Induljunk ki abból, hogy a gyerek minden kérdésére adható egy - az életkorához passzoló - tisztességes válasz, amivel a szülő is rendben van. Mégis azt tapasztalom, hogy sok szülőben félelem van amiatt, hogy hazudik a gyerekének, és tart attól, hogy mi lesz akkor, ha kiderül, hogy nincsen se Mikulás, se húsvéti nyuszi. Pedig itt szó nincsen arról, hogy bárki is hazudna. Ezek inkább mesék, apró csodák, melyek szervesen beépülnek és illeszkednek a gyermek életébe, egész gondolkodásukba, és a történetek az egyes ünnepek fontos tartozékai.
Emellett azt is gondolom, hogy minél tovább fenn kell tartani ezeket a meséket a kicsik életében. Annyira gyorsan nőnek és érnek, annyira más már így is a gyerekkorunk, mint a miénk volt annak idején, hogy igazán megérdemlik, hogy megdolgozzunk a csodáért a kedvükért. A saját kényelmünkért ne mondjuk el az igazságot, ne díszítsük együtt a karácsonyfát, ha csak van más megoldás. Ha van kistestvér, tartsuk fenn a nagyobb testvér segítségével a varázst. Annak idején, két nővérem mindent megtett azért, hogy ne árulják el nekem a valóságot még véletlenül sem. Majdnem 10 éves voltam, amikor felismertem a Nyuszi ajándékán Édesapám írását. Igaz, akkor elég nehezen viseltem, de visszagondolva, nem a Nyuszit és a Mikulást sirattam, hanem valahol legbelül tudtam, hogy várhatóan sok más is véget ér ezzel a felismeréssel.
Ha ügyesek és szerencsések vagyunk, nem bukunk le és nem világosítják fel a gyereket az oviban, sőt még egy-két évig az iskolában sem. Így a gyerek saját kis érésében észre fogja úgyis venni azokat a jeleket, amelyek elvezetik az igazsághoz. Ha kérdez bennünket a részletekről, nyugodtan kérdezzünk vissza, hogy ő hogyan gondolja, hogy látja, mi történhet éjszaka a kertben, hogy kerülnek oda a csokitojások? A válaszaiból tudni fogjuk, hogy mennyire hisz még a csodában és mennyire van felkészülve arra, hogy megtudja az igazságot. Az is lehet, hogy némi kétséggel fűszerezve, de azért ő is inkább fenn szeretné még tartani a csodát.
Pár éve tavasszal a férjemmel mi is gondban voltunk a válaszainkkal. Ő ugyan éjjel kiment a kertbe elrejteni a csokitojásokat, de reggelre ezeket elfogyasztották a sünik, és amikor a kisvödörrel a kezünkben lelkesen kimentünk a gyerekkel, akkor csak a csillogó papírkákat találtuk a fűben. Nem volt mit tenni, rögtönözni kellett, de sikerült humorral megmentenünk a helyzetet, majd azután észrevétlenül plusz csokikat elrejtenünk.
Természetesen, ha kiderül, vagy mi magunk elmondjuk az igazat, attól még fontos, hogy ugyanúgy megmaradjanak a korábbi ünnepi szokásaink. Ezek lehetnek akár egyedi, családi hagyományok, amelyeket mi vezettünk be. Az sem gond, ha olyan rutinokról van szó, amely más családokra nem jellemző, de nekünk valamiért így alakult ki. Ezeket a különleges családi történeteket évről évre csillogó szemekkel, boldogan szokták meghallgatni a gyerekek, szintén az ünnep részévé válnak és ragaszkodni fognak hozzá. Régi fényképeket lehet nézegetni, és közben nevetve mesélni, hogy először mi, szülők sem tudtuk, hogy évekkel ezelőtt hova tűntek a papírból a csokik a kertben, mert mi csak a nyuszikkal számoltunk, a sünikkel nem.
A lényeg, hogy könnyedén, örömtelien, stressz és hajtás nélkül teljenek az ünnepek. Senki nem fog a sonka ízére vagy a váratlanul eltűnt karácsonyi CD-re emlékezni. Arra sokkal inkább, hogy együtt voltunk és felszabadultan telt az a pár nap, amit a hétköznapokból kiszakadva, egymásra figyelve és egymásra hangolódva tudtunk eltölteni.
Szabó-Máthé Hanga
életvezetési és anya coach, anyacoaching.hu
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg másokkal is!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges