A koncertek sem maradnak ki: a fesztivál különleges vízi színpadán este Szabó Balázs Bandája és a Gypo Circus lép fel. Előttük egy tehetségkutató verseny győztesei mutatkoznak be, délelőtt pedig a Kiskalász zenekar játszik a gyerekeknek.
„Egy nap a vízen” - az idén debütáló Kis-Duna Vízi Fesztivál fő célja már a nevében és szlogenjében is szerepel: a 10 ezer lakosú Csepel-szigeti kisváros, Ráckeve egy olyan rendezvényt kínál, amely minden aspektusában kötődik a vízhez, egész pontosan a Ráckevei-Duna partjához.
A helyszínül szolgáló Vadkacsa Szabadstrand 2 hektáros területe a Csepel-szigeten kívül, a pesti parton fekszik, így festői látképet kínál a városra, amit a folyóban kijelölt, hatalmas vízfelülettel rendelkező kijelölt strandon fürdőzve is megcsodálhatunk.
A helyszínen reggeltől késő estig sportolási és szabadidő lehetőségek: a vízilabda- és strandröplabda pályákon minikupa lesz, az árnyas fák alatt és a rendezvénysátorban pedig izgalmas és játékos programok várják a kicsiket és a nagyokat is. A vizes sportok kedvelői példaképekkel is találkozhatnak, hiszen közönségtalálkozók keretében olimpikonjainkkal, így Biros Péter és Kiss Gergely vízilabdázókkal is találkozhatnak, beszélgethetnek.
A gasztronómiai élmények is felejthetetlennek ígérkeznek, amiről a Gastro-Hack csapata gondoskodik.
Mi szem-szájnak ingere
- Halbörze jégágyra tálalva, Michelin-csillagos séf prezentálásában
- Keszeg, ponty, harcsa bisztróstílusban sütve, tálalva
- Smoke on the water, avagy füstölögnek a Big Green Eggek, bennük olyan ételekkel,
- Oldmobile desszert-busz, benne: fagylalt, bon-bon, macaron
- Hazai kézműves kávépörkölők és kávéforgalmazók
- Hazai kézműves, organikus borászatok közös standon
- Hazai kézműves sörök: lager, APA, IPA, búza, Brown
- Párlatoktól a fröccsig – stand a sátor alatt
A zenei programok is fontos szerepet játszanak: délelőtt a Kiskalász zenekar játszik a gyerekeknek, délután pedig zenekari tehetségkutató verseny első három helyezettje szerepel majd. Este Szabó Balázs Bandája játszik: a magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző multiinstrumentalista énekes és zenekara idén adta friss lemezét, Rajtad felejtett szavaim címmel. Balázs hosszú utat járt be a zenei fesztiválok nagyszínpadáig: előadói pályáját egy szál gitárosként kezdte, de mára az ország egyik legnépszerűbb zenekarát vezeti.
A másik esti koncertet a Gypo Circus adja: ezt a csapatot 2011 őszén alakította öt, gyökeresen eltérő zenei háttérrel rendelkező muzsikus, akiknek közös álma volt, hogy létrehozzon egy olyan zenekart, amelyben a balkáni ethno, gipsy és a punk műfajok találkoznak. A szegedi brigád garantálja majd a táncba fulladó napzárást.
A koncertek után DJ-k várnak a party sátorban, a helyszínen pedig kempingezési lehetőség is elérhető. A helyszínt mind autóval, mind a ráckevei hévvel jól meg lehet közelíteni, és a strand felé akár vízitaxit is igénybe vehetünk.
2018. július 7.
Ráckevei Kis-Dunai Vadkacsa Szabadstrand, 2300 Ráckeve, Dömsödi út 2.
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges