Jelenlegi hely

Ahol gyerekkel is szívesen látnak - Családbarát helyek Budapesten

Ha gyerekekkel indulunk útnak, előnyben részesítjük a bababarát, gyerekbarát, családbarát helyeket, de vajon mit is jelentenek ezek a fogalmak?

Nálunk egyelőre nincs olyan egységes osztályozási rendszer, amely értékelné, és nyilvántartaná a családbarát vagy gyerekbarát helyeket, így hát legfőképp az gyerekbarát, amit annak tekintünk! Ahol úgy érezzük gyerekkel is komfortosan tudjuk eltölteni az időnket, nem kell magunkkal vinni a fél háztartást, de legfőképp nem kell feszengenünk, amiatt, hogy kiskorúval érkeztünk.

A következőkben összeszedtük azt a néhány szolgáltatást és feltételt, ami gyerek vagy bababaráttá és ezen keresztül családbaráttá tud varázsolni egy helyet.

Játékok, játszósarok

A gyerekek nem unatkoznak, ha van legalább egy játéksarok, egy kuckó, ahol sok érdekes játékszert találnak, illetve van pár gyerekkönyv, társasjáték, kifestő, kisasztal rajzlappal, ceruzával. Az hab a tortán, ha kerthelyiség is tartozik az étteremhez, és ott kis játszóteret is kialakítottak a gyerkőcöknek.

Kiegészítő felszerelések

Nagy segítség a családnak, ha rendelkezésre áll a helyen etetőszék, a nagyobbaknak gyerekszék, gyermek étkészlet, műanyag alátétek és poharak.

Pelenkázó, mosdó

Bababarát hozzáállást jelez, ha külön pelenkázó helyiséget találunk a helyen, illetve ha a mosdóban a kisebb gyerekekre is gondolnak. Van például a piciknek wc szűkítő, a mosdó mellett fellépő, hogy könnyebb legyen a kézmosás.

Szoptatás

Ha van egy külön arra a célre kialakított helyiség, ahol kulturált, nyugodt és higiénikus körülmények között lehet szoptatni a babát, az jelzi, hogy a kismamák is szívesen látott vendégek. Kevés olyan hely van, ahol netán azt is megértik, ha az anya nem szeretne félrevonulni, hanem a vendégtérben diszkréten szoptatja a kisbabáját, de ilyen is akad!

Gyerekmenü, egészséges ételek

Az étteremnél legtöbb helyen azért már gondolnak az apró vendégekre is. Jelzi ezt a gyermekmenü, akár külön többféle korosztályra szólóan, avagy a családi menü megléte az étlapon.  Gyerekbarát szemlélet az is, ha a speciális étkezési igényeket is teljesítik (tej-, laktóz-, tojás-, gluténmentes, vegetáriánus ételek), és kifejezett cél, hogy egészséges (tartósítószer-, adalék-, cukor-, színezékmentes) ételeket szerepletessenek az étlapon.

Extra igények

Fentieken túl vannak az extrák, amik az apróbb odafigyeléstől a nagyobb szolgáltatásokig igen széles skálán mozognak, úgy mint:

  • Lehetőséget biztosítanak az otthonról hozott bébiétel megmelegítésére.
  • Kérés szerint a gyermekeknek hamarabb kihozzák az ételt, így a szülők jobban tudnak segíteni nekik az étkezésben, és nem kell sokáig várakozniuk.
  • Akik rendesen viselkedtek, a távozáskor kapnak egy apró ajándékot (csokit, játékfigurát, matricát), így máskor szívesen fognak visszatérni ide.
  • Figyelnek rá, hogy a babakocsi elférjen az asztal mellett.
  • Van gyerekvigyázás, szakképzett animátorok, a gyerekeknek külön program (pl. játék, kreatív foglalkozás).

Türelmes és megértő személyzet

A „családbarátság” lényegét ezeken túl leginkább a vendéglátó egység személyzetének (és vezetésének) hozzáállása jelenti: a barátságos fogadtatás, az, hogy nem néznek ránk szúrós szemmel, ha gyerekekkel lépünk be, segítőkészek a gyerekekkel kapcsolatos igényeket illetően, minden váratlan helyzetet kezelni tudnak, és talán a legfontosabb: megértik, hogy a gyerekek nem tudnak néma csendben (l)enni, szépen enni, olykor valószínűleg kicsit több ételmaradék kerül a padlóra is, ezt mégsem tekintik üldözendőnek. Egyszóval a gyerekes családok számára is élvezhető, őket elfogadó környezetet biztosítanak.

Ha a felsorolt kritériumok közül csak néhány megvalósul egy étteremben, kávézóban, az már gyerekbarátnak mondható, ahová szívesen visszatérnek a gyerekes szülők!

Íme egy lista a budapesti ÉTTERMEKRŐLKÁVÉZÓKRÓL ÉS CUKRÁSZDÁKRÓL, melyek ilyen-olyan szempontból gyerekbarátnak minősülnek. Adatbázisunkat folyamatosan bővítjük és frissítjük, melyhez a Te segítségedet is szívesen vesszük. 

Ha olyan helyen jársz, ahol jól éreztétek magatokat gyerekekkel is, és szívesen ajánlod másoknak, küldd el nekünk a vendéglátó egység adatait az alábbi  ŰRLAPON vagy írj nekünk a budapest@imami.hu e-mailcímre, hogy minél több szülő értesüljön róla. Segítségedet előre is köszönjük!

Budapestimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Ahogy rövidülnek a napok és egyre korábban sötétedik, mindannyian vágyunk egy kis meghittségre. A november a kuckózás hónapja: forró ital, puha takaró, gyertyafény, és persze a gyerekzsivaj, ami mindezt élettel tölti meg. Ha nincs kedvetek minden este a tévé elé ülni, próbáljátok ki ezeket az egyszerű, mégis varázslatos ötleteket, amikkel az otthoni esték is különlegessé válnak.
Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére