Jelenlegi hely

Tanulni sohasem késő! – Szakmai képzések és ingyenes bébiszitter szolgálat

A Best-Work Oktató és Szolgáltató Kft. a Life Long Learning, azaz az élethosszig tartó tanulás lelkes híve. Tanfolyamaikon minden korosztály megtalálható, hiszen ebben a témában soha nem késő elkezdeni a tanulást. Felnőttképzéssel foglalkozó intézményükben számos pszichológiai képzésből és OKJ-s szakképzésből válogathatsz.

A Micimackó Bébiszitter Szolgálaton keresztül pedig bébiszitterek, házvezetőnők felkészítését végzik, és segítik őket a munkaerőpiaci elhelyezkedésben is. Ingyenes bébiszitter szolgálatot kínálnak a szülőknek.

Óvodai dajka képzés

Nincs is annál szebb feladat, mint egy fejlődő gyermekkel foglalkozni! Aki ezt a szakmát választja, megbecsülést, elismerést vált ki másokból. Ne feledd, gyermekek 5-10 év múlva is lesznek, ezért olyan képzettségre tehetsz szert, amivel a jövőben is számolhatsz. Ez a munka nem megy ki a "divatból"!

Az oktatókat a szakma elismert képviselői közül állították annak szolgálatába, hogy a jelentkezők ezt a végzettséget a legmélyrehatóbb elméleti és gyakorlati tudással tudják megszerezni és alkalmazni.

Mindazokat várják, akik gyermekekkel foglalkoznának, vagy akik iskolában, óvodában szeretnének elhelyezkedni a pedagógusok segítőjeként.

"Az Óvodai dajka az óvodáskorú gyermek nevelését ellátó intézményben az óvodapedagógus irányításával végzi gondozó-nevelő munkáját. Közreműködik a gyermek gondozásában, a higiénés feltételek biztosításában, a környezet rendjének, tisztaságának megteremtésében, valamint balesetvédelmi teendőket lát el. Munkáját a gyermek napirendjéhez igazodva, önállóan szervezi és végzi, a titoktartás kötelezettségének betartása mellett."

Betölthető munkakörök: Óvodai dajka, Oktatási asszisztens

Elméleti képzés: Az előadásokat általában minden hétvégén (főképp szombaton vagy vasárnap, ritkább esetben pénteken) tartják, 9-17 óráig.

Oktatott modulok:

  • Óvodai nevelési feladatok
  • Gondozás és egészségnevelés
  • Takarítási feladatok az óvodai dajka tevékenységében
  • Konyhai és udvari feladatok az óvodai dajka tevékenységében

Részletek

Kisgyermekgondozó,- nevelő képzés

Ez egy olyan szakma, ami örömet szerez gyakorlójának, miközben örömet okoz neveltjeinek. A képzés célja elsajátíttatni minden olyan ismeretet, kompetenciát, attitűdöt, amely alkalmassá teszi a tanítványokat a bölcsődékben, más kisgyermekgondozó intézményekben való színvonalas munkára.

"A Kisgyermekgondozó,- nevelő a 0–3 éves korú gyermekek ellátását az erre a korosztályra szakosodott gyermekintézményekben önállóan végzi. Felelősséget vállal a rábízott kisgyermekért, gyermekcsoportért. Feladata a 0–3 éves korú gyermekek testi és pszichés szükségleteinek kielégítése, nevelése, fejlődésük támogatása. A mindennapi tevékenysége során a gyermekek szükségéleteinek figyelembevételével alakítja ki a gyermekek életterét, biztosítja a gyermekek önálló tevékenységének feltételeit, a szokások és egészséges életmód kialakulását.

Felismerve a kisgyermekek biológiai és pszichés szükségleteit, azokat egyénre szabottan elégíti ki. A játék feltételeinek megteremtése mellett, részt vesz a játékban úgy, hogy a gyermekek motivációja, kíváncsisága, játékkedve fennmaradjon. Munkája során nem pótolja, hanem kiegészíti a családi nevelést, érzelmi biztonságot nyújt a kisgyermek számára. Segíti a gyermeket a világ megismerésében úgy, hogy aktivitásra való igényét tiszteletben tartja, nem veszi el tőle a felfedezés örömét.

Fogékonnyá teszi a gyermekeket a művészetekkel szemben, a korosztálynak megfelelő zenei, vizuális és anyanyelvi élmények tudatos és rendszeres közvetítésével. A gyermekek szociális készségét fejleszti, olyan szabályok felállításával, amik érthetőek és betarthatóak, segíti a konfliktusok megoldását és támogatja a gyermekek egymás felé irányuló pozitív kezdeményezéseit. A szülőkkel állandó kapcsolatot tart, kompetenciájukat erősíti, rendszeresen beszámol a gyermekükkel kapcsolatos napi eseményekről.”

Mindazokat várják, akik kisgyermekek gondozásával, nevelésével foglalkoznának. Akik bölcsődékben vagy családi bölcsődében helyezkednének el. Akik az anyaságra készülnek, és szívesen megtanulnák a gyermeknevelés első lépéseit. Akik kreditpontot gyűjtenének felsőoktatási tanulmányaikhoz (a szakképesítés emeltszintű)

Betölthető munkakörök: Gyermekgondozó,- nevelő, Kisgyermeknevelő

Elméleti képzés: Az előadásokat általában minden hétvégén (főképp szombaton vagy vasárnap, ritkább esetben pénteken) tartják, 9-17 óráig.

Oktatott modulok:

  • A szociális ellátás általános tevékenységei
  • Elsősegély-nyújtási feladatok
  • Gyermekellátási alapfeladatok és alapelvek
  • Házi időszakos gyermek-felügyeleti feladatok
  • A napközbeni gyermekellátás feladatai
  • A napközbeni gyermekellátás dokumentációs feladatai

Részletek

Pedagógiai- és családsegítő munkatárs képzés

A Pedagógiai- és családsegítő munkatárs végzettséggel rendelkezőkre mindig szükség lesz, hiszen gyermekek mindig lesznek, és a jövő generációjának nevelése minden korban jelentőségteljes és nélkülözhetetlen feladat marad!

"A Pedagógiai- és családsegítő munkatárs részt vesz a közvetett pedagógiai munkában, illetve annak előkészítésében. Közreműködik a tanórai, a tanórán és intézményen kívüli, és az óvodai foglalkozások előkészítésében és lebonyolításában. Részt vesz a gyermekek, tanulók szabadidős tevékenységének szervezésében.

Gondozási feladatokat végez, elsősegélyt nyújt. Felügyeli, kíséri a gyermekeket, tanulókat vagy csoportokat. Kapcsolatot tart az intézmény fenntartójával, a gyermekvédelmi felelőssel, valamint a szociális és jóléti intézményekkel. Kapcsolatba lép a hátrányos helyzetű gyerekekkel és családjaikkal. Családpedagógiai gondozási feladatokat végez."

Mindazok várják, akik gyermekekkel foglalkoznának, vagy akik iskolában, vagy óvodában szeretnének elhelyezkedni a pedagógusok segítőjeként.

Betölthető munkakör: Oktatási asszisztens

Elméleti képzés: Az előadásokat általában minden hétvégén (főképp szombaton vagy vasárnap, ritkább esetben pénteken) tartják, 9-17 óráig.

Oktatott modulok:

  • Pedagógiai, pszichológiai feladatok
  • Családpedagógiai alapismeretek
  • Program és szabadidő szervezés
  • Kommunikáció és viselkedéskultúra
  • Gondozás és egészségnevelés
  • Munkahelyi egészség és biztonság

Részletek

Bébiszitterek közvetítése

A Micimackós bébiszitterek és pótmamák 14 éve vigyáznak a csemetékre. Feladatuk, hogy amíg a szülők munkában vannak, vagy éppen pihennek, szeretettel és szakszerűen felügyeljék a gyermekeket.

Nem csak egyszerű felügyeletet látnak el. A bébiszitterek jól képzett, pszichológiailag is felkészült szakemberek, akik szeretik a gyermekeket és jól is értenek hozzájuk. Szeretnek játszani és alkotni, a felügyelettel töltött időt tartalommal is megtöltik. A magas szintű szolgáltatás érdekében, nagyon sok egészségügyi- és pedagógiai végzettségű szakember is megtalálható, a szülésznőtől a gyógypedagógusig. A regisztrációs lapon leadott igényeknek megfelelően, célirányosan keresik meg a legmegfelelőbb kollégát. Kizárólag a náluk képzett, leinformált bébiszittereket közvetítik ki a családokhoz.

Akár pár hónapos gyermekek felügyeletét is vállalják, az extra kívánságokat is teljesítik (például rapszodikus felügyelet, házvezetés, orvos-, gyógytornász-igény, tanácsadás, szülésfelkészítő, stb.).

Leggyakoribb igények

  • Hétfőtől péntekig, napi nyolc órában
  • Heti két-három délelőtt, vagy délután (megegyezés szerint) (Például délután elmenni a gyermekért az óvodába és felügyelni őt kb. este 7-8-óráig, míg a szülők haza nem érkeznek)
  • Esti, vagy hétvégi ügyelet
  • Egyéb igények (Például magánóvoda, családi napközi otthon, vagy rendezvény, esküvő)

A szolgáltatás díjmentes.

Részletek

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére