Jelenlegi hely

A mi nagy hőseink a gyerekek – avagy ünnepeljük a digitális oktatás büszke harcosait

Visszatekintve az elmúlt pár hónapra, elképesztő érzelmi hullámvasutat jártunk be, soha vissza nem térő boldog együttléteket, összekovácsolódott családokat, belső bizonytalanságokat, vívódásokat, vagy néha keserű könnyeket hozott. Mindenki másként élte meg, mindenkinek más volt a maga hőse, de az az egy biztos, az iskoláskorú gyerekes családoknak nem volt ez a pár hónap egy wellness nyaralás.

Az élet sokszínű és mi most egy újabb árnyalattal szembesültünk

Túléltük a digitális oktatást, és végre nem a Kréta, Redmenta, Classroom, munkafüzet, és tankönyv kombinációval indítjuk a napot. Elérkezett a vakáció és a bizonyítványtól függetlenül nekünk bizony vannak hőseink, méghozzá nem is akármilyen hőseink, a mi legnagyobb kincseink a gyerekeink, akikre a világon a legbüszkébbek lehetünk!

Hősként tekinthetünk rájuk, mert bármit teszünk eléjük azt elfogadják, csendben, panaszkodás nélkül tűrték a heteken át tartó bezártságot. Szó nélkül tették a dolgukat, és elfogadták, hogy egyik napról a másikra nincsenek barátok!

Hősként nézünk rájuk fel mert:

  • mert sok esetben egyedül kellett megbírkózniuk az iskolai anyaggal,
  • mert megtanultak önállóan tanulni, megfogni a lényeget,
  • megküzdeni a soha véget nem érő házi feladatokkal, beküldendő dolgozatokkal, online felelésekkel, és még ezek tetejében a szorgalmikkal is,
  • mert meg kellett tanulniuk, hogy össze-vissza határidőkre kellett dolgozniuk és be nem tartása bizony szigorúan büntetést vont maga után (pedig a határidőkkel még nekünk felnőtteknek is problémánk van sokszor...)
  • mert azokkal a feladatokkal is megbirkóztak, amikkel még az iskolai keretek között is nehéz lenne,
  • mert sokan így is dicséret nélkül csinálták végig a digitális oktatást,
  • mert sokszor sírásba torkolódott az otthoni szülővel együtt tanulás,
  • mert ha sírtak is, soha nem adták fel,
  • mert megmutatták nekünk, hogy az ő feladataik pont olyan nehezek, mint a felnőtteknek dolgozni,
  • mert kimaradtak a legjobb iskolai dolgokból,
  • mert nekik szabijuk sem volt, betegen is tanultak,
  • mert a tanulás mellett, egy csomó házimunkát is kaptak,
  • mert nem volt hónapokig  játszóterezés, délutáni bandázások, kedvenc edzések, különórák, parkban lófrálás, plázázás…
  • mert hetekig vásárolni sem mehettek a szülőkkel,
  • mert sok gyerek hónapokig volt otthon egyedül, sokan udvar, testvér, házi kedvencek nélkül,
  • mert a tavaszi gyerekek nem tarthattak szülinapi zsúrt, sok esetben még nagy családit sem,
  • mert hónapokig nem látogathatták a nagyszülőket,
  • mert önzetlenül veszteg maradtak,
  • mert a szülők sokszor feszültebbek, idegesebbek voltak,
  • mert akkor is bátrak voltak, amikor rettegtek belül, hogy elveszthetik a szüleiket, nagyszüleiket,
  • mert a kamaszok el voltak tiltva a szerelmeiktől, a haveroktól, és a szülőkkel kellett napi 24 órában lenni,
  • mert a bizonytalanságban is tudtak szívből nevetni, és megnevettetni minket felnőtteket is,
  • mert mindenből játékot csináltak és így is boldogok tudtak lenni és élvezték az életet!

Mindent ki kellett hagyniuk, az osztálykirándulásokat, az év végi lazításokat, a búcsúzkodásokat, az iskolai szerelmeket, a közös bandázásokat, a délutáni kis csavargásokat, csak a kötelezettség és az elvárások maradtak meg. Azt gondoljuk, hogy ezek nem a legfontosabbak, de nekik igen, hiszen nekik ez az életük, keresik az útjukat, keresik a helyüket a saját korosztályukban. De mi szülők, tudjuk mit éreznek, tudjuk mennyi fájdalommal jár nekik is ez az időszak.

Ők a mi büszke harcos kis Hőseink, ünnepeljük őket,  megérdemlik, hogy most már róluk is szóljon egy kicsit a világ!

Szeretnénk megköszönni az összes gyereknek, hogy boldogabbá teszik a világot! Legyen nagyon boldog, örömökkel teli vakációtok!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Ha te is úgy gondolod, hogy a gyerekek is a koronavírus nagy hősei, oszd meg másokkal is, hogy ők se maradjanak le róla!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

Pályázat típusa: gyerek-és diákpályázatKorosztály: 5-18 évesekBeküldési határidő: 2020. november 8.
Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin meséje tükröt tart elénk, hiszen a történetben szereplő patikában nem "gyógyszereket" lehet kapni. Te bemennél ide?
Az utolsó út

Az utolsó út

Szívhez szóló történet egy taxisofőrről és az utolsó útjára induló utasáról.
5+1 tipp, amit megtehetsz a lelki egészségedért - Szakértői tanácsok a Lelki Egészség Világnapján

5+1 tipp, amit megtehetsz a lelki egészségedért - Szakértői tanácsok a Lelki Egészség Világnapján

Szinte a csapból is az folyik, hogy az egészségünk érdekében mozogjunk rendszeresen és figyeljünk oda a helyes táplálkozására, de arról jóval kevesebb szó esik, hogy miként őrizhető meg a mentális jóllétünk, pedig ez manapság, amikor a járványhelyzet miatt még bizonytalanabbá váltak a hétköznapok, a korábbiaknál is fontosabb. Október 10., vagyis a lelki egészség világnapja alkalmából dr. Koppány Szilveszter, az Unilever Orvos Tanácsadója összegyűjtött 5+1 tippet, melyek segítségével könnyebben őrizhetjük meg lelki egyensúlyunkat.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére