Jelenlegi hely

Jókai-kert

 
Cím: 1121 Budapest, Költő u. 21.
Telefon:+36 20 994 7980
 
Jókai Mór életében meghatározó volt a természet- és kertszeretet. Kertészet iránti szenvedélyének hódolva vásárolta meg 1853-ban a Svábhegyen lévő telket - egy felhagyott kőbányát - a rajta álló házzal együtt.
 
A területet borító sűrű bozót helyébe szőlőt és gyümölcsfákat telepített. A gyakori erős szél ellen hársat, juharféléket, szilt, barkócát (berkenyét), vadgesztenyét, diót ültetett, a ház körül kisebb díszparkot alakított ki. A svábhegyi családi ház kertjében zajló szüretek a magyar művészeti élet nagy eseményei voltak, a korabeli szellemi élet egyik központja alakult itt ki.
 
A kert az író halála után gazdát cserélt, majd fokozatos hanyatlásnak indult, s az épületet rossz állapota miatt le kellett bontani. Hogy a kert újra méltó legyen megálmodójához, Jókai szellemében állítottuk helyre. Gyümölcsfákat ültettünk, rózsakertet és szőlőlugast létesítettünk, a szélfogó erdősávokat felújítottuk és az agresszívan terjeszkedő növényfajokat eltávolítottuk. A Petőfi Irodalmi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel összefogva Jókai korát és a kert természeti értékeit bemutató információs táblák, madárodúk és madáritatók kerültek kihelyezésre.
A Jókai-kert 1975 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2007 óta pedig védett történeti kert. Jelenleg az alábbi intézményeknek ad otthont:
  • Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI)
  • Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) - Jókai Emlékszoba
  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)
  • Keve András Madártani és Természetvédelmi Szakkönyvtár
Előzetes bejelentkezés alapján óvodásoknak, iskolásoknak játékos foglalkozást, felnőtteknek irodalomtörténeti sétával kiegészített szakvezetést tartunk.
 
Nyitva tartás:
A kert szabadon látogatható az alábbi időpontokban.
Március 15 - október 15.: minden nap 8.00 – 18.00.
Október 16 - március 14.:
minden nap 8.00 – 16.00.
 
A "Magyarország madárvilága" c. kiállítás megtekinthető előzetes bejelentkezéssel.
Hétfőtől csütörtökig 10.00 - 16.00.
Pénteken 10.00 - 14.00.
 
Megközelítés:
A Széll Kálmán térről induló 21-es vagy 21A, vagy a Boráros térről induló 212-es buszokról, ill. a Fogaskerekű vasútról a Városkút megállónál kell leszállni.
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére