Jelenlegi hely

La Leche Liga Magyarország

Levélcím: La Leche Liga, 2151 Fót, Imre király u 1.
E-mail: vezetoseg@lll.hu
Web: www.lll.hu

Magunkról

A La Leche Ligát olyan édesanyák alkotják, akik fontosnak tartják, hogy gyermekeik a szoptatás révén is a legjobb indítást kapják az életben.
Régebben, amikor több generáció együttélése és a csecsemők szoptatása még általános volt, a kislányok úgy nőhettek fel, hogy mindig volt a családban egy szoptató nővér vagy nagynéni, aki a felnövekvő generáció számára mintául szolgálhatott. A nagycsaládban a fiatal anyát tapasztalt nőrokonai segítették a szoptatás megtanulásában és a felmerülő gondok megoldásában.
Ma – részben a nagycsalád felbomlása, részben a szoptatás háttérbe szorulása miatt – felnőhet egy kislány úgy, hogy még soha nem látott szoptató nőt, a fiatal anya környezetéből pedig hiányoznak a tapasztalt nőrokonok.
Ezt a hiányt hivatott pótolni a La Leche Liga.
Az utóbbi években a szakemberek rádöbbentek arra, milyen messzemenő káros következményei vannak a mesterséges táplálás előtérbe kerülésének, és ezért világszerte ismét a csecsemők szoptatását szorgalmazzák. A szoptatás művészetét azonban – bármilyen egyszerű és természetes is az – újra kell tanulni. Ehhez szeretnénk Önnek segítséget nyújtani.
Oldalainkon információkat találhat a szoptatásról, amelyek megbízhatóságát évtizedek tapasztalatai igazolják, és a tudományos kutatások is alátámasztják. Az LLL-füzetek-ben röviden összefoglaltuk azokat a helyzeteket és nehézségeket, amelyekkel egy szoptató anya leggyakrabban szembe találja magát. A HírLLLevélben a cikkek, írások között elsősorban édesanyák tapasztalatait olvashatja, de újságunk tanulmányokat, hasznos ötleteket, konyharovatot ill. az egyesületi eseményekről szóló beszámolókat is tartalmaz.
Ha kapcsolatba szeretne lépni velünk, látogasson el valamelyik baba-mama csoportunkba vagy hívja fel valamelyik LLL csoportvezetőt. A telefonvonalak végén olyan édesanyák várják hívását, akik maguk is sikeresen szoptatták (szoptatják) gyermekeiket. Saját tapasztalataik és a képzésük során elsajátított ismeretanyag a garancia arra, hogy megfelelő, hathatós segítséget tudnak nyújtani a szoptatással kapcsolatos gondjai megoldásában.

Segítségnyújtás szoptatással kapcsolatos kérdésekben

Az akkreditált LLL szoptatási tanácsadók saját szoptatási tapasztalattal rendelkező, képzett szakemberek, akik ingyenes telefonos tanácsadással és baba-mama csoportokban segítik a hozzájuk forduló édesanyákat. Ha Önnek szoptatással kapcsolatos problémája, kérdése van, amire nem talált választ a honlapunkon található írások között, forduljon bizalommal tanácsadóinkhoz. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmét, hogy tanácsadóink maguk is kisgyermekeket nevelő édesanyák, akik ezt a munkát szabadidejükben, önkéntesként végzik. Ezért elképzelhető, hogy csak többszöri próbálkozásra sikerül valakivel beszélnie vagy esetleg egy tanácsadót hosszabb időn át nem tud elérni. Kérjük, legyen türelemmel! Megértését köszönjük.

Csörgő Andrea
csorgo.andrea@lll.hu

Gudmon Erika
gudmonerika@gmail.com

H. Molnár Anikó
hmolnaraniko@gmail.com
Telefon: (29) 333-319

Kalmár Alexandra
Facebook messengeren kereshető.

Orsolicsné Mezei Orsolya
Telefon: (07959) 924-0608 Németország

Rákosi Dóra
Telefon: (27) 360-233 UPC hálózatból ingyen hívható
(70) 512-6145
Skype: rakosi.dora
Minden nap este 6-ig hívható.
Fóti csoport

Schneiderné Diószegi Eszter
Telefon: (20) 565-3940
Budapest, Káposztásmegyeri csoport

Somogyi Boglárka
Telefon: 015171705728
Németországból hívható

Tokodi Veronika
Telefon: (30) 781-3683
Skype: tokodi.veronika
az esti órákban és hétvégén
Gödi csoport

Török Katalin
Telefon: (29) 421-667

Verdes Dóra
Telefon: (30) 933-3169
Szentendrei csoport

Vető Lilla
kislilla@gmail.com
Telefon: (30) 240-2620

További hasznos információk (LLL füzetek, szoptatós füzet, cikkek, írások) megtalálhatók a La Leche Liga honlapján: www.lll.hu

Forrás: www.lll.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére