Jelenlegi hely

Még mintegy száz év, mire véget ér az informatikai Vadnyugat

Kétnapos Média- és internetkonferenciát tartott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. „A biztonságosabb internetet a fiataloknak” című rendezvényen 46 elismert szakember tartott előadást egyebek mellett a mesterséges intelligencia jövőjéről, a gyerekek biztonságáról, az infodémiáról, az influenszerkedésről. Kerekasztal-beszélgetéseket is szerveztünk a banki csalásokról, az álhírekről.

Az online világ legaktuálisabb témáiról, kihívásairól szólt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 13. médiakonferenciája szeptember 18-án és 19-én, a Magyar Telekom Székházban. 

A konferencián elhangzott prezentációk már visszanézhetők a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat YouTube-csatornáján

„Az internet gyorsabban fejlődik, mint mi, ezért minél előbb meg kell tanulni és tanítani a visszaélések felismerését. A Vadnyugatot is mintegy száz év alatt szorította vissza a jog, és ez az informatikánál is valószínűleg így lesz“ - hangsúlyozta nyitóbeszédében Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke.

Köszöntőt mondott Gonda Gábor, a Telekom vezérigazgató-helyettese, az NGYSZ elnökségi tagja is, aki arról beszélt, hogy örömmel adtak helyet a konferenciának, hiszen a kiberbiztonság rendkívül fontos téma, amivel a Telekom is komolyan foglalkozik. A két szervezet egyébként sok-sok éve szoros partneri kapcsolatot ápol egymással.

A konferencia rávilágított arra, hogy az online biztonsággal nem lehet elég korán foglalkozni. Kiderült, hogy már óvodás korban megjelenhet a médiafüggőség, ezért létfontosságú a szülők, pedagógusok médiatudatosságának és médiakompetenciájának fejlesztése, és a legújabb, naprakész trendek követése.

Hangsúlyos témák voltak az online tér kockázatai, a visszaélések, de szóba került a gyermekpornográfia büntetőjogi szabályozása is. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az amerikai orvoskamara gyermekgyógyászati szakkollégiumának véleményét osztja, amely szerint 10 éves kor alatt a gyerekeket nem kell okoseszközökkel ellátni.

Nem óvni kell a digitalizációtól a gyereket: beszélni kell róla! Erről szólt dr. Holló Márta, a Telekom vállalati kommunikációs igazgatójának és Keszthelyi Zoltán, a Telekom Technológiai Biztonsági Központja vezetőjének előadása. Mint elmondták, a digitalizációnak hála óriási lehetőségek nyílnak meg a fiatalok előtt is.

A „kütyüktől” való eltiltás nem lehet megoldás, ugyanakkor fontos felkészíteni a gyerekeinket minden eshetőségre, meg kell szüntetni a tabutémákat és meg kell nyitni a gyerekeinket, hogy bármikor bátran forduljanak hozzánk, ha kérdésük támad. 

Hasonló témában kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk: „Tiltsuk vagy engedjük? Gyerek a neten“ címmel. A résztvevők felhívták a figyelmet arra, hogy a legkisebbeknél nagyon fontos odafigyelni a WHO ajánlására, vagyis, hogy 2 éves kor alatt egyáltalán nem ajánlott a képernyőidő. Kiemelték az offline-online tevékenységek egyensúlyára törekvés fontosságát is. 

Egy további hangsúlyos téma a közösségi média és az influenszerkedés. Klausz Melinda közösségimédia-szakértő (kozossegi-media.com) előadásában elmondta, hogy ma minden ötödik gyerek influenszer szeretne lenni. A véleményvezérek valóban befolyásra tettek szert az elmúlt időszakban, azonban olyan aggasztó jelenségek is vannak, amelyek nem feltétlenül a jó irányba viszik el az információk továbbítását.

Dr. Guld Ádám, a PTE-BTK egyetemi docensének előadásában a BeReal szerepéről hallhattunk, amely 2023-ban a leggyorsabban növekedő platform a Z generációs fiatalok között, és ahol már az alfa korosztály tagjai is megjelentek. A szakember több problémára is felhívta a figyelmet az alkalmazással kapcsolatban. Ilyen például a megosztásra irányuló nyomásgyakorlás, a beazonosíthatóság, a szűrők hiánya, illetve az, hogy a szülők többsége nem ismeri ezt az applikációt, így nem tudják kontrollálni a gyerek tevékenységét.

Az AI témakörével is foglalkoztunk. Dr. Rab Árpád, az NKE EJKK ITKI tudományos főmunkatársa, az NMHH mesterséges intelligencia kutatásvezetője arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia alapú rendszerek és az ezeken alapuló szolgáltatások (például deepfake) új szintre emelték a tudatos médiahasználat kihívásait. Kifejtette: az információs társadalom fejlődésével a digitális tevékenységek fontossága immár minden társadalmi alrendszerre kiterjed, még nélkülözhetetlenebbé téve a média írástudást. Ez az a kettősség, ami új dimenziókba emeli a kihívást.

Zárszavában Edvi Péter kihangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja is – többek között – a konferencia hangsúlyos témáján dolgozik, vagyis a gyerekek, a pedagógusok és a szülők médiakompetenciájának fejlesztésével. A Netezz biztonságosan! című előadásaink ingyenesen elérhetőek az ország egész területén.

Az alábbi linken várjuk az iskolák jelentkezését: https://www.saferinternet.hu/legyel-az-internet-asza/oldalsav/oktatasok-...

2022-ben 95 magyarországi településen, összesen 358 oktatást tartottak trénereink. Ezzel csaknem 25.000 főnek nyújtottunk szakmai segítséget a biztonságosabb online jelenléthez, amiből több mint 22.000 gyerek volt. 

Jó hír, hogy sikerült megállapodunk a Google globális jótékonysági alapítványával, a Google.orggal, akik a következő három évben is támogatják szakmai tevékenységünket, így még több gyereket érhetünk el a jövőben.

Szervezetünk 2019-től működteti a hotline-t is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartalmakat. Ezzel a tevékenységével a Gyermekmentő védi a bankokat, ügyfeleiket, és más intézményeket is, a visszaélések megakadályozásával. 2023 első félévében 1995  bejelentés érkezett a hotline-hoz. Az anyagok közül 261 bejelentést találtak bizonyítottan illegálisnak az elemzők, ezek 63%-a gyermekpornográf tartalom volt.

A konferenciát idén is online lehetett követni a www.saferinternet.hu és a www.gyermekmento.hu honlapokon, illetve a Gyermekmentő Szolgálat és a Safer Internet Program FB-oldalain. (FB: @Saferinternet Magyarország, @nemzetkozi.gyermekmento) Az előadások videoanyagai már elérhetőek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat YouTube-csatornáján.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére