Jelenlegi hely

Szent Bálinttól a Valentin-napig

Február 14-én mindent elborítanak a piros szívek, megjelennek a virágcsokrok. Nincs új a nap alatt, már az ókori Rómában is ünnepeltek ezekben a napokban. Tudtad, hogy Szent Bálint nem csak a szerelmesek, de a lelkibetegek és az epilepsziások védőszentje is? És azt, hogy ki küldte az első Valentin napi üdvözletet?

A Bálint-nap eredete az ókori pogány természetkultuszig nyúlik vissza. Az ókori Rómában február 15-én tartották a Luperkaliát, vagyis a pásztorünnepet (Luperkusz isten a nyájak és a termés védelmezője volt), ilyenkor az emberek énekelve és táncolva könyörögtek Luperkuszhoz, hogy védje meg őket és nyájaikat, valamint hogy tartsa meg termékenységüket.

A „fesztivál” előtti estén a fiatal lányok felírták és egy kerámiakorsóba tették a nevüket, a fiúk húztak egy nevet, és az így kialakult párok az ünnepségen vagy akér egész életükre együtt maradtak.

A néphiedelem szerint a madarak ezen a napon választanak párt maguknak. Valóban február közepén kezdődik a madarak párosodása, ez az időszak már az ókortól kezdve összekapcsolódik a szerelemmel és a termékenységgel.

Valentinus, a szerelmesek védőszentje

Február 14-e Szent Bálint püspök és vértanú emléknapja. Ő volt az első, aki egy pogány férfit és egy keresztény nőt megesketett. 269-ban, II. Claudius császár idején kivégezték Rómában.

A történet szerint a császár megtiltotta a római katonáknak, hogy megnősüljenek és érvényteleníttette a házasságokat is, mivel azt tartotta, ha a katonáinak nincs családjuk, szívesebben indulnak harcba, elszántabbak a csatában. Ennek ellenére Valentinus, Terni püspöke a szerelmeseket a keresztény szokások szerint titokban összeeskette, köztük katonákat is. A legenda szerint a friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival.

Amíg a halálos ítéletét várta a börtönben, a börtönőr vak lányának visszaadta a látását. Mielőtt február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A te Valentinod.” Ez a Valentin-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Gelasius pápa 496-ban rendelte el, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepeljék. A 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban.

Madarak, versek, üdvözletek

Angliában a középkorban azt gondolták, hogy a madarak február 14-én választanak párt maguknak, ill. természet megújulása is ekkor történik. Az angolszász területen a nap népszerűsége Geoffrey Chaucer angol költőnek a „Madarak parlamentje“ című költeményére nyúlik vissza 1383-ból.

A mű arról szól, hogyan gyülekeznek a madarak ezen a napon Triász, a természet istennője köré, hogy így mindegyikük egy társra találjon. Tehát a romantikus szerelmet a költő összekötötte a Bálint-nappal.

A legrégebbi fennmaradt Valentin-napi üzenet 1415-ből származik. A százéves háborúban fogságba esett, a londoni Towerben raboskodó Károly orléans-i herceg a börtönből feleségének írt levelet, amelyet a British Library őriz.

Az angolok már a 15. században ünnepelték ezt a napot, később pedig széles körben népszerűvé vált. Az 1700-as évekből fennmaradtak a Valentin-verseskötetek is.

Az 1840-es években jelentek meg az első tömegszériában kiadott képeslapok, amelyeket az amerikai Esther Holland gyártott.  A Valentin-napi kártya ötletetét Angliából kapta. Az üdvözlőkártyák küldése a 19. századra szokássá vált.

A Bálint-napot ma már a világ legtöbb országában megünneplik, legnagyobb kultusza mégis az angolszász és francia nyelvterületen van. Magyarországon 1990-től terjedt el a Valentin-nap megünneplése. Ezen a napon a szerelmesek megajándékozzák egymást.

Forrás: Wikipedia

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére