Jelenlegi hely

Molett divat a farsangi szezonra

Közeleg a farsang, és vele együtt az év első igazi buliszezonja. A szilveszter éjszaka után ez az első ‘hivatalos’ alkalom arra, hogy elengedjük magunkat, továbbá, hogy felvehessük a kicsit őrültebb ruháinkat. 

Egyetlen jó ötlet is elég lehet

Választhatunk valamilyen szuper jelmezt, remek ötletforrás erre például a Pinterest, ahol akár napokig is lehetne böngészni a jobbnál jobb megoldások közt. Az biztos, hogy egy jó jelmez elkészítését érdemes időben kezdeni, mert ha hatásos maskarát szeretnénk - akár saját ötletből, akár más forrásból - , azt részletesen ki kell dolgoznunk. Minél több energiát fordítunk rá, annál nagyobb sikert fogunk aratni. Bár néha az egyszerű megoldások a legszórakoztatóbbak. 

Pár dologra érdemes odafigyelni a kosztümünk kialakításánál. Ne sértsük senkinek az érzéseit, például ne utaljunk vallásra, etnikumra; és legyünk tekintettel arra, hogy például egy ijesztő jelmez van, akinek fenyegető lehet. Bár ez a veszély inkább Halloweenkor fenyeget persze, és aki nem szereti a műfajt, ilyen bulikra nem megy el. (Megjegyzendő, a tavalyi év tematikája a Velencei karneválon az élőhalottak támadása volt, így egy tematikus farsangi partin is előkerülhetnek túl erősre sikerült megoldások.)

Maradjunk csajosak és vonzóak jelmezben is

További fontos szabály, hogy akármennyire vicces a farsang, ügyeljünk az arányokra. Ne vegyünk fel olyan kosztümöt, amely kifiguráz tesz minket. A telteknek például nem érdemes utalni a túlsúlyukra, kivéve ha tényleg nagyon jó humorérzékkel rendelkeznek. 

Ha nem passzol az alkatunkhoz vagy az egyéniségünkhöz a jelmez, ne eröltessük! Felesleges - és a hálószobán kívül igazából mindenkinek kínos - Playboy nyuszinak öltözni. Nagyon csajos és szép viszont egy Kleopátra jelmez, egy bombasztikus sminkkel. 

A vicces irány helyett egy kis időráfordítással és némi befektetéssel nagyon szép és nőies kosztümöt találhatunk ki magunknak. Fordulhatunk például a barokk korhoz Velence hangulatában, vagy a most divatos steampunk irányzat szerint is felöltözhetünk. Ez utóbbit egyszerűsítve is kivitelezhetjük. Egy piros abroncsos szoknya lovaglócsizmával, egy kis piros kalap a 19. század stílusában, sétapálca, és mindenkinek le fog esni az álla. Ha nem szeretnénk beöltözni, akkor is részt vehetünk farsangi bulin, legfeljebb nem mi visszük el a fődíjat. Egy szép maszkkal is belépőt nyerünk beöltözős bulikba. 

A farsangi partira választott ruhánk legyen bohókás, vidám, színes. Elővehetjük a legvagányabb ruhánkat is - például egy hosszában csíkos, gengszteres öltönyt - amiben az utcán megbámulnának. Idén sok olyan trend van, elég csak az arany, ezüst térhódítására gondolni, ami divatos, és remekül mutat egy bulin is, mert eléggé ‘bevállalós’. 

Még utoljára felvehetjük a neonszínű ruháinkat az előző szezonból, mivel 2017-től a finomabb, nőiesebb színek lesznek uralkodóak.  

Budapestimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére