Jelenlegi hely

130 éves a HÉV

Az idén 130 éves budapesti hévközlekedés méltó ünnepléseként a vasút szerelmesei izgalmas programokon vehetnek részt. Az ünnepi programsorozat keretében többek között 2017. augusztus 20-tól október 14-ig a H6-os HÉV vonalán utazhatnak az érdeklődők az 50-es és 60-as évek hangulatát idéző MVIII-as nosztalgia motorkocsival.


A XIX. század vége felé rohamosan nőtt az igény a Budapest környéki települések és a főváros közti utazásokra, ezért a BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) 1887. augusztus 7-én átadta az első helyiérdekű vasútvonalát Közvágóhíd és Soroksár között, majd ezt követte 1888 júliusában a Keleti pályaudvar Cinkota, és ugyanezen év augusztusában a Filatorigát Szentendre helyiérdekű vasútvonal átadása. Már az első évben több mint félmillió utas vette igénybe a HÉV szolgáltatásait, és ez a szám rövid idő alatt megtöbbszöröződött. A következő években meghosszabbították a vonalakat Soroksártól Ráckevéig, Cinkotától Gödöllőig, illetve Filatorigáttól Császárfürdőig.


Tisztelegve a nagy múltú HÉV teherszállítás emléke előtt idén először egy LVII-es villanymozdony által vontatott tehervonat fotózására nyílik lehetőség szervezett körülmények között nyílt vonalon. Egy hétvége erejéig eredeti színtervű festésében visszatér a Ráckevei HÉV-re a Csepeli HÉV-ről ismert MIX/A típusú motorvonat, amely pazar élményt biztosít a nosztalgiázni vágyóknak. Akik a múlt század elejének hangulatára vágynak, azok a gőzfelhős hétvégét használhatják ki, amely során gőzvontatású nosztalgiavonat fog közlekedni Ráckevére. 

A programok mellett szeptemberben megjelenik a „Hévkönyv”, mely a Budapesti Helyiérdekű Vasút elmúlt 130 évének jelentős vagy kevésbé emlékezetes, de nagyon is jellemző pillanatait kívánja felidézni az 1887-es indulástól napjainkig.

Eseménynaptár a H6-os (Ráckevei) HÉV-en:

  1. 2017. augusztus 20, szeptember 16, október 14.: MVIII-as motorkocsi közlekedése Közvágóhíd – Ráckeve között külön menetrend és díjszabás szerint,
  2. 2017. szeptember 2.: Fotóstehervonat közlekedése Pesterzsébet felső – Ráckeve között előzetes részvételi regisztrációval, külön díjszabás szerint,
  3. 2017. szeptember 16-17.: Eredeti színezésű MIX/A motorvonat vendégszereplése menetrend szerinti személyvonatként normál díjszabással,
  4. 2017. szeptember 30 – október 1.: Gőzfelhős kirándulás Ráckevére Pesterzsébet felsőről a MÁV Nosztalgia Kft. gőzvontatású nosztalgiavonatával előzetes részvételi regisztrációval, külön díjszabás szerint.

Az ünnepi programok 2018-ban a H8-as (Gödöllői) és a H5-ös (Szentendrei) HÉV-vonalakon folytatódnak.

A programok részleteiről a későbbiekben a MÁV-HÉV Zrt. honlapján tájékozódhatnak.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére