencia készségét. 
Szép hagyomány a ballagás is, mely szintén a kert adta lehetõségeket is bõségesen kihasználja, és a ballagás során Szerb Antal szobránál egy szál virágot helyeznek el. Új hagyomány, hogy a ballagás elõtti napon a tantestület vendégül látja a ballagó diákokat egy kerti vacsorán, mely elõtt a diákok szerenádot adnak az erkélyen tartózkodó tanároknak. Egyre sokszínûbb a szalagavató bál, ahol a tizenkettedikes osztályok bemutatják táncaikat, de szívesen lépnek fel a mûsorban zenében, táncban tehetséges tanulók is. De más lehetõség is biztosított a tehetségek megmutatására az év folyamán; szavalóverseny, tantárgyi versenyek mellett az 1995-tõl induló Tehetségkutató Gála, amikor az épület falain, tárlóiban a diákok különbözõ mûvészi alkotásai tekinthetõk meg, illetve a Díszteremben láthatók, hallhatók. A hagyományos Ki mit tud? évekig a kezdõ évfolyamosok bemutatkozó estje volt, az évek során nagy átalakuláson ment át, s ma már játékos vetélkedõk sorozata, melyet a második éve a gimnáziumban tanuló diákok rendeznek a kezdõ évfolyamosoknak.

Új hagyomány a Pizsamaparti, mely óriási népszerûségnek örvend a tanulók körében, valamint az 1994 óta rendezett Gólyatábor, mely a Balaton mellett, 5 napos programot biztosít a kezdõ diákoknak. A sport-, túlélõ-, mese- és záró napok mellett arra is törekedtek, hogy a gimnáziumi életbe is betekintést nyújtsanak. A tanárok, köztük a leendõ osztályfõnökök munkáját 8-10 öregdiák is segíti.
Nyáron a már említett tábor mellett más táborokat is szerveznek, evezõs és kerékpártábor színesíti a nyári szünidõ eltöltését. A kerékpártábor Magyarország tájegységeinek a megismerését is céljai közé tûzte, így jártak már a Balaton környékén, a Fertõ-tónál, a Tisza-tónál, az Õrségben és a Rábaközben. A "sportos" táborok mellett alkotótábort is szerveznek 1991 óta Ráktanyán. Az elsõ évben a résztvevõk egy része agyagtárgyakat készített és égetett ki, mások fafaragással, grafikák készítésével foglalkoztak. A létszám megnõtt, a választék bõvült, a kézmûvesség bõrözéssel, csont- és fémmegmunkálással, népi fafaragással, a képzõmûvész-kör akvarell- és pasztellfestéssel, linóleummetszéssel, fotózással bõvült. A tábor sikeréhez nagyban hozzájárultak a mûvészeti vezetõk, táborvezetõ tanárok és öregdiákok. 
Szép hagyománnyá vált az is, hogy a karácsonyi hangversenyre és az évzáróra a nyugdíjas és régi tanárokat is meghívják, akik örömmel látogatnak vissza volt iskolájukba. De ellátogatnak más iskolai rendezvényre is, ha a tanulók vagy a testület meginvitálja õket. 
A tanítónõképzõ Évkönyvben számolt be a tanév eredményeirõl, eseményeirõl. 1983-ban a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala III/2502-21/1983. számmal engedélyezte, hogy a gimnázium ABLAK címen diákújságot jelentethessen meg és terjeszthesse. Az újságot a gimnázium házi nyomdájában, rotaprint nyomdatechnikával állították elõ évente két alkalommal. Állandó rovatai az Irodalmi rovat, a Figyelõ és a Sport voltak, így lehetõség volt események, megemlékezések, tanulói alkotások, könyvtári híradó, mûvészekkel készült riportok közzétételére. Késõbb egyre ritkábban jelent meg az újság, a tanulók verseinek, alkotásainak megjelentetését a Cinkotai Csillagok kiadványuk vette át 1994-tõl. Ennek külön kiadását képezte 2004-ben Orbán Adorján magyar-latin szakos tanár verseskötete, melyet Hanula Judit volt rajztanárunk pasztell- és akvarell képei díszítettek. Orbán Adorján a kötet elején így írt: "...Nem vagyok költõ, csak megérintett valami, amit ki kell mondanom. Mikor az öreg masina akadozni kezdett, eszembe jutott, hogy akár le is állhat, de ilyen gondolattal nem szabad megbarátkozni. Ez lehetett az a kegyetlen nyomóerõ, ami a verseket kihozta belõlem..."
Az újság hagyományát folytatta a gimnázium Évkönyve, mely eleinte fénymásolással (1993-tól) és házilagos kiadásban jelent meg, s a példányokat csupán reprezentációra használták. Egy pályázat és az intézmény hozzájárulása tette lehetõvé, hogy az évkönyv a késõbbiekben (2001-tõl) nyomdai úton készülhetett el. Az évkönyv fejezetei felelevenítik a múltat, beszámolnak a jelenrõl, de a jövõ terveirõl is. Állandó fejezete a "Szerb Antaltól Szerb Antalról", mellyel a névadó iránti tiszteletünket kívánják kifejezni. Az évkönyvek utolsó fejezete a "Lapozgató", amely a tanév eseményeirõl készült fényképeket tartalmazza. 2001-ben gimnázium Szerb Antal születésének századik évfordulójára nagyszabású ünnepséget rendezett. A budapesti Petõfi Irodalmi Múzeum rendelkezésünkre bocsátotta anyagát, s azt ajándékképpen meg is kapták. Felvették a kapcsolatot Szerb Antal lányával, dr. Horváth Istvánnéval, aki részt vett az ünnepségen. Szerb Antal kötetekkel ajándékozta meg a könyvtárat, s azóta is tartja a kapcsolatot az iskolával.

A hagyományok ápolásához tartozik az iskola történetének megismerése érdekében kezdett anyaggyûjtés. Az anyagot az épület raktáraiban, irattárában talált dokumentumok, a testület tagjainál lévõ emlékek és az intézetbõl származó tárgyak alkották, ezeket rendszerezték, és egy teremben állandó tárlatot, múzeumot alakítottak ki. A gyûjtött anyagban találhatók olyan kerámia dísztárgyak, amelyeket a régi hallgatók maguk készítettek, üvegtárgyak, melyeket itt csiszoltak. De találhatók itt régi szemléltetõeszközök, a tanítónõképzõsök által készített terítõk, fényképek, stb. Ez a kis múzeum azóta az egész kerületben ismertté vált. Az is bizonyítja az intézmény és parkja jelentõségét, hogy a múzeumi világnap alkalmával nyitva kell tartani az épületet és a parkot, hogy bárki bejöhessen, és megtekinthesse azt. Az iskola vezetése tanárok és tanulók ügyeletével biztosítja az udvarias vendéglátást és a szakszerû kíséretet.

1993 óta minden év szeptember harmadik szombatján nosztalgiadélután van az iskolában, amikor szívesen látnak minden régi és új diákot, tanárt. Jó érzés látni a mosolygó vendégeket, akik csoportokba gyûlve mesélnek emlékeikrõl. Van mirõl, hiszen õk mindnyájan az intézmény régi tanítványai, munkatársai. Valamennyi vezetõ az iskola tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztésére törekedett, továbbá minden igazgató igyekezett az iskola hagyományait megerõsíteni és bõvíteni. Ennek eredménye az, hogy a Szerb Antal Gimnázium a közeli kerületek és az agglomerációs övezet lakóinak kedvelt iskolája. Jelenleg 21 osztály 630 tanulóval mûködik az iskolában, és 50 tanár oktathat az intézményben. 
Az épület 100 éves fennállása alatt csupán kilenc igazgató váltotta egymást. Ez az állandóság hozzájárult a nyugodt, stabil pedagógiai munkához, amely az iskolát mindig is jellemezte.

Forrás: http://www.szag.hu/