Jelenlegi hely

Ha nagy leszek, szoftverfejlesztő leszek - Töltsd le a Varró Dani új verses füzetét!

A kortárs költő - aki három kisfiú édesapja - a digitális kor szakmáit szedte versbe, a kiadvány ingyenesen letölthető.

Ha nagy leszek…

Szoftverfejlesztő, gépitanulás-szakértő vagy projektmenedzser leszek! A verses könyvecske célja, hogy bemutassa a digitális forradalom új és izgalmas szakmáit - mindezt Varró Dániel tolmácsolásában, Baranyai (b) András illusztrációival.

"Búcsút intek minden nyűgnek, nyomkodom a billentyűket.
Mozi, színház? Másnak hagyom, nekem mindig van programom" (szoftverfejlesztő)

"Telefonál a fél világgal, másik kezével koordinál,
mindent megszervez és letárgyal, buzdít, dicsér meg ordibál.

A fellépése hadvezéri, van tarsolyában sok remek csel,
s nem nyugszik, míg célját eléri. Ezért leszek projektmenedzser" (projektmenedzser)

A könyvről

A gyerekkönyv célja, hogy a szülők és a 6-10 éves gyerekek szórakoztató, játékos formában megismerkedjenek 21. század szakmáival. A színes kiadvány a NNG szoftverfejlesztő cég megbízásából készült.

Az utóbbi évtizedben a számítástechnika fejlődésével egyre több olyan foglalkozás alakult ki, melyek korábban ismeretlenek voltak, viszont a jövőben egyre fontosabb szerepük lesz. Nehéz lépést tartani nemcsak a technológiai újításokkal, de a köréjük szerveződő szakmákkal is.

Szülőként nagy feladat elmagyarázni a gyermekeinknek ezeket a munkákat, megismertetve a benne rejlő lehetőségeket, tudományos, művészeti, és kreatív oldalát egyaránt.

"Az új generációnak annál nagyobb lehetőségei lesznek, minél előbb ismerkednek meg az új szakmákkal. Ez a gondolat állt mesekönyvünk létrehozásának hátterében: 12 izgalmas foglalkozást mutatunk be a számítástechnika világából verses formában, hogy szülők és gyermekeik együtt fedezhessék fel a szakma szépségeit, kihívásait."

A költőről

Bűbáj és varázslat, rímek és ritmusok kavalkádja, az első kötete óta töretlen népszerűség, gyermeki szív, angyali lélek, könnyű kéz és mérhetetlenül komolyan vett mesterségbeli tudás jellemzi Varró Dániel költészetét egyik méltatója szerint.

"Ne kattints az egérrel, ne nyúlj föl, és ne érd el!
Hiába, hogy épp ez hecc! Majd ha megnősz, gépezhetsz.",

- írta Varró Dániel néhány éve a kisfiának, akinek és a hozzá hasonló 8-12 éves gyerekeknek (és szüleiknek) azt mutatja meg Baranyai András grafikussal együtt, hogy milyen sokféle izgalmas módon gépezhet majd, ha megnő.

A digitális korszak új foglalkozásainak, mesterségeinek rejtelmeibe vezet be ez a különleges és korszerű, verses-rajzos-mulatságos pályaválasztási tanácsadó.

LETÖLTÖM

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

NOE
Családháló
Képmás Magazin
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Ugrás az oldal tetejére