A Pagony Könyvesbolt adott újra helyszínt a Kakaóbár legutóbbi interaktív programjának. A lelkes hallgatóság soraiban, kb. 25 fő, főleg anyukák, kismamák, két „hangjukat hallató” bájos apróság mellett egy apuka érdeklődésének is örülhettünk. A programszoba megtelt, a résztvevők teljes figyelmükkel követték az előadó tudományos alapokra, saját klinikai tapasztalataira és csecsemő-megfigyelésekre épülő érdekes, hiteles előadását.
A magzat első környezete az anyai testbelső, ahonnan már számos élménye származik önmagáról és kettőjük kapcsolatáról. Freud idején még ösztönökkel próbálták leírni azt az erős kötődést, ami anya és gyermeke között létrejön. Hermann Imre a megkapaszkodás ösztönének nevezi, majd a 60-as évek kötődés-elméleti megközelítései a kötődési szükségletet alapszükségletként írják le.
Fél és 6 éves kor között a legerősebb a kötődési igény. Ha ebben a korban éri trauma a gyermeket, alapvetően meghatározza majd a későbbi biztonságérzetét, ill. annak hiányát. 4 és fél éves korban maga a fizikai szeretési forma mélyen rögzül és ősélménnyé válik. Ezt a rögzült mintázatot a szerelem és a pszichoterápia tudja csak megváltoztatni kapcsolati szinten. Néhány bevilágító klinikai tapasztalatát osztotta meg az előadó a közönséggel, már a legkorábbi időszakban a csecsemők szemkontaktussal és a szemkontaktus kerülésével kezdenek kommunikálni az anyával, kialakítva azt az érzelmi-fizikai távolságot, ami számukra a legkomfortosabb.
A gyermek szükségleteire kevéssé érzékeny szülői magatartás már ezen a szinten is torzíthatja a gyermek személyiségfejlődését. A szülői bizonytalanság szorongást kelt a gyermekben, de a legmeghatározóbb az, ha az anya örömet talál a gyermekben és a gyermek fejlődésében. A gyermek érzi, hogy mennyire okoz örömet a látványa, jelenléte (nehézség: sérült gyermek a családban). Az autonómia irányába haladó gyermeki fejlődés sok szülőben félelmet, szorongást és fájdalmat kelthet. Ha a szülő valamiért nem tud ráhangolódni gyermekére, nem tud neki saját, önmagától elkülönülő érzéseket, szükségletek és intenciókat tulajdonítani, a gyermek lesz kénytelen alkalmazkodni a szülői környezet elvárásaihoz. Mesélt néhány felnőtt fájdalmas tapasztalatáról, akiknek felnőttként kellett rájönniük, hogy nincs valódi közük az életükhöz.
Az anya-gyermek kapcsolat a differenciálódáson, elkülönülésen keresztül halad. A szeparációs szorongások súlyossága, elhúzódása a belső stabil szeretetkapcsolatok kialakulásának hiányából, ill. a gyermek önmegnyugtatási képességének problémájából ered. Ekkor a szorongás fázisaiban csak a megjelenő valódi anya tudja csak a negatív élményeket csillapítani. Ha a szülő-gyerek kapcsolat elég-jó, a gyermeket az önállósodásban már a belső megnyugtató anya és a vele kapcsolatos jó élmények segítik. Az eladó arra is felhívta a figyelmet, ha a koragyermekkorban alvás, evés és egyéb alapvető funkciózavarok állnak fenn tartósan, szülőkonzultációt szoktunk javasolni. Minél korábbi időszakban sikerül a szülő-gyermek kapcsolatot harmonikus irányba terelni, annál kisebb lesz az esély későbbi problémák megjelenésére. A szülőkonzultációk során az is nagyon fontos, hogy tudatosodjanak a szülőkben saját korlátozottságaik, vakfoltjaik.
A következő fejlődési lépés a 3. pozíció a gyermek számára, amikor a szülei kapcsolatán kívülre kerül. Ez a pozíció járul hozzá az önmegfigyelés, a későbbi egészséges önszabályozás kialakulásához. Ha az anya nem tudja elengedni a gyereket, akkor az nem tud eljutni a 3. pozícióba, így többnyire az apa kerül kívülre. Akkor se tud a gyerek kikerülni, ha fél attól, hogy „kint marad”, hogy már nem lesz fontos.
Azokban a családokban, ahol nagyon erőteljes a szülői kontroll-igény, a gyermeknek csak engedelmességre vagy ellenállásra (dac) van lehetősége. Ez ilyen családi környezetben felnövő gyermeknek sok problémája lesz az iskolában és a kortárskapcsolatok terén (visszahúzódás vagy túlzott erőszakosság).
Az előadó átadta a szót a kérdezőknek, a program ezen a ponton interaktívvá vált. A kérdezők egymáshoz kapcsolódtak a kérdéseikkel és izgalmas beszélgetés bontakozott ki. Az egyik téma a szobatisztaság volt, a másik az együttalvás, ill. a szexualitás fejlődéséből adódó határkérdések. Meg kell tanítani a gyermeket a szobatisztaságra, magától nem fog menni. (Nincs ebben liberalizmus.) Ha erőszakosan történik a leszoktatás (idomítás), akkor átfordul a gyermek a dac, az erőszak irányába. Ezzel a „módszerrel” (betörés) a gyermek nem tanulja meg az önszabályozást, önmegnyugtatást, feszültségtűrést. Együttfürdés már nem tanácsos ellenkező nemű szülővel és testvérrel 3 éves kor után, mivel a nemi kíváncsiság fokozottá válik. „Amit látok, miért nem foghatom meg?” Serdülőkorban megjelenik a szemérem, a gyermek jelzi határait, figyeljünk rá, tartsuk tiszteletben.
Felházi Anett
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
