Jelenlegi hely

BalatonÁtcsúszás szombaton!

Hétvégén sokunk álma válhat valóra, hisz nem mindennapi programot szerveznek szombaton délelőtt a Balatonon. Fonyód és Badacsony között most száraz lábbal, korcsolyával, vagy gyalogosan is át lehet kelni a Magyar Tenger jegén az első BalatonÁtcsúszáson!

Az elképzelés szerint mindkét partról indítják a résztvevőket a tervezett második balatoni komp útvonalán. Az első csapat 11 órakor kezdheti az átcsúszást.
Kardos Gábor főszervező és ötletgazda elmondta, hogy várhatóan csütörtökön hozzák meg a végleges döntést a program megtartásáról. A rendezvényen a résztvevők biztonságára a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálata vigyáz.

Az átkelést egy előre bejárt útvonalon a Fonyód-Badacsony közötti 5,3 kilométeres távon tervezik. Az átcsúszók, akárcsak nyáron az átúszók, szakaszosan indulnak a két település között a kijelölt útvonalon. Erről az útvonalról letérni veszélyes, mert a Balaton jege nem egyenletes, rianások, torlódások szabdalhatják, ahol a frissen újrafagyott részeken veszélyesen vékony lehet a jégréteg – hangsúlyozta a főszervező. Előfordulhatnak meleg vizű források is a tó alján, amely szintén befolyásolja a felszínen kialakult jégréteg vastagságát, szilárdságát, ezért fontos az óvatosság, és a biztosítást végző szakemberek utasításainak betartása – tette hozzá.

Az indulási és érkezési pontokon jégkarnevál lesz forralt borral, forró teával. A rendezvényre nemcsak korcsolyázókat, hanem szánkózókat és a különféle jégsportok kedvelőit várják. Elegendő résztvevő esetén élőláncot terveznek a két part között.

Forrás

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére