Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Pénteken, július 1-én zárva lesznek a hivatalok, a rendelők és a patikák

Pénteken, július 1-én zárva lesznek a hivatalok, a rendelők és a patikák

Az egészségügyi törvény értelmében július 1-je Semmelweis-nap, ami az egészségügyben dolgozók számára országosan munkaszüneti nap.

Játéktörténeti állandó kiállítás nyílt az Óbudai Múzeumban

Játéktörténeti állandó kiállítás nyílt az Óbudai Múzeumban

Magyarország 1990 előtti emblematikus polgárai játékait, többek között babákat, autókat, építőkockákat, társasjátékokat, miniatűr babaházakat, valamint a játékgyártás történetét mutatja be az a kiállítás, amely Játék a városban címmel látható az Óbudai Múzeumban Budapesten.

Sportos vakáció a városban negyedszer

Sportos vakáció a városban negyedszer

Negyedik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun kívüli programok" keretében a "Sportos vakáció a városban" elnevezésű eseménysorozatot: nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokat kínálnak általános és középiskolás fiataloknak.

A világ legnagyobb italos karton mozaikját készítette el az IKSZ

A világ legnagyobb italos karton mozaikját készítette el az IKSZ

Guinness rekordot dönthet a több mint 3.500 dobozból készült műalkotás

Ingyenes közösségi iroda várja a vállalkozó anyákat Budapesten

Ingyenes közösségi iroda várja a vállalkozó anyákat Budapesten

A nemzetközi Clusterhaus proworking irodahálózat budapesti irodája a MOMents 365, vállalkozó anyákból álló közösség számára felajánlott egy saját, térítésmentesen igénybevehető közösségi irodát.

Kedvezményes „nagyijegy” az Állatkertbe!

Kedvezményes „nagyijegy” az Állatkertbe!

A 2016-os nyári vakáció idejére a Fővárosi Állat- és Növénykert kedvezményes belépést kínál az unokájukkal érkező nyugdíjasok számára. A városligeti intézmény azért döntött így, mert a szülők – magától értetődően – ritkán tudják szabaddá tenni magukat a vakáció teljes idejére, így igen gyakran a nagyszülők hozzák el a gyermekeket az Állatkertbe.

Úton... Séta a SzüléSzületéS minőségéért

Úton... Séta a SzüléSzületéS minőségéért

A Sétával és az ahhoz kapcsolódó programokkal arra hívják fel a figyelmet, milyen messzire nyúló jelentősége lehet annak, hogy egy szülés milyen élmény az édesanya, a baba és a család számára. A „SzüléSzületéS minősége” legalább olyan fontos, mint annak közvetlen eredménye.

Híd az élményekhez - Finalista a BFTK Budapest pályázata

Híd az élményekhez - Finalista a BFTK Budapest pályázata

Budapest egyre vonzóbb turisztikai célpont. Ezt bizonyítandó a magyar főváros bekerült a legattraktívabb európai helyszínek közé. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) által összeállított pályázatával ugyanis Budapest is ringbe száll az InterRail 2016-os Desztinációs díjáért.

Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok a Vörösmarty téren

Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok a Vörösmarty téren

Országszerte több mint 80 településen rendezik meg június 9. és 13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren több mint ezer szerző dedikálása várja az olvasóközönséget - mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója kedden Budapesten.

Egyéjszakás kaland - hogy minél több kulturális élmény szülessen!

Egyéjszakás kaland - hogy minél több kulturális élmény szülessen!

A hétköznapi hősök, felfedezők és az újítók lesznek idén a Múzeumok éjszakája főszereplői, akikkel június 25-én a fővárosban csaknem 80 programon ismerkedhetnek meg a látogatók.

Nemcsak múzeumok, hanem várak, állatkertek, vadasparkok, fürdők, arborétumok, kulturális központok és egyéb létesítmények is nyitva lesznek, amelyek minden korosztály számára élményt nyújtanak.

Dunapest - Fesztivál a vízen

Dunapest - Fesztivál a vízen

Szavakat megjelenítő vízesés, tematikus séták, utcaszínház, koncertek – a június 16-19. tartó kulturális fesztivál célja a Dunára irányítani a figyelmet. A Duna kulturális, funkcionális és közösségi szerepének középpontba állításával művészeti és urbanisztikai fesztivál lesz június közepén, Budapesten: a dunai helyszíneken többségében ingyenes zenei, színházi, filmes, képzőművészeti, irodalmi, urbanisztikai, közösségi, családi és sportprogramokat szerveznek Budapest Főváros Önkormányzatával összefogásban.

Hol vannak gyermekbarát strandok Budapesten?

Hol vannak gyermekbarát strandok Budapesten?

Végre itt a meleg, nyárias idő, egymás után nyitnak ki a fővárosi strandok. Összegyűjtöttük azt az ötöt, amely a családok számára leginkább ajánlható -írja a csalad.hu.

 Zenélő Budapest: 520 minikoncert három hónap alatt tíz fővárosi helyszínen

Zenélő Budapest: 520 minikoncert három hónap alatt tíz fővárosi helyszínen

A Zenélő Budapest programsorozat második évadjának első szabadtéri koncertjeit 2016. május 27-én, pénteken hallgathatja a közönség. A tíz budapesti helyszínen megrendezett program az augusztus 14-ére tervezett fellépésekkel zárul.

A gyerekek igazi olimpikonokkal készülhetnek az olimpiára

A gyerekek igazi olimpikonokkal készülhetnek az olimpiára

Június 4-én és 5-én aktívan és játékosan készülhetnek a gyerekek az olimpiára, átélhetik az ötkarikás játékok izgalmait a Millenárison, az év legnagyobb hazai LEGO eseményén, a LEGO Store Show és OTP Bank Családi Napokon. 

Vakáció a városban – Mit csináljunk nyáron Budapesten?

Vakáció a városban – Mit csináljunk nyáron Budapesten?

Mit csináljunk a nyári utazások előtt, után vagy helyett a nagyvárosban? Sok izgalmas élmény vár ránk akár a gyerekekkel, akár nélkülük, ami felejthetetlenné teszi a nyarat. Van néhány tippünk!

Gyermeknapi családi kedvezmény a múzeumokban

Gyermeknapi családi kedvezmény a múzeumokban

Kiemelten segíti a gyermekeket a kormány a jövő évi költségvetésen keresztül. Magyarország 2017-ben a GDP 4,3 százalékát fordítja családtámogatásokra, míg ez az arány OECD-átlagban 2,5 százalék – mondta Novák Katalin család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár szerdán Budapesten.

Egy napig a gyerekeké lesz a Müpa

Egy napig a gyerekeké lesz a Müpa

Gyermeknap alkalmából hatalmasra nő a Müpa vasárnaponkénti Cifra Palotája. Május 29-én 10:00-15:00-ig mesével és zenével, valamint számos kreatív és készségfejlesztő foglalkozással várják a családokat.

Nézni, etetni, simogatni – 10 állati jó hely Budapesten és környékén

Nézni, etetni, simogatni – 10 állati jó hely Budapesten és környékén

Szeretitek az állatokat? A klasszikus állatkerteken kívül több helyet is bemutatunk, ahol etetni, simogatni lehet a kedvenceket vagy éppen lovagolni tudtok. Nagyvadak, egzotikus állatok vagy pónik? Nehéz választani!

Gyereknapi programözön Budapesten!

Gyereknapi programözön Budapesten!

1950 óta hivatalosan minden évben május utolsó vasárnapja gyereknap. És ha gyereknap, akkor program, program és még több program! Így van ez Budapesten is, csak győzzünk válogatni! Most aztán van miből!

 Új repertoárt játszik a margitszigeti szökőkút

Új repertoárt játszik a margitszigeti szökőkút

Megújult a margitszigeti zenélő szökőkút repertoárja. Naponta két alkalommal, 11 és 16 órakor gyerekzenék csendülnek fel, ebben a blokkban hallható Halász Judittól „A cinege cipője”, a Pumukli rajzfilm főcímzenéje, a Hamupipőke című rajzfilmből az „Abrakadabra” betétdal, Wolf Katitól a „Vuk”, a 100 Folk Celsiustól a „Miki manó”, Koncz Zsuzsától a „Micimackó” és a Napóleon Boulevard-tól a „Legyetek jók, ha tudtok” című dal.

Ingyenes családi programok a Vigadó nyílt napján

Ingyenes családi programok a Vigadó nyílt napján

Csoportos idegenvezetés, kiállítások, képzőművészeti foglalkozások, mesefilmvetítés, táncház és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket szombaton a Pesti Vigadó Nyitott ház elnevezésű eseménysorozatán Budapesten.

Budapesti Nagy Sportágválasztó

Budapesti Nagy Sportágválasztó

A Nagy Sportágválasztó célja: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva közel 100 sportág kipróbálására.

Időpont: 2016. május 27-28. (péntek, szombat), 9.00-17.00, Helyszín: Merkapt Sportközpont, 1106. Maglódi út 12/A

A vállalkozó nők napja

A vállalkozó nők napja

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) idén is megrendezi a Női Vállalkozói Napot. A rendezvény megnyitóján köszöntő beszédet mond az esemény díszvendége, Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Fussunk együtt! Top 5 futó esemény Budapesten (május, június)

Fussunk együtt! Top 5 futó- és sport esemény Budapesten (május, június)

Soha semmit nem késő elkezdeni! Különösen így van ez a futással. A futás mindig kéznél, illetve lábnál van, helytől, időtől, évszaktól, kortól és nemtől függetlenül végezhető. Aki futó, mindezt tudja, aki még nem futó, próbálja ki mielőbb! 

Ősszel Budapesten is elindul az MCC Fiatal Tehetség Programja

Ősszel Budapesten is elindul az MCC Fiatal Tehetség Programja

Ősztől már Budapesten is be lehet kapcsolódni a miskolci, szolnoki, pécsi és veszprémi helyszínek mellett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) felső tagozatos diákoknak szóló, hagyományos oktatást kiegészítő képzésébe - közölte a kollégium az MTI-vel.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére