Jelenlegi hely

Négylábú Szeretetfutár - örökbefogadási akció

A Rex Kutyaotthon Alapítvány a karácsonyi ünnepek közeledtével idén is különleges kezdeményezéssel keres gazdát védencei számára. A Rex Állatszigeten, Újpesten sok szeretettel várják mindazokat, akik szívesen töltenék a szeretet ünnepét egy négylábú családtag befogadásával, megismerésével.

A Mikulás és Karácsony közötti időszak során befogadott kutyák és cicák mellé az újdonsült gazdik még hasznos ajándékokat is kapnak, sőt a hazaszállításban is segítenek nekik, hogy az ünnep felejthetetlen közös élménnyé váljon.

Az elmúlt öt évben eddig több mint 100 kutya és macska talált gazdára a "Négylábú szeretetfutár" keretein belül. A kezdeményezés célja, hogy menhelyi állatok segítségével örömet csempésszenek olyan emberek életébe, akik szívesen osztják meg otthonukat egy új négylábú családtaggal. December folyamán gazdira váró menhelyi kutyákat és macskákat juttatnak el azokhoz az örökbefogadókhoz, akik idén karácsonytól életüket egy szeretetéhes négylábú társaságában szeretnék tölteni. 

"Tapasztalataink szerint a menhelyre került felnőtt kutyáknak és macskáknak télen még kevesebb esélyük van az örökbefogadásra, annak ellenére, hogy rendkívül barátságosak, és sokan közülük kiképzésben is részesültek. Akciónk ezeknek a kedves  „négylábú szőrös szeretet-kazánoknak” szeretne lehetőséget adni arra, hogy minél többen otthonra leljenek, és meghódítsák az emberi szíveket" –  mondta Dr. Király Péter, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója. 

A „Négylábú szeretetfutár” akció keretében az alapítvány idén egy hasznos Mikuláscsomaggal kedveskedik az újdonsült gazdiknak, és igény esetén gondoskodik a cicák és kutyák hazaszállításáról a Rex Állatsziget 25 km-es körzetében. Annak érdekében, hogy az új jövevény mihamarabb a család teljes jogú tagjává válhasson, az örökbefogadókat ráadásul egy Rex Kutyaiskola bérlet is várja.
„Az idén 6. éve meghirdetett Négylábú szeretetfutár kampányunk egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mely révén az elmúlt években számtalan állatnak találtunk végleges otthont. A feladatunk egyszerű: csupán abban közvetítünk, hogy a szeretetre váró ember- és állatszívek egymásra találjanak. A szeretet ünnepe tökéletes időszak a kölcsönös egymásra hangolódásra, ráadásul ilyenkor több idő kínálkozik arra is, hogy a szőrös családtag megszokja új környezetét”  - emelte ki Dr. Király Péter.

A gazdira váró állatok fényképes, és szöveges bemutatkozása megtekinthető az Örökbefogadható állatok menüpont alatt. Jelenleg több mint 150 szebbnél-szebb kutya és cica várja, hogy gazdára találjon.

Forrás: rex.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére