Jelenlegi hely

Újpesti Bajza József Általános Iskola

Cím: 1046 Budapest, Bajza u. 2
Tel.: 369-1195
E-mail: bajza-ujpest/kukac/freemail.hu
Web: http://www.bajza-ujpest.hu

Bajza - csak egy iskola a sok közül. Nekünk, akiknek közünk van hozzá AZ ISKOLA.
Sokan térnek ide vissza szülőként, sok volt tanítvány tanárként.

Gyakran firtatjuk, mi a titka, miben rejlik vonzereje. Gyakran meg sem tudjuk fogalmazni, csak egyszerűen érezzük, olyan más a hangulata, mint más (munka)helynek. Minden iskolát a tanári kar, az ott dolgozók, a diákok és a szülők közös léte tesz azzá, ami. A Bajza sohasem "hanyatlott", nem romlott le, és főleg nem gyengélkedett ( a kerületi versenyek és a felvételik eredményei ezt igazolják) - csak éppen mások jártak ide. Az egykori tantestület úgy hatott a gyerekekre, fiatalokra, hogy az a szellemiség máig él, tanárgenerációról -generációra öröklődik. Ma is azt valljuk:
- mindenkiben meg kell keresni a jót, azt erősíteni,
- mindenki fontos, érdekes,
- jó szóra, szeretetre vágyunk valamennyien,
- a nehézségeket próbatételként kell felfognunk, melyek talpraesettségünket edzik,
- minták vagyunk, mi felnőttek valamennyien, gyermekeink MINDENT tőlünk tanulnak,
- legfontosabb feladatunk az értékőrzés.

Gyerekként ez persze jóval egyszerűbb volt: jó volt bejönni az osztályba, mert mindenki barát volt, jó volt bejönni az iskolába, mert mindenki ismert mindenkit és jó volt a hangulat, jó volt szakkörre járni és énekkarra járni, mert érdekes volt, vidám és persze ott volt mindig Ő is. Jó volt versenyekre járni, mert mindig dobogósok voltunk és büszkék voltak ránk, jó volt kirándulni, a várost járni, jó volt együtt biciklizni, korcsolyázni, jó volt ÉLNI.

Célunk ma is az, hogy minden ide járó diák megérezze ezt. A tanulás mellett úgy szervezünk programjainkat, hogy azok megfeleljenek ennek a kihívásnak.
Kedves Szülők! Gyermekük életének része az iskola, legyen az a családé is, ha kedvük lelik benne: szeretettel várjuk Önöket!

Forrás: http://www.bajza-ujpest.hu


A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Hozzászólások

A Budapestimami 2015/16. évi „A mi iskolánk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked iskoláját?” A válaszok itt olvashatók.

Azért szeretjük, mert családias jellegű, kedvesek a tanárok.A tanítási módszer nagyon jó és a gyerekek jól érzik magukat!  A képzés nem "futószalagon" működik mint más iskolákban, hanem odafigyelnek a gyerekek egyénenkénti tanítására és vagy képzésére. 

Kajtár-Varga Gabriella

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Pályázat típusa: tudományos - nemzetköziKorosztály: 15 - 20 éves középiskolásokBeküldési határidő: 2025. február 23.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére