Jelenlegi hely

Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskola

 
Cím: 1033 Budapest, Harrer Pál utca 7.
Telefon:388-8569
 
Igazgató: Kenessey László
 
Az iskola története
 
A III. kerületi Zeneiskola 1968-ban alakult meg Till Ottó igazgató vezetésével - aki Óbuda Díszpolgára, valamint a Magyar Népköztársaság Ezüst Érdemkeresztjének tulajdonosa - mint önálló kerületi intézmény. Az alapítás évében a tanulói létszám 596, a tanári 31 fő volt, s azóta folyamatosan emelkedik.
 
A központi épület jelenleg a Harrer Pál u. 7-ben, az általános iskola egyik szárnyában működik, emellett a kerület iskoláiban mint kihelyezett tagozatokon tanulhatnak a növendékek.
 
A III. kerület Budapest egyik legnépesebb kerülete, gazdag történelmi háttérrel, amely a mai napig hat és kisugárzó erővel bír, különösen vonatkozik ez a kultúrára, amelynek gyökerei egészen a római időkig nyúlnak vissza. A Zeneiskola 1990-ben vette fel az Aelia Sabina nevet. Aelia Sabina a római korban élt Aquincum területén, Titus Aelius Justus légiós parancsnok feleségeként gyakran és szívesen orgonált a lakosságnak.
A tanulói létszám ma már 1600, tanáraink száma pedig 80 főre emelkedett.
Iskolánk a III. kerület virágzó zenei életének egyik megalapozója. Sok olyan kiváló művészt indítottunk el a zenei pályán, akik ma aktívan részt vesznek Óbuda és az ország kulturális életében, például Szabadi Vilmos hegedűművész, Héja Domonkos karnagy, Báll Dávid zongoraművész, Korondi Anna operaénekes, Komlóssy Gábor trombitaművész, valamint több zenekari muzsikus és tanár.
Iskolánk sok kiváló pedagógussal rendelkezik, akik meghatározó személyiségei a fővárosi, sőt az egész magyar zeneoktatásnak. Közülük többen korábban a zeneiskola növendékei voltak, s kezdő tanárként ide tértek vissza.
 
Nálunk bontakozott ki a népi hangszerek oktatása, majd önállóvá vált, valamint a 90-es évektől az egyházzenei képzés is jelen volt az Énekes Iskola keretén belül.
 
Számtalan külföldi zenetanár látogatta iskolánkat a világ minden részéről, s vitte magával tovább az itt megszerzett tudást.
2007-ben Kiválóra Minősített Alapfokú Művészeti Iskola címet kaptunk.
 
Növendékeinknek rendszeres szereplési lehetőségeket biztosítunk. Hangulatos karácsonyi és anyák napi koncerteket rendez minden tanár a gyerekek és szülők, ismerősök örömére. Két nagy nyilvánosságú koncertet tartunk az Óbudai Társaskörben. Az egyik a "Sabina"-koncert október végén iskolánk névadója tiszteletére, a másik májusban a "tanévzáró" koncert. Itt szoktuk jutalmazni azokat a növendékeinket, akik a tanévben kiemelkedő eredményeket értek el, közösségi munkájukkal gazdagították iskolánkat (zenekari munka). Mindkettőn hangszeres növendékeink és együtteseink legjobbjai szerepelnek. Kamara főtanszakos növendékeink nyilvános koncerten vizsgáznak az iskola kamaratermében. Növendékeink fővárosi és országos versenyekről nívós díjakkal térnek vissza. Áprilisban tartjuk hangszerbemutató koncertünket, amely megismerteti a gyerekeket és szüleiket a választható hangszerekkel. A kerület kulturális életében is számítanak gyermekeink színvonalas szerepléseire: intézmények karácsonyi ünnepélyein, megnyitókon, öregek otthonában stb. Tanáraink nemcsak tanítják, hanem maguk is magas fokon "használják" hangszereiket. Ennek bemutatására rendezzük január környékén tanári koncertünket.
 
Iskolánkba sikeres felvételi vizsga után lehet beiratkozni. Az első lépést a szolfézs-előképző jelenti. Ebbe a csoportba igyekszünk minden zene iránt érdeklődő gyereket felvenni. Felvételi "meghallgatás" - egy ének - ősszel, a tanév elején van. A kihelyezett tagozatok előképzőin kívül egy óvodás csoportot is szoktunk indítani. A hangszeres felvétel egyik feltétele, hogy az előképzőt elvégezze a gyermek. Hangszerre a felvételi vizsgákat május első hetében tartjuk. Itt a gyerekek hallását, ritmusérzékét, fizikai alkalmasságát vizsgáljuk. Általában kicsiket (2-3. osztályosokat) veszünk fel, de egyes esetekben és egyes tanszakok igényei szerint nagyobb gyereket is felveszünk.
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére