Jelenlegi hely

Rákosmenti Kuckó Óvoda

Cím: 1171 Budapest, Óvónő utca 3.
Tel.: 257-6045
E-mail: ovoda@kuckoovoda.hu
Web: www.kuckoovoda.hu

Intézményvezető: Baliné Zentai Réka

Óvodánk 1982-ben alakult Rákoscsabán 4 csoporttal, mely későbbiekben 5 csoportossá bővült.

1989 ősze óta foglalkozunk szervezetten sajátos nevelési igényű gyermekekkel, - tulajdonképpen egy szerencsés véletlennek, egy Andris nevű gyengén látó kisfiúnak köszönhetően, akit a 80-as évek végén két évig neveltünk, fejlesztettünk utazótanári segítséggel. 

Ez időben szerzett tapasztalataink, ismereteink alapján jelentkeztünk 1989-ben az OPI-MEOSZ által kiírt pályázatra, mely a mozgássérült gyermekek integrált nevelését célozta meg.
Az idők során a mozgássérült gyermekek mellett már más, olyan sajátos nevelési igényű gyermekeket is fogadtunk, fogadunk, akiknek a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs szakértői bizottságok javasolják az ép gyermekkel együtt nevelkedést.

A 3 x 3 = NÉHA 10 helyi óvodai nevelési programunkban megfogalmazott cél és feladatrendszer alapján inkluzív, befogadó nevelési formában neveljük óvodásainkat, egyéni képességeik figyelembe vételével.

1997-ben új telephelyre, az 1171 Budapest Óvónő utca 3-ba költözött óvodánk. Öt csoport, csoportszobái mellett 2 fejlesztőszobával is rendelkezünk. 

A nevelés sikeressége, céljaink megvalósításáért 25 ember - 11 óvodapedagógus, 3 gyógypedagógus és 11 nevelést segítő- óvodatitkár, dadusok, fűtő - gondnok - tevékenykedik. 

Úgy érzem, céljainkat, óvodai beköszöntő üzenetünk Simone Weiltől, híven tükrözi. 

A megvalósítást reményeink szerint a 20 - 27 éve itt dolgozók és a későbbiekben bekapcsolódó dolgozókkal legjobb tudásuk szerint biztosítják.

 

Forrás:  www.kuckoovoda.hu

 

A Budapestimami 2012 őszi és 2015/16. évi "A mi óvodánk" című pályázatában több száz szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait. A 2012. évi véleményeket ITT OLVASHATOD, 2015/16-ban erről az óvodáról az alábbiakat írták:

 

Hozzászólások

A Budapestimami 2015/16. évi „A mi óvodánk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked óvodáját?” A válaszok itt olvashatók.

Szeretjük, mert gyermekünket kreatív, kedves és együttműködő óvónénik, dadusok, fejlesztő pedagógusok nevelik. A gyermekek által kedvelt óvódai és külsős programokkal ígyekeznek színesebbé tenni a mindennapokat.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére