Jelenlegi hely

Tényleg csak a kitűnő számít?

Ritkán szoktam kényes témáról „papíron” felvállalni a véleményemet, múltamról, nehézségeimről vagy éppen sikereimről írni. Aki ismer vagy találkozott már velem, tudja, hogy személyesen közvetlen vagyok és olyan dolgokról is nyíltan beszélek, amikről más még akár a családjában sem. Most azonban kivételt teszek, mert sajnos sok helyen még mindig csak a kitűnők számítanak. Hogy mennyire lesz tartós ez a „vallomásosdi”? Nem tudom, de ha segítettem egy gyerkőcnek és családjának, már megérte.

Általános- és középiskolában maximum 2 négyesem volt, a többi jeles, sokszor kitűnővel zártam az évet. Szinte mindig kaptam több tantárgyból is dicséretet. Ha a bizonyítványom megkívánta, olyanokból is négyesre (sőt akár ötösre is) értékeltek, amiből már akkor tudtam, hogy meg sem érdemeltem. Igen, ezek készségtantárgyak: tesi, rajz, ének voltak, amit akkor úgy könyveltem el, hogy díjazták az erőfeszítésemet, és valószínűleg így is volt.

Rengeteget tanultam már alsó tagozaton is. Ha egy-egy tantárgy nehézséget jelentett, mert bizony jelentett, addig kerestem a megoldást, amíg valahogy meg nem feleltem a követelményeknek. Igen, a követelményeknek, mert azért nem érdekelt minden tudományterület úgy, ahogy az iskolában tanították, ahogy ma sem. Te is ismersz, kedves olvasóm, ilyen diákot, olyan 5.5-ös tanulót, aki a tanárok kedvence. Na, ez voltam én, akit elismertek, akire a szülei büszkék lehettek.

És mi van azokkal a gyerkőcökkel, akik nem a kitűnő bizonyítványért tesznek ennyi erőfeszítést? Hanem bizony a kettesért, hármasért vagy négyesért küzdenek nap mint nap órákat? Akik hetente korán kelnek, vagy későn érnek haza, mert imádnak egy sportot és az álmuk, hogy olimpiai bajnokok legyenek vagy éppen a példaképnek tartott edzőre szeretnének hasonlítani? És ki értékeli a közösségért tett erőfeszítéseket, vagy akik segítenek egy osztálytársnak jobb emberré válni? Megköszönték nekik az évzáró ünnepségen? Vagy legalább az osztályban az osztályfőnök? Kaptak ők is oklevelet, jutalomkönyvet?

Igen, mindenkinek kell az elismerés, hogy érezze, ő is számít, nem csak a kitűnő. Igen, évente legalább egyszer mindenkinek jár, hogy egy közösség, ahol a napjait tölti, büszke legyen rá. Sajnos ez, ahogy tapasztalom, nem mindenhol valósul meg. Ennek rengeteg oka van. Be kell vallanom, amikor még középiskolákban tanítottam nem minden gyereket tudtam megismerni és észrevenni a valódi értékeit, kifejezni mindenki felé a nagyszerűségét. Visszaforgatni az idő kerekét nem tudom, de Neked szülőként most adhatok egy kis segítséget. Igen, akkor is érdemes továbbolvasnod, ha a Te gyerkőcöd olyan szerencsés, hogy az iskolában minden gyerek kapott oklevelet vagy egy dicsérő mondatot az osztályfőnökétől akár négyszemközt, akár nyilvánosan.

Készítettem egy olyan kinyomtatom és bekeretezem, vagy éppen elrakom egy minden emléket elrejtő mappába, dobozba való „oklevelet”. Természetesen ötletadónak szántam, így ha teljesen egyedit szeretnél, saját magad is készíthetsz otthon egyet. Sőt bátorítalak is: tedd személyessé, érződjön, hogy beletetted a szívedet is. Így átadás előtt akár a család aláírhatja a gyerkőcre jellemző tulajdonságokkal (úgymint segítőkészség, közösségi munka, humor, vidámság, udvariasság, figyelmesség, lelkesedés, kitartás, pontosság, stb.), mindenki írhat egy-egy gondolatot, ami a tanév kapcsán eszébe jutott vele kapcsolatban. Fontos, hogy pozitív, lelkesítő legyen, nem most van az ideje a gyereked megváltoztatásának.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért most? Igen, tudom, az évzáró óta már eltelt egy kis idő, de vallom, hogy soha sem késő. Adjátok át a legközelebbi családi összejövetelkor, vagy amikor legközelebb elmentek az állatkertbe és mondjátok el, hogy mennyire értékelitek.

Szép nyarat Nektek!

Dr. Regősné Oláh Zsanett, Szegedimami

Hozzászólások

Big like, Zsani! :) ;) Remélem sokan olvassák...., és használják majd!!! B. Ildi

Köszi, Ildi! Én is remélem. :) Zsanett

Partnereink