Jelenlegi hely

Törökvész Úti Általános Iskola

 
Cím: 1025 Budapest, Törökvész út 67-69.
Telefon/fax: 325-6580
Az iskola bemutatkozása
 
A Törökvész Úti Általános Iskola Budapest II. kerületének zöldövezeti részében helyezkedik el.
Iskolánk 55 éves múltra tekint vissza, 1958-ban nyitotta meg kapuit. 1992-ben nagyobb átalakítás történt az épületen, melynek köszönhetően az 1993/1994-es tanévben egy korszerű, kényelmes épületet vehettek birtokba a tanulók és a pedagógusok.
23 tanterem, 1 tornaterem, 1 színpaddal felszerelt díszterem, 2 számítástechnika terem, 1 tankonyha, digitális táblával felszerelt tanterem, gyermekebédlő várja az érdeklődőket.
 
Sportudvart, műfüves focipályát, játszóteret használnak a gyerekek tanítás alatt és után. Ezen kívül a helyi adottságokat kihasználva osztályaink szívesen látogatnak a közeli kiserdőbe. Jó időben a természetismeret, rajz és testnevelés órákat a szabadban tartják kollégáink.
Az 1986/1987-es tanévtől bevezetésre került a Zsolnai-módszeren alapuló ÉKP-s program, és azóta is kéttanítós rendszerben, iskolaotthonos formában folyik az alsó tagozaton az oktatás. Az ÉKP-s program több elemét a mai napig megtartottuk.
 
Iskolánk gyermekközpontú, családcentrikus, szorongásmentes, szeretetben gazdag, a gyermekek egyéniségét figyelembe vevő légkört biztosít. A 2009/2010-es tanévtől a TÁMOP 3.1.4-es pályázat életbelépésével a kompetencia alapú oktatás élvez előnyt munkánk során. A korszerű tanítási módszerek és technikák segítenek abban, hogy a gyermekek a megszerzett tudást a mindennapi életben is sikeresen alkalmazzák.
 
Alsó tagozaton „nagyfelmenős” rendszerben oktatunk. A gyermekek a hagyományos hangoztató-elemző módszerrel tanulnak olvasni. Az olvasás tanulásának tempója egyénre szabott. Írni a szintén hagyományos álló írást tanulják.
 
A tanulók érdeklődése szerint különböző képességfejlesztő programokat szervezünk, elsősorban a délutáni idősávban. Ilyenek a bábozás – színjátszás, dráma, rejtvényfejtés, mesekuckó, kézműves foglalkozás, origami, matematika-logika, társasjátékok, népi gyermekjátékok, emberismeret, játékvár, izgő-mozgó, sportjátékok.
 
Iskolánk nagy gondot fordít a tanulók egészséges életre nevelésére. Hisszük és valljuk, hogy a sportnak elemi ereje van a gyermekek fejlődésében, jellemük formálásában. Intézményünkben számtalan sporttanfolyam közül válogathatnak a diákok: foci, RSG, népi tánc, balett, modern tánc, karate.
 
Idegen nyelv- és számítástechnika-órákon az osztályokat csoportokra bontják. Már első osztálytól kezdve az angol és német nyelv közül választhatnak.
 
A kommunikációs képességek fejlesztését szolgálja az informatikaoktatás. Iskolánk 1999. májusától ECDL vizsgaközpont, rendelkezünk az Oktatási Minisztérium továbbképzési programjának engedélyével, és folyamatosan indítunk vizsgafelkészítő tanfolyamokat. Diákjaink 8. osztály végére az EU országai által elismert nemzetközi vizsgabizonyítványt szerezhetnek.
Alsó tagozatban kiskórus, felső tagozatban karének fogja össze a zenét kedvelő gyerekeket. A kerületi Járdányi Pál Zeneiskola kihelyezett tagozata szolfézs, zongora-, hegedű-, fuvolaoktatást biztosít az érdeklődőknek.
Iskolánk 5-8. évfolyamán rendkívül kedvelt a média szakkör, melynek keretében rövid játékfilmeket gyártanak saját forgatókönyv alapján, és az elkészített filmeket a tanév végén megrendezésre kerülő Filmszemlén tekinthetik meg az érdeklődők, a legjobb alkotások díjakat is nyernek.
A kerületi tantárgyi tanulmányi versenyeken diákjaink megállják helyüket. Népdalénekeseink rendszeresen arany minősítést szereznek a II. kerületi Művészeti Fesztiválon és a kerületi Népdalversenyen. A fővárosi Népdalversenyen is több arany és ezüst minősítést szereztek. Kerületi és budapesti sportversenyeken is részt vesznek tanulóink.
 
Egyik fő törekvésünk megismertetni gyermekeinket népünk történelmével, szokásaival. Rendszeresen „Történelmi játszóházakat” szervezünk, amelyen kicsik – nagyok egyaránt szívesen vesznek részt.
 
Hagyománnyá vált az év végi Törökvész Gálaműsor, ahol különböző művészi produkciókkal lépnek fel tanítványaink és iskolánk sikeres énekkara.
Lelkes pedagógusaink minden lehetőséget megragadnak, hogy osztálykirándulásokon megismertessék a gyermekeket hazánk tájaival.
A tanítási szünetekben jó hangulatú nyári és téli táborokat szervezünk (kézműves tábor, sítábor). Az iskolai diákönkormányzat velencei tábora minden évben nagyon népszerű.
 
Forrás: http://www.torokvesz.hu/a-mi-iskolank
 

A Budapestimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében sok szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket ITT OLVASHATOD.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére