Jelenlegi hely

Kedvenc karácsonyi süteményünk a mézes béles

A Nők Lapjában megjelent receptek alkotják a család szakácskönyvét, amit 1981 óta olyan sokszor lapoztam már, hogy magától kinyílik ha kézbe veszem. A mézes bélest nem csak karácsonykor készítem, mert mindenki imádja és nagyon sokáig eláll frissen ez a különleges és nem drága sütemény. Bátran kezdjen hozzá mindenki. Nem a legkönnyebb fokozat, de érdemes egy kis időt szánni az elkészítésére.

A mézes béles kb. 2 óra alatt készül el, ebből fél óra előkészítés és fél óra pihentetés, majd négy lapot sütünk 10-15 percenként. Mielőtt elkezded, a krémhez szükséges vajat, tejet, tojást legalább egy órával előbb vedd ki hűtőből.

Hozzávalók

Tésztához: 45 dkg liszt, 4 dkg vaj vagy 3 dkg zsír, 15 dkg kristálycukor, 2 evőkanál méz, 2,5 evőkanál tej (lehet kókusztej is), 1 tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna,

A tojást összakeverjük a zsiradékkal, a szódabikarbónával, a mézzel és a tejjel, meg a cukorral.
 

      

Gőz fölött sűrűre főzzük.

      


Még melegen belekeverjük a lisztet és összegyúrjuk. Fél órát pihentetjük.


Közben készítsük el a krémet. 2 dl tejből és 3 kanál búzadarából főzzünk sűrű tejbegrizt. 20 dgk puha vajat és 20 dgk porcukrot habosra keverünk.
Amikor a tejbegríz kihűlt, összekeverjük a vajas cukorral és egy csomag vaníliás cukorral.

            

 

A mézes tésztát négy részre osztjuk, és 1-2 mm vastag lapokat nyújtunk belőlül.

180 fokon halvány barnára sütjük a lapokat.

Amikor a lapok kihűltek, kezdhetjük a rétegezést. Az első lapra kenjük a tejbegrízes krém felét. Következik a második lap.

Savanykás gyümölcs lekvárt kell rá kenni. Lehet keverni is, én 1/3 áfolya és 2/3 cseresznye lekvár keverékét használom. Aztán jöhet a harmadik lap. Erre kenjük a maradék tejbegrízes krémet, A negyedik lappal lefedjük.



Most következik a nyomtatás.
A lapok tetejére helyezzünk súlyokat. Lehet könyveket rakni, egymásra halmozva.
Vigyázzunk, hogy a teteje szép egyenes legyen a süteménynek.



Egy két napig nyomtatjuk, és ezalatt a mézes lapok beszívják a krémeket és a lekvárt. Finom puhák lesznek a lapok és kellemesen összeérnek az ízek. Csokoládémáz kerül a tetejére.

+

Gőz fölött olvasszuk fel a tortabevonó csokoládét. Tegyünk bele egy kiskanál zsírt is, mert attól szép fénye lesz a máznak, illetve könnyebben szeletelhető a sütemény.

Jó sütögetést és jó étvágyat kíván az Imami csapata!


 

Készítette: Miskolcimami - Juli Mami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan takarítsunk meg pénzt szülőként?

Hogyan takarítsunk meg pénzt szülőként?

Egy gyerek eltartása egyre több felelősséggel jár, ez pedig pénzügyileg sincs másképp. Tanulmányok szerint egy gyerek felnevelése most 40%-kal többe kerül, mint 10 évvel ezelőtt. A ruhák, élelmiszerek megvásárlása és a tanulmányok finanszírozása mind a mi feladatunk, ezért a hónap végére könnyen pénz nélkül maradhatunk.
Így biztosan nem veszíted el a gyereket a nyaralás alatt!

Így biztosan nem veszíted el a gyereket a nyaralás alatt!

Akármennyire is gondos szülőknek tartjuk magunkat, bizony egy pillanat műve és a gyerkőc könnyen elveszhet nyaralás alatt (is).
Óvodás lesz a gyermekem! 3. rész - Konkrét példák a beszoktatásról

Óvodás lesz a gyermekem! 3. rész - Konkrét példák a beszoktatásról

"Kezdeni már óvodában kell, mert ott a gyermek játszva megtanulja azt, amire az elemiben már késő." Kodály Zoltán
Óvodás lesz a gyermekem! 1. rész - A beszoktatás

Óvodás lesz a gyermekem! 1. rész - A beszoktatás

Az egyik legszebb időszak gyermekünk életében az óvodáskor. Ez az első igazán nagy változás a gyermek életében: a megszokott biztonságot jelentő otthonból, az anyai védelemből számára idegen felnőttek, gyerekek közé kerül. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére