Sok szülő fél a kiabálástól. “Csak ne a gyerek előtt” – mondják, és ha megvitatni-valójuk akad, akkor azt alvásidőben, zárt ajtók mögött teszik azt gondolva, hogy amit a gyerek nem lát, arról nem is tud. Csakhogy az aggodalmunk, a viták miatti félelmek, a nehéz élethelyzetek miatti stressz nem marad a zárt ajtók mögött. Már az egészen kis csecsemő is reagál az édesanyja feszültségére, érzi azt. Hiába vágsz mindig mosolygós arcot előtte, tudni fogja, ha rossz kedved van.
Nehéz helyzetekben, amikor feszültség, gondok vannak a családban nem eltitkolni kell azt a gyerek elől, hanem kezelni a saját feszültségünket: megbeszélni a problémákat egymással (a hallgatás mindig a legrosszabb taktika), kiadni a fájdalmat, a dühöt (sport, nagy séta a szabad levegőn – ez a babának is jót tesz), ha szükséges, akkor sírás, boxzsák (nagyon jó találmány és a gyerekek is szívesen püfölik), naplóírás (az egyik legjobb önismereti eszköz).
Bár a gyerekeink számára mindig sokkal jobb, gondoktól mentesebb életet szeretnénk, mint a magunké volt, nem tudjuk elkerülni, hogy néha szembesülnie kelljen az élet nehezebb oldalával is. Számára azonban az a fontos, hogy bármi is történjék, mellette legyünk, biztonságban érezhesse magát. Az anyagi körülmények, a családi perpatvarok, a változások kevésbé viselik meg, ha tudja, hogy mellette vagyunk, ha számíthat ránk, amikor hív, ha megvigasztaljuk, amikor elesett, ha odabújhat hozzánk, amikor igényli.
A szélsőséges eset: a rendszeres veszekedés otthon
Ha a veszekedés, kiabálás mindennapos egy családban, az természetesen hatással van a kicsire. De nem a kiabálástól ijed meg, hanem az ő helyzete bizonytalan ilyenkor, ha nem érzi biztonságban magát.
Nem a kiabálás a rossz. A düh, az indulat természetes érzés, a visszafojtott düh sem jó, és az sem, ha elhallgatjuk a kicsi elől az érzéseinket. A kicsi automatikusan megtanulja, másolja a környezetében látott düh-modellt. Ha a szülők temperamentumosabbak, ő is az lesz, ha a szülei szarkasztikusan közlik egymással az érzelmeiket, elvárásaikat, ők is így fogják, ha visszafojtják az érzelmeiket, ő is ezt fogja lemásolni.
A másolás akkor is megtörténik, ha megjátsszuk magunkat. A kicsi figyeli az arcunkat, a mimikánkat. Hiába mosolyogsz a babára szándékosan, a szem környéki nevetőizmokat nem tudod akaratlagosan befolyásolni, ezért pontosan tudja a kicsi, melyik a valódi és melyik a műmosoly.
De változtathatunk a szülői mintán, ha jobban megismerjük magunkat. Ha nem mersz kiállni magadért, nem mered elmondani, mi bánt, ha magadba fojtod az indulataidat, megtanulhatod kiadni őket. Az indulat normális része az életnek. Szabad csalódottnak lenni, dühösnek lenni, haragudni néha. A gyermekednek is megtaníthatod azt, hogy kiadhatja a dühét. De meg kell tanulnia azt is, hogy ennek milyen keretei vannak: nem tehet kárt senkiben és semmiben, nem bánthatja magát és másokat.
A cikk folytatatásáért kattints!
Forrás: Felelős Szülők Iskolája
A szerző Vida Ági, babapszichológus Miért NE KIABÁLJ a gyerekkel? címmel tart előadást február 23-án.
Jegyvásárlás itt.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
