Jelenlegi hely

Szemrevaló Filmfesztivál

Tíz rendezőnő filmje, köztük két Oscar-díjra is nevezett alkotás látható szeptember 22. és október 1. között a Szemrevaló filmfesztiválon a budapesti Művész moziban.  5 tematikus blokkban 18 filmet vetítenek, melyek közül több a legnívósabb fesztiválokon debütált, sőt, díjat is nyert.

A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös filmhete a német nyelvterület filmkultúrájából ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással. Az idei program különlegessége, hogy a bemutatott filmek több mint felét, tíz alkotást női rendező jegyez, közülük kettőt Oscar-díjra is neveztek - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Az idei szemle egyik legnagyobb szenzációja a cannes-i filmfesztiválon zajos sikert aratott Toni Erdmannt szeptember 23-án és 28-án 20 órakor vetítik a Művész moziban. Maren Ade forgatókönyvíró-rendező életigenlő alkotásában egy apa igyekszik megtalálni és őszintén elmélyíteni a kapcsolatát immár felnőtt lányával. Németország idén ezt a filmet nevezte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra. A filmet Magyarországon a Cirko Film forgalmazza majd.

Az idei Berlinale egyik versenyfilmje volt Anne Zohr Berrached 24 hét című munkája, melyben a Julia Jentsch alakította Astrid a terhessége hatodik hónapjában tudja meg, hogy gyermeke Down-kóros, ráadásul súlyos szívelégtelenségben is szenved. A film forgatókönyvírója, Karl Gerber a szeptember 25-i vetítés után a fesztivál vendége lesz. A 24 hét a Cirko Film forgalmazásában kerül a hazai mozikba.
Mirjam Unger osztrák rendezőnő Szállj, cserebogár! című filmje 1945-ben, Bécsben játszódik, és a kilenc éves Christine szemével láttatja az orosz megszállás félelmekkel teli időszakát. A rendezőnővel a szeptember 30-i vetítés után találkozhat a magyar közönség.
Szintén a gyerekek szemszögéből készítette megrázó alkotását Mara Eibl-Eibesfeldt. A Pókhálóházban az anya titokzatos démonok parancsára elutazik, három gyermeke pedig hetekig magára marad.
Therese von Eltz 4 királyok című filmjében négy eltérő karakterű tizenéves a pszichiátrián tölti a szentestét. Az áhítat helyét dac és szomorúság, valamint humor és meglepetés veszi át. Nicolette Krebitz Vad című abszurd történetében Ania lakótelepi lakásában egy farkassal él.

Szeptember 25-én és október 1-jén 17 órakor vetítik a Heidit,  az árván maradt kislány történetét, aki a hegyekben élő nagyapjánál él. A Csodaország tíz fiatal svájci rendező - köztük két nő - munkája. A katasztrófathriller egyben aktuális társadalmi kórképet is nyújt egy olyan meglepő helyzetben, amikor a svájciaknak kell menekülniük. Szeptember 29-én a vetítés után a Művész moziba látogat Benny Jaberg, a film egyik rendezője.

A Stefan Zweig - Búcsú Európától a híres író életének utolsó éveit mutatja, aki 1936-ban emigrációba kényszerül, és hat évvel később öngyilkos lesz. Maria Schrader filmjét nevezi Ausztria idén az Oscar-díjra. A filmet a Szemrevaló filmfesztivál keretében szeptember 24-én és október 1-jén láthatja a közönség, majd a Mozinet forgalmazásában február 22-én, az író halálának 75. évfordulóján kerül a mozikba.
Két dokumentumfilmet is női alkotó jegyez az idei szemlén. Ilona Ziok német rendező Hivatása államügyész: Fritz Bauer című munkáját szeptember 26-án mutatják be. Az 1968-ban tisztázatlan körülmények között elhunyt jogász a német jogállam kialakításán dolgozott, és célja volt, hogy a német háborús bűnösök - köztük Adolf Eichmann - bíróság elé kerüljenek. Tiszta víziója volt arról, hogyan kellene Németországnak szembenéznie a múltjával és közös akarattal egy felvilágosultabb jövőt építeni.
Szeptember 27-én lesz látható Sabine Gisiger Dürrenmatt - Egy szerelmi történet című dokumentumfilmje, melyben az 1990-ben elhunyt szerző nővére és gyermekei most először beszélnek a modern tragikomédia megteremtőjének életéről.
A fesztivál programja megtalálható a www.szemrevalofesztival.hu internetes oldalon, a programfüzet: http://www.goethe.de/css3/projekte/hu_sehenswert/2016/Sehenswert_2016.pdf, FB: https://www.facebook.com/szemrevalo.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére