Jelenlegi hely

Fehér Kereszt Közhasznú Egyesület

 
Cím: 1102 Budapest, Liget u. 6-10.
Telefon:  +36 1 343-6680, +36 70 317-5354, +36 20 961-9359

 

Segítség krízishelyzetben - Helyettes szülőhálózatunk

Krízisvonal: 36 80 505-006 (helyettes szülőséggel kapcsolatban hívható Budapestről és Pest megyéből, csak vezetékes számról)

Egyesületünk a települési önkormányzatokkal kötött ellátási szerződése alapján helyettes szülői gondozást biztosít Budapest II., VI., VII., XIII., XIV., XXI. kerülete számára, valamint Maglódon, Ürömön és Pilisborosjenőn. A segítő hálózat feladata átmeneti időre segítséget nyújtani olyan családok számára, melyben a szülők képesek gyermekeik nevelésére, de néhány napig, hétig vagy hónapokig tartó akadályoztatásuk (pl. betegség, kórházi tartózkodás, lakásprobléma, rendkívüli munkavégzés) miatt nem tudják megoldani gyermekük gondozását és nem számíthatnak hozzátartozóik segítségére sem. Helyettes szülőink készen állnak, hogy az egyesület szakmai vezetése és az érintett települések gyermekjóléti szolgálatai által javasolt esetekben - szerződésben rögzített módon, önkéntesen és az egyesület szakmai támogatása mellett - vállalják a gyermek(ek) előre meghatározott időre szóló gondozását, megelőzve ezzel a súlyosabb problémák kialakulását. A gyermek érdekében fontos, hogy a lehető legkevesebb változást, megrázkódtatást élje át, ne kerüljön ki saját tágabb környezetéből, (óvoda, iskola, barátok). A problémákkal küszködő szülőt erősíti helyzete rendezésében a tudat, hogy gyermeke szerető, biztonságot nyújtó környezetben él a tőle külön töltött idő alatt is, tarthatja vele a kapcsolatot és amint újra képessé válik a nevelésére, azonnal hazaviheti.

Forrás: www.feherkereszt.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére