Jelenlegi hely

Budapesten lesz májusban a Családok Világkongresszusa (WCF)

Larry Jacobs, a szervezet elnöke közleményében azt írta, Magyarország már megmutatta, hogy vezető szószólója a természetes családoknak Európában és reményét fejezte ki, hogy a kongresszus megerősíti eddigi kapcsolataikat.

Emellett azt is reméli, hogy a találkozó segít létrehozni egy olyan szövetséget, amelyben azon országok foglalnak helyet, amelyek támogatják a családokat, védik a házasságot, a családot és az emberi élet szentségét.

A magyar szervezőbizottság elnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. A téma a családbarát nemzetek építése, a családok erősítése lesz, a Budapest Kongresszusi Központban és a Parlamentben háromezer delegált vesz majd részt a találkozón.

A washingtoni székhelyű szervezet közlése szerint a május 24 és 28 között megrendezendő találkozó részeként tartják meg május 25-én a Budapest Demográfiai Fórumot és a "Viva Familia" fesztivált és parádét, a felvonulás a Kossuth Lajos térről indul majd.

A szervezet közleményében azt írta, a magyar kormány a családtámogató és életigenlő szervezetek "hősévé" vált azzal, hogy alkotmányban "védte meg" a férfi és nő közötti házasságot, valamint az életet.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére