Mi a te történeted? Mondd el 100 szóban!
Budapest mára igazi világvárossá vált, ahol minden percben, mindenhol történik valami. A képeslapok és a prospektusok leírásai mögött mi, budapestiek hétköznapi történetek millióit éljük át: a „100 szóban Budapest” pályázat célja, hogy ezeket a személyes élménybeszámolókat tegye hozzáférhetővé, és ezeken keresztül közelebb hozza az embereket egymáshoz.
A pályázóknak mindössze két szabályt kell betartaniuk: történeteik nem lehetnek hosszabbak 100 szónál, és valamilyen módon Budapesthez kell kapcsolódniuk. Maximum 100 szóban kell megfogalmazni, hogy mit jelent a város, milyen történetünk, emlékünk, érzésünk, benyomásunk van Budapestről, annak tereivel, eseményeivel, lakóival kapcsolatban.
A téma lehet egy kósza ötlet, egy álomkép, egy beszélgetésfoszlány vagy akár egy behajtani tilos tábla is, amiről beugrik egy gyerekkori emlék. A lényeg, hogy a történet rövid, frappáns és eredeti legyen.
Idén több, mint 2000 történet érkezett, ami rekordnak számít a pályázat életében. A legjobb 100 történet megjelenik egy kötetben, a könyv november 17-től elérhető lesz a POKET automatákban és az interneten is.
Terasz
Az intézeti fiút, akárhányszor libegőztek a Zugligetben, csak az érdekelte, milyen lehet abban a házban élni, aminek hatalmas teraszától – sose látott kint senkit – alig húsz méterre surrognak el az ülések. Ő naphosszat onnan nézné a székeket, integetne az utasoknak.
A csengetésre középkorú asszony nyit ajtót, ő hebegve bemutatkozik, és elmondja, mi járatban. A nőt a zavartan toporgó kiskamasz a fiára emlékezteti, aki a német apját választotta a váláskor. – Gyere! Elnézi a fiút, ahogy a teraszon integet. Mikor az megunja, s elköszön, cetlit nyom a kezébe. „Hívj fel, ha megint libegőztök! Amikor ideérsz, majd én intek neked.” (szerző: Keszthelyi Nándor)
Titokban elkattintott képek
Sétálok le a trafikhoz, tavasz, hómofisz. A Krisztinaváros ilyenkor elképesztően sárga. Egy esernyős néni eltévedt a Vérmezőn, lefényképezem. A kép is sárga, úgy tűnik, itt ilyenkor minden sárga. Biciklisek vágnak át előttem. A trafiknál elegáns, ötvenes hölgy áll, pillanat, még elszívja. Sosem láttam.
Megkérdezem, mióta dolgozik itt. Tizenkét éve ő a tulajdonos, este meghalt a pénztáros, ezért ma ő nyitott ki. Gyűlöli, ha megáll az élet, azt mondja, és megállt. Mintha a lámpák örökre sárgák maradnának. Látom rajta, hogy komolyan gondolja. Dudálnak, lehet, hogy tényleg minden lámpa sárga. Őt is lefényképeztem, remélem, nem vette észre. Otthon belenagyítok. Sárgák az ujjai. (szerző: Molnár István)
A tudás néha átok
Budapesttel én amolyan se vele, se nélküle kapcsolatban vagyok. A saját félelmeim gátolnak meg abban, hogy csak úgy beruccanjak a városba, pedig egy köpésre lakom tőle. Viszont ha egyszer bementem, elég csak a belvárosban egy utcácskán végigsétálnom, hogy többet ne akarjak hazamenni.
Egy nap ugyanígy mászkáltam a Nyugati előtt, mikor egy nem tudom eldönteni, hogy részeg vagy elmebajos, vagy egyéb tudatmódosítás alatt álló egyén elkiáltotta magát: „Aki tudja Kolumbusz három hajójának a nevét, azt leszopom!” Én akkoriban szende gimisként megszeppenten mormoltam magam elé: Santa Maria, Nina, Pinta. De megállni nem mertem, inkább elsiettem. (szerző: Kaprinyák Dóra)
Budapesten a Városháza Parkban óriásplakát kiállítás vár titeket az idei legjobb történetekkel, és a hozzájuk készült illusztrációkkal.
A kiállítás megtekinthető:
2020. november 17-30., 8:00–20:00
1052 Budapest, Városháza park
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
