Jelenlegi hely

Varázslatos Karácsony (nem csak) a legkisebbeknek

Családsegítés, esélyteremtés, társadalmi beilleszkedés: szülők és gyermekek teljes körű támogatást kaphatnak a Biztos Kezdet Gyermekházakban. Országszerte 112, a fővárosban egyetlen ilyen intézmény működik – a VIII. kerületiben karácsonyi játszónapot tartottak, ajándékosztással.

Zenés – dalolós hétfő, mozgásos kedd, mondókás szerda, kézműves csütörtök, hagyományőrző péntek: a Józsefvárosi Magdolna-negyedben szinte minden nap ünnep azoknak a kicsiknek, akik szüleikkel együtt részt vehetnek a Biztos Kezdet Gyermekház különböző programjain. Az adventi rendezvénynek idén a Kesztyűgyár Közösségi Ház adott otthont, ahol már kora délelőtt sokan voltak. Kipirult arcocskák, mézeskalács illat, zeneszó és díszes terem fogadta a közönséget. A karitatív ünnepi eseményt a Gyermekház kezdeményezésére a Közösségi Ház, a Baptista Szeretetszolgálat, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék, és a helyi önkormányzat támogatásával szervezték és most először a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. is csatlakozott. Ez utóbbi szervezet alapította az Önként jöttem-díjat, amelyet idén – az ünnepségen – Palágyi Máté kapott.

Parasznya és Párizs

Parasznya egy több mint 700 éves település Miskolc árnyékában, a népmesei nevű Pitypalatty-völgyben. Ide tér haza ünnep idején Máté, aki testvérével együtt lelkes önkéntesként már két éve segíti a Gyermekházat. A Bohemian Betyars nevű, saját jellemzésük szerint folk-punk zenekar fiatal énekese minden hétfőn bölcsődés korú kicsiknek hegedül a Ringató foglalkozásokon és azt mondja, nincs is náluk lelkesebb közönség. A külföldi színpadokon évek óta ismert és elismert csapat frontembere a helyén érzi magát, de azt is elmesélte, hogy egy gyerekeknek szóló lemezen dolgoznak, sőt ennél merészebb terveik is vannak: „Jövőre diplomázom Párizsban kulturális menedzsment szakon, de ezt követően szeretnék hazajönni, nemcsak Magyarországra, hanem a szűkebb hazámba is. Édesanyám gyermekorvosként dolgozik Parasznyán, ezért a testvéremmel együtt úgy döntöttünk, pályázni fogunk egy helyi Biztos Kezdet Gyermekház alapítására. Petra egyébként terápiás kutyák kiképzésével foglalkozik, szeretnénk minél több kisgyermeknek segíteni.”

Változatos, tematikus programok és prevenciós előadások

Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék intézményvezetője a csalad.hu-nak arról beszélt, hogy a családok a Biztos Kezdet Gyerekházban teljes körű támogatást kapnak a gyermekneveléssel kapcsolatban. Pszichológusok, szakképzett nevelők segítik a szülőket, hogy gyermekük mind fizikailag, mind érzelmileg megfelelően fejlődhessen. Az intézmény maximális kihasználtsággal működik, naponta 11-14 gyermek érkezik- jellemzően az édesanyjával -, és reggeltől kora délutánig tölthetik itt a szabadidejüket, sőt még meleg ételt is kapnak. „Nagy az igény a szülők részéről a szolgáltatásokra, 150-180 százalékos kihasználtsággal működünk. Minden napra egy tematikus programcsomaggal készülünk, a szülők kedvükre válogathatnak a különböző foglalkozások között. A vezetők pedagógusok, egyikük szintén kisgyermekes anyuka, aki értelmiségi roma családban nőtt fel.”

A Szigetvári utca 1. szám alatt található gyerekház 7 éve nyitott, most a bővítést tervezik – tudtuk meg Józsefváros alpolgármesterétől. Sántha Péterné szerint a program az egyik fontos záloga annak, hogy a társadalmi beilleszkedés alapvető szabályait megismerve kevesebb legyen az iskolai lemorzsolódás a hátrányos helyzetű gyerekek között. Azt hangsúlyozta, hogy már a legkisebb kortól fontos megadni a lehetőséget, hogy a nehezebb sorsú családok gyermekei is ugyanolyan eséllyel indulhassanak és vehessenek részt az életben, mint a jobb körülmények közé születettek. Sok esetben az anyák itt jutnak hozzá a gyermekgondozás legalapvetőbb információihoz. A lapunknak nyilatkozó szülők arról meséltek, hogy a közösségteremtő erő sokat jelent számukra és fontosnak tartják azt is, hogy nem csak gyermeknevelési, hanem életviteli tanácsokat is kapnak a szakképzett segítőktől, dietetikusoktól, védőnőktől. Beneda Attila, a szakminisztérium helyettes államtitkára méltatta a kezdeményezést, hozzátéve: fontos lenne, hogy az önkéntesség minél több ember életformájává válhasson, és segítő kezet kapjon minden rászoruló család a társadalmi felzárkózásban.

Esély

„Minden pillanat fontos, amikor egy kicsit megállhatunk és felhívhatjuk a figyelmet arra a szolgálatra és munkára, amit a Biztos Kezdet Gyerekházak végeznek országszerte, hiszen itt tapasztalhatjuk meg a valódi esélyteremtést”- nyilatkozta korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Czibere Károly annak kapcsán beszélt erről, hogy ősszel pályázatot hirdettek újabb ötven intézmény létesítésére, illetve további nyolcvan “Jó kis hely” szolgáltatás indulására. Mindez 8 milliárd forint uniós támogatásból valósulhat meg.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére