Jelenlegi hely

Gladiátor tábor

Gladiátor iskola gyerekeknek 12 éves kortól az Aquincumi Múzeumban.

Ajánlott korosztály:  12 éves kortól

Helyszín: Aquincumi Múzeum (1031 Budapest, Szentendrei út 135.)

Időpont:  2021. június 28-július 2. 10.00-16.00

Program tervezet

A ludus jelentése gladiátor iskola. Vagyis ebben a táborban a gyerekek szakszerű gladiátor kiképzést kapnak.  Majd az utolsó napon tudásukat elméletben és gyakorlatban is be kell, hogy mutassák a ludus vezetőjének a Lanistának. 

Amennyiben megfelelnek az ifjú gladiátorok az elvárásoknak gladiátorrangot és gladiátor nevet kapnak, melyet a következő táborban használhatnak. Idén harmadik alkalommal kerül ezen tematika alapján megrendezésre a tábor. Vannak évről, évre visszatérő gladiátoraink is, így már egy kis közösség is kialakult. A ludusban a jó hangulat garantált!

A résztvevők az ókori hadviselés kutatóinak vezetésével megismerhetik elméletben a gladiátorok életét, fegyverzetüket, páncélzatukat, fegyvernemeiket. Gyakorlatban pedig könnyed edzés formájában elsajátíthatják a gladiátorok harci stílusát. Kiképzést kapnak gladius, dárda, pajzs fegyverekre, melyek gyerek méretűek és könnyebbek az eredetiekhez képes.

A tábor teljes ideje alatt törekszünk egyfajta színjátékra, amivel eljátsszuk az ókori Róma életvitelét. Szokásaikat, gesztusrendszerüket, társadalmi rangokat élőben megmutatni az ifjú gladiátoroknak.

Mivel napi két gladiátor kiképzés lesz a táborban, ahol gyakorló, szivacsos fegyverekkel tanulnak a gyerekek gladiátor módra küzdeni, így 12 éves kor alatt nem ajánlott a tábor.

Tábordíj

29.000 Ft/fő 

Bővebb információ és jelentkezés

E-mail: Kővágó Dániel, kovago@aquincum.hu
Web: aquincum.hu/foglalkozasok/gladiator-tabor/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére