Jelenlegi hely

Csak tervezgeted, hogy vállalkozást indítanál, esetleg már neki is vágtál a saját utadnak?

Bármelyik stádiumban is vagy, a GETINVENT VÁLLALKOZÓI LOGIKA STÚDIÓ minden eszközt megad számodra ahhoz, hogy a piaci igényeket figyelembe véve megfelelő gazdasági alapokra helyezd ötletedet, vagy meglévő vállalkozásodat és közben a lehető legdinamikusabb módon kibontakozhass.

A Vállalkozói Logika Stúdió kurzusai, tanfolyamai számos tényezőben eltérnek más vállalkozást segítő tréningektől, hiszen a legfontosabb számomra az, hogy a kurzusaimon részt vevőkkel

  • Egyénileg foglalkozzak, hiszen nem egy sablonra szeretném ráhúzni álmaikat, ötleteiket, vállalkozásaikat (ez az egyes emberek személyiségén túl elmondható a gazdasági alapok lerakásától kezdve a marketing eszközök megragadásáig mindenről).
  • Nem csak tanácsadás zajlik a kurzusokon, hanem egy valódi interaktív munkafolyamat, melynek keretében minden információs és technológiai segítséget megkap a résztvevő.
  • Nem építünk légvárakat, ezért már a karrier tanácsadáshoz elengedhetetlenül fontosnak tartok egy megfelelő piackutatást, nem beszélve az egyes konkrét vállalkozások gazdasági alapjainak lerakásáról, üzleti/pénzügyi tervéről, vagy éppen újratervezéséről, amit a megnövekedett konkurencia, de a generációváltás is ugyanúgy előidézhet.

  • A tréningek végén sem engedem el a hozzám fordulók kezét, hiszen karrierjüknek, vállalkozásuknak folyamatos épülésre, megújulásra, fejlődésre van szüksége, melyhez minden lehetőség adott, így a folyamatos marketing, üzleti, kommunikációs lehetőségelemzések, eredményértékelések és a kreatív, alkotói, menedzsmentet igénylő folyamatok is.
  • Kiemelt figyelmet fordítok a kisgyermekes nőkre, hiszen az önmegvalósítás, egy vállalkozás létrehozása egy nő, egy anya számára a kritikus pénzügyi, időmenedzsmenten túl egy megújulandó önbizalommal és jogos, kreatív, hatékony, pályára állító én idővel jár, ami nem könnyű feladat, sőt a megvalósítás folyamán könnyen végletekbe lehet esni.
    Számukra különösen ajánlom az 1 alkalmas Karrier tanácsadásomat, ha még bizonytalanok, merre induljanak tovább, vagy már a Gazdasági alapokon a cégem 10 alkalmas mesterkurzusomat mely magában foglalja a karrier tanácsadást is és többek között a megfelelő idő-pénzügyi menedzsment konkrét kialakítását is.

A VÁLLALKOZÓI LOGIKA STÚDIÓ SZEMÉLYRE SZABOTT LEHETŐSÉGEKKEL VESZ TÉGED KÖRÜL! NEKED CSAK ÉLNED KELL VELÜK!

Gyere el az 1 alkalmas karrier tanácsadásra, vagy a 3 alkalmas tréningek, illetve az 5-10 alkalmas mester kurzusok bármelyikére és tegyél önmagadért, a karrieredért egy olyan térben, ahol valódi kézzel fogható szakmai segítséget kaphatsz mindehhez a pályára állítástól, az üzleti, partneri, marketinges lehetőségelemzéseken át az üzleti terv, vagy éppen pályázat megírásáig, majd a lehetőségeid kiaknázásáig.

Valamennyi tanfolyam egyénre szabott, alkalmanként egy órás (vannak 1, 3, 5 és 10 alkalmas kurzusok is), az órák azonban megbeszélés szerint tetszőlegesen alakíthatók, azaz igény szerint több óra össze is vonható. Igényeidet minden esetben egyeztetjük a weboldalon leadott jelentkezésedet követően.

A kurzusokat személyesen Budapesten, a IV. kerületi székhelyemen tartom, vagy Skype-on keresztül. Amennyiben az utóbbit választod, videokonferencia beszélgetést fogunk tartani, hiszen kurzusaimon flipchart táblát is használok és egyéb technikai segítségnyújtásom okán képernyőt is osztok Veled.

Honnan tudod, melyik a Neked való kurzus/tréning?

KARRIER TANÁCSADÁS (1 ALKALOM + KÖNYV)

Azoknak ajánlom, akik még bizonytalanok abban, mire hivatottak. Szükségük van arra, hogy megfelelő szakmai segítséggel és háttértámogatással fedezzék fel saját kompetenciáikat, rejtett készségeiket, valamint azt, hogy ezeket milyen módon helyezhetik a legmegfelelőbb gazdasági alapokra.

3 ALKALMAS TRÉNINGEK

A 3 alkalmas tréningeket azoknak ajánlom, akik akár vállalkoznának, akár alkalmazottként térnek vissza a munkába, vagy 'mellékesként' sztereóban végeznék a kettőt, végre már a számukra megfelelő pályára állnának, nagyobb önbizalomra, önbecsülésre, előadói készségekre, valamint önmarketinges képességre tennének szert.

5-10 ALKALMAS KURZUSOK

Az 5-10 alkalmas kurzusokat már a vállalkozáson komolyan gondolkodó, annak alapozását elkezdőknek ajánlom. Nem kell, hogy tudd, pontosan hogy fog felépülni a céged, hiszen ezt is a mesterkurzusokon tesszük össze a megfelelő idő és pénzügyi menedzsmenteddel együtt.

Az alapozási munkára tökéletesen megfelel a kisgyermekkel otthon töltött időd, így már kapkodás nélkül, nyugalmasan lesz honnan indulnod, lesz min és hogyan dolgoznod, azon a hétfő reggelen, mikor a gyerkőcöd bölcsibe/oviba megy.

KI VÁR TÉGED SZERETETTEL?

Kvassai-Molnár Alma vagyok, egy lassan 9 éves nagylány édesanyja és a Getinvent Marketing névre hallgató vállalkozásom, valamint azon belül a Vállalkozói Logika Stúdió ügyvezetője.

Végzettségem, továbbképzéseim mellett 16 éves tapasztalatom van a szakmámban és sokrétű ügynökségi, multis, nagyvállalatos rálátás után eleinte azt tűztem ki célul, hogy komplett, azaz online és offline lehetőségeket átfogó marketinget nyújtsak a hazai kis és középvállalkozásoknak.

Mivel azonban alapvetően mindig női közösség vett körül dominánsan a családomban és az iskolai éveim alatt is, a saját sokszor nehéz helyzetem mellett folyamatosan látom a női küzdelmeket, élethelyzetbeli akadályokat, nehézségeket, de a hihetetlen erővel bíró személyeket, álmokat, célokat, piaci réseket és azokat az óriási lehetőségeket is, amelyek mellett akár tájékozatlanságból, akár önbizalomhiány okán, vagy éppen megfelelő segítség híján, de sokan elmentek.

Szerettem volna, ha mindezt egy jól szervezett egészként megkaphatnátok. Ezért hoztam létre a Vállalkozói Logika Stúdiómat elsősorban Nektek, nőknek.

JÓ HÍREM VAN: ELJÖTT A TE KARRIER IDŐD!

VÁRLAK SZERETETTEL A GETINVENT VÁLLALKOZÓI LOGIKA STÚDIÓBAN!

INFORMÁCIÓK ÉS JELENTKEZÉS ITT

Kvassai-Molnár Alma
Getinvent Marketing

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére