Jelenlegi hely

Az út maga a cél – Zarándokolni jó!

A zarándokok, akik lélekben is útra kelnek, kilépnek a hétköznapok pörgéséből, elmélyülnek a természet csendjében, életük nagy kalandját élik meg. De mi vonzza őket, hogy ekkora áldozatot hozzanak?

Egyik ismerősöm örömmel posztolta, hogy „úton” van, elindult a Caminón. A hátizsákján fésűkagyló, arcán boldog mosoly. De miért indul el a 800 km-es úton egy kétgyerekes anya, szüneteltetve a munkahelyi és családi életét? Miért mennek az emberek zarándokolni?

Többféle okból: valaki hitből, mások gyógyulásért, vagy divatból, mert ez most menő, a legtöbben egyszerűen szeretnének kilépni a hétköznapi mókuskerékből. Vágynak az elcsendesedésre, testi-lelki megújulásra, békességre, önmaguk megismerésére, kalandra, a végtelen vonzására.

Jellemzően el szoktak indulni egy életszakasz lezárásakor/kezdetekor is, pl. érettségi/egyetem elvégzése után, a felnőtté válás küszöbén, hivatáskereséskor, fontos döntések előtt, a gyerekek kirepülésének időszakában, vagy az emberélet útjának felén.
Az én bakancslistámon is szerepel, majd egyszer...

Aki zarándokol, úton van

A zarándoklás sokkal több, mint egy túra. Egy ősi tevékenység, ami minden kultúrában és minden hitvilágban valahol benne van. Az emberi természetben gyökerező belső vágy arra indít, hogy az otthonunkat elhagyva fizikai, spirituális és lelki útra induljunk. A megszokott, zajos világunktól távol talán közelebb érezhetjük magunkat Istenhez és önmagunkhoz is.

A túrázó célja a szép tájak és a teljesítmény elérése, de a zarándok inkább befelé figyel, neki a gyorsaság nem számít, hanem az út megélése. Nehéz végig járni az utat, sok türelemre és kitartásra van szükség. Nem lehet rá igazán felkészülni, mindent nem lehet megtervezni, mert úgysem úgy lesz.
Csak a Gondviselésben bízva hagyni, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. A testi-lelki és szellemi kihívás teljes embert kíván.

Az ENSZ turisztikai világszervezetének riportja szerint évente több mint 300 millióan keresik fel a világ legismertebb szent helyeit. A spanyolországi Camino-t (Szent Jakab utat) százezrek járják évente. Az adatok szerint a spirituális utazás egyre népszerűbb lett, sokan mennek a „nem hívők” is, akik a zarándoklatot különleges meditációs gyakorlatnak fogják fel.

Aki zarándokol, célra talál

Miért jó útra kelni?

  • Hogy valahol jelen legyél
  • Testet és lelket egyaránt erősítő utazáson vehetsz részt
  • A fizikai határaidat feszegeted
  • Másként térsz haza, mint ahogy elindultál
  • Megtanít kitartani, a célra figyelni
  • Végig járásához türelemre és alázatra lesz szükséged
  • Örök élményt jelent
  • Megtudod, mire vagy képes (sokkal többre, mint hiszed)
  • Gyönyörködhetsz a természetben, átéled a közelségét
  • Magad mögött hagyod város zaját, csendben leszel
  • Ha nem adod fel a kezdeti nehézségek miatt, megtapasztalod, hogy utána csak jobb lesz
  • Kipróbálhatod magadat, milyen az élet a komfortzónádon túl
  • Találkozni fogsz kisebb-nagyobb „csodákkal”
  • Közösségi és egyéni út is egyben
  • Jobban feltölt, mint a wellness-szálloda

  • Van időd egyedül lenni
  • Van időd gondolkodni és igazán kikapcsolni
  • Minden lépésed számít, minden lépésed fontos
  • Kiszakadsz a hétköznapokból
  • A megszokottból kiléphetsz a szokatlanba
  • Közelebb kerülhetsz önmagadhoz
  • Barátokra lelhetsz, érdekes beszélgetések várnak
  • A saját tempódban mehetsz, senkihez sem kell alkalmazkodni
  • Elmélyülés, befelé figyelés ideje
  • Megismerhetsz idegen vidékeket, az ott lakókat és a kultúrájukat
  • Különleges emberi sorsokat ismersz meg, útitársakkal találkozol
  • Ezen az úton nem számítanak a társadalmi és vagyoni különbségek, mindenkinek feltörik a lába, beleizzad a pólójába, 1 eurójért issza a kávét, egy hátizsákban viszi a teljes felszerelését

Aki zarándokol, bekapcsolódik

  • A zarándoklat olyan út, ahol kapcsolatba kerülsz
  • Út közben jössz rá, hogy miért is jöttél, a cél közelebb kerül
  • Az indulásnál lényegesebb a megérkezés (fizikai és lelki), de a legfontosabb maga az út
  • Maga az út az öröm forrása
  • Mindenki a saját útját járja
  • Az út során mindig a jelen pillanatban vagy, bármi történik, tovább kell menned
  • A cél elindít, az út átalakít, a megérkezés pedig teljessé tesz

Aki zarándokol, nem túrázik

A spanyolországi El Camino az egyik legismertebb zarándokút. Zarándokok ezrei mennek évente Szent Jakab útján, hogy eljussanak Santiago de Compostelába, ahol a székesegyházban Szent Jakab apostol földi maradványai vannak elhelyezve. Az út a 12. századtól vált különösen ismertté, Jeruzsálem és Róma után a világ harmadik legnagyobb keresztény zarándokútja.

Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek.

Az elvonulásra itthon is van lehetőség, Magyarországon is vannak természeti szépségekben gazdag kiépített túraútvonalak, zarándokutak. A legismertebbek: Mária-út , Szent Márton út, Magyar ZarándokútSzent Jakab út

Aki zarándokol, önmaga felé tart

„A bátorság alapvetően annyit jelent, hogy kockára teszed az ismertet az ismeretlenért, a megszokottat a szokatlanért, a kényelmest a kényelmetlenért, a távoli cél felé tett fáradságos zarándokútért.”

„Egy öreg zarándok ballagott a Himalája hegyei közt, amikor csikorgató hidegben elkezdett esni az eső. Egy fogadós megszólította:
- Apókám, hogy fog maga ebben az időben célhoz érni?
Az öreg vidáman válaszolt:
- A szívem már ott van, ezért a testem többi részének könnyű követnie.” (Anthony de Mello)

„Ha a kardomat nem találom is meg, Szent Jakab Útján vezető zarándoklatom végén talán meglelem önmagam.” (Paulo Coelho)

„A zarándoklattal az a helyzet, hogy nem lehet megtapasztalni, hacsak el nem indulunk az úton. Ebből a szempontból nagyon hasonlít az élethez: nem helyettesítheti, ha egy karosszékben ülve olvasunk róla, sem az, ha filmeken vagy fotókon látjuk.” (Victoria Sweet)

"Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben." (Márai Sándor)

Aki zarándokol, jó úton van

Aki zarándokol, nem rohan,
Aki zarándokol, nem menekül,

Aki zarándokol, nem menetel,
Aki zarándokol, nem túrázik,

Aki zarándokol, nem kirándul,
Aki zarándokol, nem sétál,
Aki zarándokol, nem bóklászik,

Aki rohan, azt az idő szorítja,
Aki zarándokol, azt az idő tágítja,

Aki menekül, önmaga elől fut,
Aki zarándokol, önmaga felé tart,

Aki menetel, másokhoz igazodik,
Aki zarándokol, saját ritmusára jár,

Aki túrázik, teljesít,
Aki zarándokol, teljessé lesz,

Aki kirándul, kikapcsolódik,
Aki zarándokol, bekapcsolódik,

Aki sétál, nézelődik,
Aki zarándokol, befelé figyel,

Aki bóklászik, céltalan,
Aki zarándokol, célra talál,

Aki zarándokol, úton van.
Aki zarándokol, jó úton van.

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére