Jelenlegi hely

Neked is sikerülni fog! - Zsófi története

Zsófi tavaly az Imami "Nyárra formában" pályázatát olvasva hallott először a Gyerünk, anyukám!-ról, és kezdett el otthon, online videókra tornázni.

A lelkesedése és kitartása odáig röpítette, hogy a zsűri döntése alapján Ő nyerte el a Gyerünk, anyukám! díját és az ÁTVÁLTOZTATUNK TEAM fotózását.

De ennél sokkal többet nyert... amiről beszéljen inkább az  ELŐTTE - UTÁNA fotó:

Zsófi levele 1 évvel azután, hogy elkezdett a "Gyerünk, anyukám!"-mal tornázni:


"Kedves Nóra!

Kb. egy évvel ezelőtt nyertem Tőletek egy Átváltoztatjuk Team fotózást, valamint tavaly év végéig szóló Gyerünk, anyukám! előfizetést.

Most hévégén végre sikerült eljutnom a fotózásra. Azt hiszem, a képek magukért beszélnek. Szuper csapat, profi munka! :)

Nagyon-nagyon hálás vagyok először is Neked, amiért megírtad azt a cikket tavaly február/március környékén, hogy hogy fogytál (ha jól emlékszem) 20 kilót, és hogyan lettél a Gyerünk, anyukám! rabja.

Akkor megnéztem az oldalt, 2 hét múlva indult az első program, amire be is neveztem. Azóta függő vagyok. Sokadik program indul hétfőn.

Minden reggel 4-kor kelek, hogy a heti 5-6 torna meglegyen, és fél 7-kor indulhassak a gyerekeimmel iskolába-óvodába-dolgozni.

Egyedülálló anyaként sokszor nehéz, de nagyon nagy örömet okoz, hogy végre jól nézek ki, és igenis megnéznek a pasik, és sok nőtől kapok dicséretet. Én is 18-19 kg-t fogytam tavaly januártól júniusig, és azóta tartom is.

Egyetlen egy gond van ezzel, hogy a teljes  ruhatárat cserélni kell, ami meg nem egy olcsó buli. De azt hiszem, megéri! :)

Szóval, nagyon-nagyon köszönöm még egyszer a cikket, a bátorítást, és a nyereményeket is!!

Csodaszép napot Neked!

Zsófi"


2018. május


Jövő héten megismerheted Éva történetét, majd az Imamit megálmodó Nóra fog mesélni arról, hogy mi történt vele a közel 20 kilós (gyerünkanyukámos) fogyása óta. 

Szeretnél Te is változni, fogyni, izmosodni, csinosodni?

Tarts velünk: kattints IDE, vagy az alábbi képre!


NOVEMBER 5-ÉN INDULNAK A GYERÜNK, ANYUKÁM! CSOPORTOS PROGRAMJAI!
 

  • 8 hét, heti 3 * 20/30/40  perc edzés
     
  • otthon, tetszőleges időpontban, a gyerunkanyukam.hu weboldalon keresztül, akár többször indítható online órák
     
  • minden edzés 48 órán át érhető el, utána jön a következő
     
  • mindenki egy adott napon indul és együtt dolgozza végig a 8 hetet, a saját nappalijában.

 

Október 14-én (vasárnap) éjfélig:

- 10% kedvezménnyel csatlakozhatsz a programokhoz, és

-  minden programból ingyenesen kipróbálhatsz egy órát!

Gyere, vegyél részt pályázatunkban és csatlakozz Te is a Gyerünk, anyukám!-hoz!


1. szint: Szülés utáni Regeneráló Program teszt órája »»» Kipróbálom!

1. szint: A nagy SÚLYrakezdő teszt órája »»» Kipróbálom!

2. szint: Formaszerviz teszt órája »»» Kipróbálom!

2. szint: Táncolj, anyukám! teszt órája »»» Kipróbálom!

3. szint: Formaszerviz PLUSZ teszt órája »»» Kipróbálom!

3. szint: Jógamánia teszt órája »»» Kipróbálom!

4. szint: Formatorna Deluxe teszt órája »»» Kipróbálom!

4. szint: Pilates Guru teszt órája »»» Kipróbálom!

4. szint: Expressz 20 teszt órája »»» Kipróbálom!

5. szint: Szuperhas teszt órája »»» Kipróbálom!

5. szint: Popsizom teszt órája »»» Kipróbálom!
 



MELYIK EDZÉS PROGRAM PASSZOL HOZZÁD?

0. szint -Terhesség

  • babát vársz és betöltötted  a 12. terhességi hetet
  • az orvosod zöld lámpát adott a testmozgáshoz
  • a korábbi vagy a mostani terhesség során eddig nem volt a terhességet veszélyeztető vérzésed, görcsöd, fenyegető vetélésed, és a terhességed nem veszélyeztetett

Neked ajánlott program:

Trimeszter kismama tornaprogram


1. szint: Regeneráció

  • Nemrég szültél és szülés után gátizmaid meggyengültek, esetleg inkontinenciával kapcsolatos problémákat tapasztalsz (pl. köhögés/tüsszentés esetén), vagy szétnyílt a hasizmod
  • Régebben szültél, de azóta semmit nem mozogtál, nem foglalkoztál az igénybevett területek regenerálásával
  • Legalább 15 kiló túlsúly van rajtad
  • Nem vagy kondiban, az alapoktól kell felépítened az életed mozgás részét.

Neked ajánlott programok:

Szülés utáni Regeneráló Program

A nagy SÚLYrakezdő program 


2. Szint: Kezdő

  • Szeretnéd visszavezetni a rendszeres mozgást az életedbe
  • A szülés utáni regeneráción már túl vagy, szétnyílt hasizmod összezárult vagy maximum 1-1,5 ujjnyi, gátizomzatod megerősödött és nem tapasztalsz inkontinenciára utaló tüneteket.
  • Régebben szültél és hiányzik a szülés előtti fittséged, szeretnél alakítani magadon, feszesebbé tenni a tested.
  • Az elmúlt 3 hónapban heti szinten mozogtál, vagy a terhességed előtt és alatt aktívan sportoltál, könnyen és komplikációmentesen szültél
  • Szívesen erősödnél, fokozatosan haladva a keményebb edzések felé.

Neked ajánlott programok:

Formaszerviz program

Táncolj, Anyukám! program


3. szint: Középhaladó

  • A hasizmaid a szülés után összezárultak, gátizmod erős, köhögésre és tüsszentésre nem tapasztalsz vizeletcseppenést

  • Rendszeresen mozogsz és jó kondiban vagy

  • Szeretnéd biztonságos módon megtalálni a saját határaidat, hetente emelve a tétet és nehezítve az órákat

  • Kihívást keresel az otthoni sportban, mert a gyerek(ek) mellett nem jutsz el az edzőterembe

Neked ajánlott programok:

Formaszerviz PLUSZ program

Jógamánia program


4. szint: Haladó

  • Lelked mélyén vágysz egy kis kiképzőtáborra, némi kötöttségre és kihívást jelentő feladatokra.

  • Szülés után minimum 6 hónap eltelt

  • Heti rendszerességgel végzel közepes nehézségű testmozgást.

  • Szeretnél nagyobb test- és izomtudatra szert tenni.

  • Szeretnél rugalmas és erősebb izomzatot mindenhol, hogy a feszességről már említést se tegyünk.

Neked ajánlott programok:

Formatorna Deluxe program 

Pilates Guru program 

Expressz20 program 


5. szint: Extra

  • Szívesen áldozol 8 hetet arra, hogy megtanulj többféle hasizomerősítő gyakorlatot, illetve hogy a feneked minél kerekebb és feszesebb legyen.
  • Tónusos, feszes hasat szeretnél a magadénak tudni
  • Kifejezetten kemény és izzasztó edzésekre vágysz
  • Már jó ideje rendszeresen és kifejezetten intenzíven mozogsz!

Neked ajánlott programok:

Szuperhas program

Popsizom program

Megtaláltad a hozzád illő programot?

Elhatároztad magad és kész vagy belevágni?

Tarts velünk: kattints IDE, vagy az alábbi képre!

Partnereink