Jelenlegi hely

Kihagyhatatlan programok 2018-ban

Koncert, színház, mozi, előadás, kiállítás. Nem fogunk unatkozni Budapesten 2018-ban sem. 
Írd be a naptáradba!


TÁNC, SZÍNHÁZ, KONCERT, KIÁLLÍTÁS, MIEGYMÁS


LORD OF THE DANCE

Időpont: 2018. április 3.
Helyszín: Papp László Sportaréna

2018-as Európa-turnéja alkalmával a magyar közönség is újra láthatja a világ legnépszerűbb tánc-showját, a Lord Of The Dance-t. Az ír rendező és sokszoros nemzetközi díjnyertes táncművész, Michael Flatley által koreografált előadás az 1996-os bemutatása óta példátlan sikernek örvend. A társulat előadását eddig szerény becslések szerint is összesen mintegy 120 millió néző látta. A 3 évvel ezelőtt színpadi látványban és kosztümökben is feljavított show, rajongóinak is tud majd újat mutatni.

További info

BUDAPESTI NEMZETKÖZI CIRKUSZFESZTIVÁL

Időpont: 2018. január 8-14. 
Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál 2018. január 8-14. között a cirkuszvilág legjobbjait vonultatja fel Budapesten. A világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléje. A legjobb, legsikeresebb cirkuszi produkciók a világ minden pontjáról. A szakma legkiválóbb képviselői, cirkuszigazgatók, művészeti vezetők egy helyen.

További info

ROD STEWART

Időpont: 2018. január 29
Helyszín: Papp László Sportaréna

A varázslatosan egyedi hanggal rendelkező Rod Stewart, akinek többek között olyan slágereket köszönhetünk, mint a Sailing, The First Cut Is The Deepest, Rhythm Of My Heart, Baby Jane vagy a Maggie May, 8 év után visszatér Magyarországra vadonatúj showjával, január 29-én a Budapest Arénába.

Sir Rod Stewartot kétszer is a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagjává választották, egyike a világ legtöbb lemezét eladó énekeseinek, karrierje 5 évtizede alatt több mint 200 millió albuma kelt el. Számos sikere közé tartozik még 6 egymást követő slágerlistavezető albuma az Egyesült Királyságban, 62 slágerlistás dala - amelyből 16 az amerikai slágerlista első tíz helyére is fel tudott kerülni -, 2016-ban pedig lovaggá ütötték zenei és jótékonysági munkásságáért.

További infó

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Időpont: 2018. március 30.- április 22.
Helyszín: több helyszín

A március 30. és április 22. között megrendezésre kerülő 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál változatos összművészeti műsorral várja az érdeklődőket. A színes kínálat része komolyzene, opera, jazz és könnyűzene, világzene, tánc, újcirkusz, színház és képzőművészeti program is. A fesztivál különlegességét fokozza, hogy a legjobb magyar előadók mellett igazi világsztárok lépnek majd fel, illetve a fesztiválon számos bemutató, valamint társintézményekkel szoros együttműködésben megvalósuló program is lesz.
Több helyszínen zajlanak majd az események: a Müpa és Zeneakadémia mellett, az Erkel Színház, a Bálna, a Pesti Vigadó, a Budapest Music Center, az Akvárium Klub, valamint a Várkert Bazár, továbbá a fővárosi színházak és kulturális intézmények, múzeumok is kiemelt programhelyszínek lesznek.

További infó

PSZINAPSZIS - LÉLEKLABIRINTUS

Időpont: 2018. április 13-15.
Helyszín: József Attila Művelődési Ház, 1131 Budapest, József Attila tér 4.

Európa legnagyobb, csak diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye. Konferencia-fesztivál, találkozási pont a hazai pszichológia nagyjai, a leendő pszichológusok és az érdeklődők között. A rendezvény 1997 óta minden évben megrendezésre kerül, évente változó központi témával.

További infó

 BUDAPEST ART WEEK 2018 

Időpont: 2018. április 17 - 22.
Helyszín: Budapest, különböző helyszíneken

A Budapest Art Week egy hat napos rendezvénysorozat, melynek keretében több mint 60 helyszínen (a város vezető múzeumaiban, galériáiban és egyéb kiállító tereiben) 70 kiállítás és hozzá kapcsolódó program (tárlatvezetés, előadás, performansz, múzeumpedagógia) látogatható - mindez egy belépővel.

További infó

BODY Kiállítás Budapest 

Időpont: 2018. február 15-
Helyszín: Komplex Event, 1061 Budapest, Király u. 26.

A kivételes hangulatú tárlat 2200 négyzetméterén több száz eredeti, egykor emberi testben megtalálható szerv preparációját mutatja be az érdeklődők számára, így például megtekinthető az ember vázrendszere, izomzata, légzőszerve, szaporítószervei, és az egész keringési rendszer.
A tárlaton felkészült orvostanhallgatók várják az érdeklődőket, akik minden felmerülő kérdésre választ adnak a szakmai, háttér információkkal kapcsolatban. A galériákban az érdeklődők megismerhetik a lenyűgöző emberi testrészeket, különböző életszakaszokban. A szemünk elé tárul élőben, hogy tetőtől talpig valójában mi rejlik a bőrünk alatt. A kiállítás egész területét 3D-s animációkat bemutató nagy képernyők és dokumentumok egészítik ki, ezzel teljessé téve a tárlat vizuális élményét.

További infó


JOLLY JOKER PROGRAMOK EGÉSZ ÉVBEN


FELTÖLTŐDÉS BUDAPEST GYÓGYFÜRDŐIBEN 

Helyszín: Dandár, Gellért, Király, Lukács, Paskál, Rudas és Széchenyi Fürdő

A budapesti fürdők télen-nyáron szuper menedéket jelentenek. Ha eleged van a fagyból vagy a nyüzsgésből, térj be egy budapesti gyógyfürdőbe, ahol minden adott a kikapcsolódáshoz és a feltöltődéshez.

További info
 

BUDA BED CINEMA - ÁGYMOZI

Helyszín: Buda Bed Cinema, Bécsi út 38-44.

Helyezkedj el kényelmesen a franciaágy-méretű heverők egyikén és add át magad a filmélménynek Az ágymoziban a legmodernebb vetítő technika és sokszínű program vár minden korosztályt.

További info

HAJÓS ÉLMÉNYEK A DUNÁN

Helyszín: Duna

Sétahajózás, programhajók, zenés-vacsorás, színházi, tűzijátéknéző, nosztalgia, kiránduló és városnéző hajózás egész évben.

További infó

LÁTHATATLAN KIÁLLÍTÁS

Helyszín: Millenáris B csarnok 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.

A Láthatatlan Kiállítás Budapest egy különleges interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol teljes sötétségben próbálhatsz meg eligazodni csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán.

További infó

VARÁZSLATOS ELŐADÁSOK
A BŰVÉSZ SZÍNHÁZBAN

Helyszín: Budapest XI., Bartók Béla út 98-102

Mindig is elbűvölt a bűvész a színpadon, vagy a tv-ben? Álmodoztál arról, hogy egyszer te is megtanulhatsz pár trükköt? A Bűvész Színházban vár a lehetőség, hogy játszva megtanuld életed első bűvésztrükkjeit.

További infó

MINDCRIME
SZABADULÓ JÁTÉK A VÁROS SZÍVÉBEN

Helyszín: Budapest XIII., Hegedűs Gyula utca 21

Családi szórakozást, csapatépítő vagy randihelyszínt keresel? Esetleg egy külföldi vendéget, rokont szeretnél meglepni valami különleges élménnyel? A Mind Crime intenzív szórakozást biztosít! Több, mint szabaduló szoba! A cél itt nem a kijutás, hanem egy feladat megoldása, jelen esetben egy rablás kivitelezése. Tedd próbára magad egy olyan játékban, ahol egy ember elméjében kell profi tolvajjá válnod, és erre csak 60 perc áll rendelkezésedre! 

További infó

Jó szórakozást kívánunk, bármelyik programot is választod!

- Budapestimami -

Partnereink