Jelenlegi hely

Húsvétváró programok a Míves Tojás Múzeumban

Folklórműsorokkal, tojásfestő, -díszítő és -patkoló bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum március 24. és április 1. között.

A virágvasárnaptól húsvéthétfőig tartó programok keretében hétfőtől szombatig - egyebek mellett - tojásírással, -karcolással és -patkolással, valamint a magrátétes tojásdíszítéssel ismerkedhetnek meg a látogatók délelőtt tíz órától a Pécstől mintegy húsz kilométernyire fekvő baranyai faluban. A gyerekeket már március 24-i megnyitón, majd azt április 1-jéig minden nap népi játékok várják. 

A virágvasárnapi megnyitón Borsós István tárogatóművész lép fel, majd kisgyerekek adnak elő folklórműsort, s kezdetét veszi az országos ifjúsági tojásíró verseny, amelyet követően az eredményeket is kihirdetik. Hétfőtől szombatig a helyi Német házban délelőtt tíz órától tartják a tojásdíszítő bemutatókat, március 28-án, csütörtökön pedig Tüskés Tünde szalmafonó művész segítségével húsvéti díszeket is készíthetnek az érdeklődők.

A "Hímestojás Szeretteinknek" ajándék készítési program során tojásírás lesz, amikor is a látogatók neves tojásdíszítők segítségével sajátkezűleg készíthetnek hímestojásokat akár ajándékozásra is. A látogatók megismerkedhetnek a magrátétes díszítés (vasárnaptól péntekig), tojáspatkolás (vasárnaptól szerdáig), tojás karcolás (pénteken), gyöngyrátétes díszítés (pénteken) tojásdíszítő módszerekkel is. 

Nagypénteken a helyi tojásmívesek állnak munkába, hogy elkészítsék az idei tojásokat, míg húsvétvasárnap faluszerte hímestojás-keresés veszi kezdetét már reggel kilenctől, majd hétfőn délelőtt a zengővárkonyi hagyományőrző egyesület tart locsolóműsort a tojásmúzeum előtt.

Virágvasárnap és húsvéthétfő között folyamatosan látogatható a Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteménye, a Szalma-kincs-tár gyűjteménye és a zengővárkonyi tájház.

A Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteményét 2000-ben a zengővárkonyi tájház pajtájában nyitották meg. A múzeum a népművészeti tojásdíszítmények változatos és gazdag gyűjteménye. Gyűjtőköre elsősorban Európa, kiemelten a Kárpát-medence. Hazai tojásfestők és díszítők alkotásait tájegységenként mutatja be. A gyűjtemény mintegy 2400 kiállított és további 2100, tárlókban őrzött darabot tartalmaz.

Az intézmény anyagának különleges darabjai közé tartoznak az úgynevezett utaveszett, a huculmintás, a karcolt, a bőcsi írott, a viaszlevonatos, a temperával festett, a patkolt, a mag- és szalmarátétes és a dróttal díszített tojások is.

A múzeumot évente több mint tízezren keresik fel; Magyarország mellett számos európai országból, valamint Ausztráliából, Afrikából, Kanadából, Japánból, Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is volt már látogatója az intézménynek.

Míves Tojás Múzeum 
7720 Zengővárkony, Kossuth Lajos u. 6.

Forrás

- Budapestimami - 
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére