Jelenlegi hely

Jön az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása!

A csillagászok szerint 2018. július 27-én láthatjuk a XXI. század leghosszabb ideig tartó teljes holdfogyatkozását. A vérholdat részleges holdfogyatkozás előzi meg, a Mars is közelebb kerül a Földhöz.

A vöröses színe miatt vérholdként is ismert jelenség 1 órán és 43 percen keresztül lesz látható, de mivel előtte részleges holdfogyatkozás lesz, és az is követi, 3 óra 55 percen át tart az egész esemény. A holdfogyatkozás Afrikából, Ázsia nagy részéről és Ausztrália nyugati feléről, valamint Dél-Amerika keleti vidékéről is megfigyelhető.

A nyár emlékezetes égi látogatója a Mars, amely 15 év után ismét nagy földközelségbe jut. A Mars igen elnyúlt pályája miatt a közelítőleg kétévente bekövetkező közelségek Föld-Mars távolsága igen eltérő értékek között változik. A kedvező oppozíciókra 15-17 évente kerülhet sor. 

Nem kell távcső, csak tiszta éjszakai égbolt, hogy lássuk a Marsot.  A Mars legnagyobb földközelsége július 31-én lesz, július utolsó napjaiban a vörös bolygó rendkívül fényes, feltűnő látvány a délkeleti, déli égen.

Menetrend július 27-én (az EarthSky szerint):

20:24 – elkezdődik a részleges holdfogyatkozás,

21:30 – elkezdődik a teljes holdfogyatkozás,

22:22 – a legnagyobb mértékű fogyatkozás,

23:13 – véget ér a teljes holdfogyatkozás,

00:19 – véget ér a részleges holdfogyatkozás.

Nézd az eget a csillagvizsgálóban vagy a hegyen!

Teljes holdfogyatkozás és a nyári égbolt érdekességei a Polarisból.
2018. július 27. 20.00 – 23.45
Helyszín: Óbudai Polaris Csillagvizsgáló, 1037 Budapest, Laborc u. 2c

Belépődíj: 1000/600 Ft, a Magyar Csillagászati Egyesület tagjainak ingyenes

Holdfogyatkozás megfigyelése a Hármashatár-hegyről
2018. július 27., 20:00–23:00
Helyszín: Hármashatár-hegy

Szervező: Hátizsákos Hiúzok Kiránduló Csoport
További információ a rendezvényről

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére