A nagymamánál
A világon senki másnál
nem oly jó, mint nagymamánknál,
virítanak a virágok,
kapunk ott sok finomságot.
A nagymama mindig mesél,
nap nevet ránk, szeret a szél,
szavaiból százszor szőtten
csoda csillan a mesében.
Mert ő unos-útja soran
átsétált a mesék honán,
mesés mezők súgták neki,
hogy kell csodát teremteni.
(Arvid Lydecken, Kiss Dénes fordítása)
Az én nagymamáim már sajnos jó ideje nincsenek velünk, de emléküket sok szeretettel őrzöm. Két nagyon különböző személyiség volt, nagyon különböző életkörülmények között éltek, de ami közös volt bennük, hogy mindkettőnek kemény sors jutott: férjüket hosszú éveken át ápolva, majd férj nélkül élték életük nagy részét. Így aztán mindketten "kemény" nők voltak ők maguk is: sokat tudtak és sokat tanítottak az életről, viszont elismerésüket legtöbbször nem szavakkal fejezték ki. Az egyik volt a "városi" nagymama, aki a közelünkben élt, hozzá mentünk iskola után, Nála voltunk és Vele tanultunk, amíg szüleink hazaérkeztek, Ő tanított meg mindenféle lányos "hasznosságokra" is: kötni-varrni, sütni-főzni, stb.. Az ünnepi süteményeink (a vaníliás koszorú, a zserbó és a diós-mákos kalács) az
Ő receptjei alapján készülnek azóta is. Amikor készítem, szinte látom magam előtt, ahogy ül az asztal mellett (az utolsó években már csak ült és nézte, amint készítem), és már hallom is, ahogy mondja, hogy mit csinálok jól és mit csináljak másképp. A másik a "vidéki" (vagy ahogy Erdélyben mondják, a "falusi") nagymama, akinél sok hosszú és kalandos nyarat töltöttünk az unokatestvéreimmel együtt, Nála megtanultunk gondozni a háziállatokat, megismerkedtünk a kerti és a mezei munkákkal, voltunk gombát szedni, és a legfontosabb: Ő tanított meg imádkozni. (Ildi)
Én a saját nagymamáimról jó emléket őrzök. Sajnos már egyikük sincs velünk, de nagy ajándék volt az élettől, hogy még találkozhattak velük a gyerekeim is. Amit örökül hagytak rám, az a hihetetlen életbölcsesség, lágyság és az utánozhatatlan házi sütik. Valahogy a húsvét nekem a nagymamákhoz kötődik. Nem igazán tudom miért. Lehet, hogy a közös tojásfestések és keresés miatt, vagy azért, mert minden húsvétkor az asztalra került a világ legfinomabb Balcsi mama-féle habos süti és palotai mama- féle zserbó. Már attól összefut a számban a nyál, hogy beszélek róla. Nagyobb koromban már együtt sütöttük ezeket, és én a mai napig minden ünnepen megpróbálom egyedül is elkészíteni a gyerekkori ízeket. De a habos és a zserbó már soha nem lesz ugyanaz. Látszólag mindig siker, de az ízéből hiányzik valami. Hiába, vannak dolgok, amiket csak a nagyik tudnak. (Lilla)
"Azért szeretem a nagyit, mert nagyon szeretem." (Kincső, 3 éves)
"A mamánál nagyon jó lenni, mert mindig játszik velem, elvisz lovagolni meg strandolni, csinál nekem "pagettit", meg palacsintát." (Levi, 4 éves)
"Szeretem a nagyit, mert mindig olyan kedves. Legjobban azt szeretem, amikor felültet a biciklijére, a gyerekülésbe, és elvisz a piacra." (Csongi, 6 éves)
"Nagyi nagyon finomakat főz. Legjobban azt szeretem, amikor együtt alszunk, mert alvás előtt olyan jó nagyokat beszélgetünk. (Gergő, 8 éves)
"Szeretem a mamát, mert ő is szeret engem. Finomakat főz, jó nála lenni, sokat játszik velünk." (Hanna, 9 éves)
"Nagyi nagyon szeret engem és mindig örül nekem. Törődik velem, odafigyel rám, meghallgat, vicces, mindig hoz nekem valami meglepetést. Szeretek vele együtt kertészkedni, főzni, társasjátékozni, sétálni. Örömet szerzek neki, ha szépen hegedülök, ha jó jegyeket kapok az iskolában, ha saját készítésű ajándékot adok neki." (Zsófi, 10 éves)
Nagymamámnak
Örömömben, bánatomban
mindig velem voltál,
mikor beteg voltam,
gondosan ápoltál.
Hogyha szükségem volt,
adtál jótanácsot,
mikor ünnepünk volt,
sütöttél kalácsot.
És most eléd állok,
a szemedbe nézek,
megfogom a kezedet,
megölellek Téged.
Kedves jó nagymamám,
köszönök mindent néked!
Szerzők: Budapestimamik
Fotó: Pixabay
Ti milyen emlékeket őriztek a nagymamáitokról? Milyen a gyermekeitek kapcsolata a nagymamájukkal? Írjátok meg nekünk!
