Jelenlegi hely

Sportos Vakáció a városban - Mozgás, művészet, játék

Hatodik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun kívüli programok" keretében az immár hagyományosnak mondható "Sportos vakáció a városban" elnevezésű eseménysorozatot. A nyári szünidő alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokon vehetnék részt az általános és középiskolás fiatalok, tehetségtől, előképzettségtől függetlenül.

Az érdeklődők a nyári szünidő két és fél hónapja alatt szakemberek felügyelete mellett vehetnek majd részt tánc, judo, ökölvívás, labdarúgás, kosárlabda, sakk, asztalitenisz, röplabda, vívás és több művészeti foglalkozáson

A változatos mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramok összeállítása során arra törekedtek, hogy a különböző korosztályú és érdeklődésű gyerekeknek egyaránt hasznos és érdekes lehetőségeket biztosítsanak. Az események nem korhatárosak, vagyis a fiatalok mellett a szülők is bármelyik sportágat kipróbálhatják.

A rendezvény célja, hogy a nyári szünetet izgalmassá, aktívabbá tegyék a diákok számára és bevonják őket a sport világába.

A részvétel ingyenes, és tehetségtől, előképzettségtől függetlenül mindenkit várnak. Városszerte ismert sportemberek, híres edzők, válogatott sportolók, Európa- és világbajnokok is foglalkoznak majd a gyerekkel.

A részletes programajánló - helyszínek, foglalkozások, időpontok - ITT találhatóak.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére