Jelenlegi hely

Hírlevél - Hordozni jó!

Kedves [név]!

 

E heti hírlevelünkben két "nagy" témát is körbejárunk. A Nemzetközi Babahordozó Hét kapcsán bemutatjuk, hogy miért jó a babahordozás, illetve tippeket adunk családunk-, gyermekeink- és a saját egészségünk megőrzése érdekében.

Nemzetközi Babahordozó Hét

A Babywearing International kezdeményezésére minden évben a világ számos országában megrendezik a Nemzetközi Babahordozó Hetet, idén október 4-10. között. Magyarország 2008-ban csatlakozott a rendezvénysorozathoz, és a szervezők azóta is igyekeznek évről évre egyre színvonalasabb és gazdagabb programokat kínálni azoknak a családoknak, akik szeretnék jobban megismerni, vagy csak együtt ünnepelni a babahordozást.

 

Budapesti rendezvények:

 

Összegyűjtöttük a budapesti babahordozó klubokat:

 

Egyéb helyszínek:

 

Egészségtudatosan

  • Egy harmincas, halál öntudatos nőből egy pillanat alatt váltam szorongó kisdiákká, akinek újra és újra boszorkányt pecsételnek az üzenőjébe pedig ő úgy teper egy francos tündérért. Kapcsolatom az egészségüggyel (Mészáros Edit blogja)

 

 

 

 

 

 

  • A leadott nyilatkozatok szerint a 7. osztályba járó lányok több mint háromnegyede kérte a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást: Elolvasom

 

Óvodásoknak

 

 

  • Ha Te is megosztanád velünk írásodat, örömmel várjuk a budapest@imami.hu címre! Jelezd azt is, ha valamilyen konkrét témáról szeretnél olvasni!
     

a Budapestimami hírlevelei

Most, hogy már hetente írunk Nektek, úgy gondoltuk, hogy ideje egy helyre összegyűjteni az összeset, és kitenni a honlapra. Ha szeretnél beleolvasni a korábbiakba, a főoldalon a láblécben megtalálod őket.

 

Programok

Az aktuális családi programokat itt találjátok.

A legfontosabbakat külön is kiemeltük számotokra:

 

Szép őszi napokat kívánunk!

 

Szeretettel:

 

a Budapestimamik

 

Kinga és Ildi

 

www.budapest.imami.hu

 

Kövess minket a FACEBOOK -on is!

Ezt a levelet azért kaptad, mert regisztráltál a budapest.imami.hu, a pest.imami.hu vagy a buda.imami.hu weboldalon. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, kérjük írj egy e-mailt a budapest@imami.hu címre vagy az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: Leiratkozás

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére