Jelenlegi hely

Te miért dolgozol? Terézanyu Pályázat 2015

Az idei évben rekordmennyiségű, 521 pályamű érkezett a díj ötletadója, Rácz Zsuzsa írónő, és támogatója, a Richter felhívására. Az idei téma – a Dolgozó nő – olyan színvonalas pályaműveket vonzott, hogy a zsűrinek a megszokottnál is nehezebb dolga volt a tizenöt díj odaítélésében.

Fiala Borbála

Azt kérded tőlem, miért dolgozom, én pedig egyre azon tűnődöm, vajon feltennéd-e ezt a kérdést ugyanígy a férfiaknak is. Aztán rájövök, hogy az ő esetükben éppen fordított előjellel lenne mindez adekvát. Odamehetnél az útfelbontásnál a gödör szélén unottan a lapátjára támaszkodó melóshoz, a kocsmában a langyosodó sörébe bámuló gyűrött úrhoz, vagy az egyetemről kihullott, otthon álló nap lebzselő fiatalemberhez a kérdéssel: ’Mondd, te miért nem dolgozol?’

Egy nőnél, anyánál, feleségnél azonban sokkal összetettebb e kérdés és a válasz is olyan, mint a hagyma héja, számtalan rétegből áll.

De hogy én miért dolgozom? Nos, temérdek okom van rá.

Dolgozom, hiszen aki nem dolgozik, ne is egyék –hiába nem fogadta el ezt a definíciót gimnáziumban a fizikatanárom, amikor a munkáról írtunk röpdolgozatot. Amúgy meg, hogy jövök én ahhoz, hogy életerős, egészséges felnőttként más kenyerén éljek. Még ha megtehetném, akkor sem.

Dolgozom, mert hasznos tagja szeretnék lenni a társadalomnak. Értéket szeretnék teremteni a munkámmal, legalább a saját mikrokozmoszomon belül.

Ezért először is láthatatlanul és pénzben nem értékelhetően azon dolgozom, hogy a gyerekeimnek kényelmes, biztonságos, meghitt otthont teremtsek, azaz mosok, főzök, mosogatok, takarítok, ágyat húzok, a cekkerekkel a boltból hazakullogok, a srácokkal leckét írok, újfent igyekszem megérteni a törteket és a vektorokat, harmadszorra is bebiflázom a Szózatot, átismétlem az angol szavakat és bosszankodva megtanulom a gyomnövények fajtáit, bátorításképpen pedig előre-hátra gurulóátfordulok és zsugorfejenállok a nappali közepén, hogy másnap a kiskölöknek is jobban menjen majd a testnevelés órai osztályzás során (ez utóbbi buzgalmam rendszerint hiábavalónak bizonyul).

Szülői értekezletre, gyerekorvoshoz és fejlesztőpedagógushoz járok, születésnapi zsúrokat szervezek, bal fülemmel meghallgatom a legfrissebb pletykákat az ötödikes lányok köréből, jobb fülemmel pedig iparkodom felfogni a vadászbombázók működési elvét (többnyire sikertelenül).

Ezek azonban mind-mind olyan tevékenységek, amik csak akkor látszódnának, ha egyáltalán nem végezném el őket. Munkám eredménye éppen az, hogy nem tűnik fel senkinek: a lakás rendetlen, az edények mosatlanok, a gyerekek a kirándulásból hazajövet még koszosak és éhesek, a leckeírás előtt a szófajok ügyében pedig teljesen ignoránsok voltak. Így ha minden (adóköteles munkán kívüli) munkámat tökéletesen el tudnám végezni (ami persze soha nem szokott sikerülni), akkor büszkén körbe foroghatnék a patyolattiszta otthonomban, ahol a szépenfésült, keményített gallérú csemetéim jól nevelten a könyveiket bújnák, hogy „Na mit látsz? Ugye hogy semmit? Képzeld, éppen ezen ügyködtem egész álló nap!”

Másodszor pedig a házimunka és a gyerekek terelgetése között lecsippentett időben még dolgozom is, a szó hagyományos értelmében. Ritka szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkámat rugalmas időbeosztással otthonról végezhetem egy online női magazin újságírójaként. Mindez remekül passzítható tehát a család nyüzsgős életéhez, két cikk között elszaladhatok megvenni a vacsora hozzávalóit, kirakhatom a mosást, vagy megvarrhatom a farsangi jelmezt, ami először cowboynak indul, majd kis hezitálás után, de csak miután belefogtam, rendőrré alakul, hogy végül a haverok nyomására jedi lovag legyen belőle.

Így amikor késő este épp a másnapi ebédet főzöm, próbálom befejezni az nyolcszor félbeszakított cikket, és igyekszem nem elfelejteni, hogy aláírjam az ellenőrzőket is, miközben az utolsó gombokat varrom fel a huszár zubbonyára (mert végül mégiscsak amellett döntött a gyerek), akkor hazaállít a férjem, akinek egész nap nem volt semmi más elfoglaltsága, mint hogy a munkahelyén dolgozzon. Ilyenkor rendszerint eléteszem a vacsorát és meghallgatom, hogy milyen piszok nehéz napja volt, és mennyire fáradt. Persze szegényt nem is hibáztatom, amiért így kimerítette a munkája, hiszen végső soron őt nem nőből gyúrták.

És dolgozom azért is, mert gondolkodó vagyok, ötletgazdag és kreatív, a szellemi igényeimet pedig messze nem elégíti ki a háztartás rakkolós verklije. Másokhoz hasonlóan nekem is csak egy életem van, abból pedig igyekszem a legtöbbet kihozni, önmagam megvalósítását a maximumra csavarni minden szerepemben.

Lehántottuk a hagymámról szinte az összes héjat, így végezetül eljutottunk a legeslegközepére. Azt kérdezed, miért dolgozom? Rendben, neked, de csak neked megsúgom a legtitkosabb törekvésemet is, az én féltve őrizgetett ambíciómat.

Ha egy nap megérem, hogy a munkám révén nem úgy mutatnak be egy nagyobb társaságnak, hogy „Ő pedig az XY felesége” (vagy éppen, ahogy az még gyakrabban lenni szokott: „Ő az izé, az Ipszilonka anyukája”), hanem pont fordítva, a férjemet vezetik úgy fel, mint a Fiala Borcsa párja, ha végre egyszer az én nevem lesz az ő eposzi jelzője, ha a társaságban egyszer végre nem a kedvesen mosolygó oldalkocsi szerepét kapom… Nos, ha egyszer így lesz, nem, várj csak, … amikor így lesz, akkor tudni fogom, hogy nem dolgoztam hiába.

 

forrás: terezanyu.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére