Jelenlegi hely

Szabadtéri fotókiállítás a szoptatásról

Az On The Spot-ból ismert Cseke Eszter és S. Takács András riporterpáros mellett további 15 magyar fotóművész képei láthatóak azon a kiállításon, amely az anyatejes táplálás fontosságát kívánja hangsúlyozni.

Az UNICEF Magyar Bizottság, a WHO Magyarországi Iroda és az On The Spot közös kiállítása szeptember 23-án 16 órától látogatható a Madách téren. A megnyitón az Örkény Színház színészei is közreműködnek majd. 

On the Spot

A sokakat megosztó nyilvános szoptatás ügye mellett kiálló dokumentumfilmes páros, Cseke Eszter és S. Takács András elmondta: az elmúlt 9 hónapban 10 országban jártak közös babájukkal, és bárhol is voltak, a kisfiút anyatejjel táplálták. Saját példájuk mellett közösségi oldalukon is felhívták a figyelmet az ügy fontosságára, és egyben arra kérték követőiket, hogy ők is küldjenek be szoptatás közben készült fotót magukról és gyermekükről. A beküldött képek közül több mint száz szerepel majd a tárlaton montázsokba rendezve. 

Cseke Eszter és S. Takács András fotói mellett az alábbi 15 magyar fotóművész képei lesznek láthatóak: Almási J. Csaba, Baricz Kati, Benkő Imre, Eifert János, Emmer László, Fábián Évi, Gőbölyös Luca, Máté Bence, Nánási Pál, Révész Tamás, Sárosi Zoltán, Stiller Ákos, Szilágyi Lenke, Szombat Éva és Vékás Magdolna.

A Madách téri tárlat egészen október 12-ig éjjel-nappal látogatható.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére