Jelenlegi hely

Hírlevél - Beavatkozzam?

Kedves [név]!

Mit tegyünk, ha konfliktusba keveredik a gyerekünk? Beavatkozzunk, vagy inkább ne? Ha igen, akkor hogyan? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ a szülő, a tanító és a pszichológus nézőpontjából:

Konfliktus a gyerekek között – mit tegyen a felnőtt?

 

  • Mészáros Edit, budapesti édesanya és blogírónk ezt így látja: Két dologra próbálom megtanítani. Az egyik, ha konfliktus van, próbálja megbeszélni, ha játékon civódnak, ajánljon fel cserét. A másik, hogy bántani senkit semmiért nem szabad. Közbelépés

  • Budácsik Éva, tanító gondolatai: Úgy gondolom hát, hogy a szülőknek sokkal kevésbé kellene beleszólni a gyermekeik konfliktusaiba. Nem lehet és talán nem is szerencsés elvenni tőle azt a lehetőséget, hogy ő maga igyekezzen megoldani a problémáit. Segítség, bántják a gyerekem!

  • És mit mond a pszichológus, Somogyi Klára? Sok gyermekek közötti konfliktus az életkori sajátosságaikból fakad, az érthetetlen odacsapások, hajhúzások, a saját tárgyakhoz való, önzőségnek tűnő ragaszkodás a gyermek érésével lassan eltűnik és a helyét – jó esetben – a kívülről látott jó példa alapján elsajátított, tudatosabb viselkedés veszi át. Konfliktus a gyerekek között – mit tegyen a felnőtt?

Te mit gondolsz erről? Szólj hozzá bármelyik cikkünkhöz!

 

Legfrissebb híreink

 

  • 2015. szeptember 18-án adták át a Bóbita játszóteret, amely a Radnóti Miklós Művelődési Központ (RAM) kertjében található. Az irodalmi játszótér Weöres Sándor: A tündér c. versét eleveníti meg. Megnézem!

  • Új sorozatunkban megismerkedhetsz azokkal a vitaminokkal, amelyek főként az ovi és iskolakezdés idején hasznosak, hiszen elősegítik az immunrendszer megfelelő működését, amire különösen szükség van a hideg idő beköszöntével: C-vitamin és a gyermek kapcsolata

 

Különórák

 

  • Továbbra is gyűjtjük a budapesti különórákat: Ha bármilyen különórát tartasz, akkor küldd el nekünk elérhetőségedet és a különórád alapadatait (helyszín, időpont, korosztály és egy mondat a témáról) a budapest@imami.hu címre, és feltesszük azt oldalunkra. (Részletes, képes, webcímes bemutatkozásért kérd hirdetési ajánlatunkat ugyanezen a címen.) Az eddig összegyűjtött foglalkozásokat itt találod: Különórák-tanfolyamok, Baba-mama programok

  • A havonta megjelenő Imami naptárral segítünk, hogy mindent előre megtervezhess és ne maradj le semmi fontos eseményről! Megnézem az októberi naptárat!

  • Neked is gondot okoz követni, hogy kinek, melyik napon, mikor, milyen programja, különórája, edzése van? Nem kell észben tartani: Itt a családi öröknaptár! Egyetlen A4-es lapon jelölheted a hetente ismétlődő, fix programokat, minden családtagét külön oszlopban. Az olvasni tudó gyerekeknek segít "nem otthon felejteni" a szükséges holmikat, a kisebbek programjait pedig érdemes rajzzal is jelölni, hogy ők is "el tudják olvasni".

Nyílt napok, iskolanyitogatók

Októberben több iskola és óvoda "megnyitja kapuit" a leendő elsősök/ovisok előtt. A Budapestimami gyűjti és folyamatosan aktualizálja az általános iskolák nyílt napjait, iskola előkészítő foglalkozásait: Ha tudtok ilyen programról, küdjétek el nekünk a budapest@imami.hu címre, és feltesszük azt oldalunkra. Köszönjük!

 

Programok

Az aktuális családi programokat itt találjátok.

A legfontosabbakat külön is kiemeltük számotokra:

 

Szép októberi napokat kívánunk!

 

Szeretettel:

 

a Budapestimamik

Kinga és Ildi

 

www.budapest.imami.hu

Kövess minket a FACEBOOK -on is!

Ezt a levelet azért kaptad, mert regisztráltál a budapest.imami.hu, a pest.imami.hu vagy a buda.imami.hu weboldalon. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, kérjük írj egy e-mailt a budapest@imami.hu címre vagy az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: Leiratkozás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére