Jelenlegi hely

Szabadstrandok a Duna mellett

Természetes vizek, vadregényes környezet. A folyóparti strandok népszerűek, a kijelölt helyeken biztonságosan lehet fürdeni és kikapcsolódni.

Dunakeszi szabadstrand

2017-ben nyílt meg Dunakeszi szabadstrandja. A kavicsos part gyorsan mélyül. Öltöző, zuhany, játszótér, két büfé is található a strandon. A sétány hangulatos világítással, strandröpladba pályával, új padokkal bővült idén. Ezen kívül a fás, aljnövényzetes területen hamarosan egy tanösvényt is kialakítanak, mely ismeretterjesztő táblákkal és izgalmas feladatokkal segít a gyerekeknek megismerni a Duna-parti élővilágot.

2120 Dunakeszi, Liget utca 2-4.        

Gödi szabadstrand

Gödöt a Dunakanyar kapujának is nevezik, csodaszép a természeti értékekben gazdag 5,9 kilométer hosszú Duna-partja. Budapesttől 24 km-re, északi irányban, a Duna bal partján fekszik. Az alsógödi Széchenyi csárda közelében lévő, bójákkal elkerített szabadstrand több évtizede működik. Kabinokkal, zuhanyzó, mosdó, játszótér, büfé is üzemel itt, kenubérlési lehetőség is van.  A Homoksziget innen 6 perc sétával elérhető.

2131 Göd, (a Béke út végén)              

Szentendre - Postás strand

A szentendrei Postás strand 2016-ban nyílt. A víz minősége errefelé igazoltan jó. A vízben bóják határolják a fürdőzési területet. A strand területén futballpálya, teniszpálya, büfé, öltöző, zuhanyzó üzemel.

2000 Szentendre, Strand u. 

Dunabogdányi szabadstrand

A Dunabogdányi szabadstrand homokos partja egész nyáron ingyenesen látogatható. Homokos partszakasz, fokozatosan mélyülő víz, szép a túlpart látványa, és a falu is, kirándulóhelyeket is talűlunk a környéken.

2023 ​Dunabogdány, Strand utca 5.

Vadkacsa szabadstrand Ráckevén

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand a nyári időszakban bármikor ingyenesen látogatható. Röplabdapálya, játszótér, mosdó, büfé is található itt.

2300 Ráckeve, Dömsödi út 2.

Nagymarosi szabadstrand

A komp közelében sekélyebb a víz, kisebb a sodrás. Zuhanyzók, öltözők, büfé és fagyizó is található a parton. Szép panorámát nyújt szemben a visegrádi vár.

2626 Nagymaros, Hunyadi sétány 

Kisoroszi szigetcsúcs

A Szentendrei-sziget csúcsán fekszik, a Duna két ága itt válik szét és a két vízpart folytatásában látható a Dunakanyar szép látványa. A vízhez érve az egyik oldalon a visegrádi várat és a hegyeket, a másikon a Börzsönyt láthatjuk. A hely természetvédelmi terület, autóval nem lehet behajtani, a kemping bejáratától az árnyas fák alatt le lehet sétálni a partra. 

A Szigetcsúcs kedvelt táborozóhely is. Dunabogdánytól révvel lehet áthajókázni, de az evezősök kedvelik a helyet. A gyerekeket várja a sok megmászásra való kidőlt fa, a homok és a vadregényes táj.

- Budapestimami -

Budapesti strandok és fürdők

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére